
A magyar utazók többsége idén is rövid téli kiruccanásokat tett: az 1-2 éjszakás foglalások jellemezték a szezont a Szallas.hu adatai alapján. A hotelek és a kétfős utazások voltak a legnépszerűbbek. A belföldi utazásokhoz sokan használták a SZÉP-kártyát: decemberben az online fizetések összértékének 30 százalékát, januárban és februárban pedig 26 százalékát fizették vele. Idén is rengetegen választották a havas sportokat, a kulturális kikapcsolódást és a gyógyfürdők nyújtotta feltöltődést.
A magyarok utazási szokásai nem változtak jelentősen tavaly télhez képest: Budapest és Eger továbbra is a legkeresettebb úti cél maradt a 2024/25-ös téli időszakban. A harmadik helyen azonban változás történt: Szeged megelőzte Pécset, így az idei szezonban már az ország harmadik legkeresettebb belföldi úti célja lett a Szallas.hu adatai szerint. A portál foglalási adatai alapján a legtöbb utazó az észak-alföldi és a budapest-közép-dunavidéki régiókat választotta, tízből négy belföldi szállásfoglalás ezek valamelyikébe szólt.
Az északi régióban Eger mellett Debrecen, Hajdúszoboszló és Nyíregyháza, míg a főváros térségében toronymagasan Budapest, utána pedig Visegrád és Esztergom bizonyult a legnépszerűbbnek. "A régiók rangsorában a harmadik helyen a Balaton végzett, ráadásul a Szallas.hu foglalásaiból idén nagyobb arányban részesült, mint tavaly" – emelte ki Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. A tó környékén Hévíz, Siófok és Zalakaros volt a magyar vendégek kedvence a téli szezonban.
Rövid téli kikapcsolódások hódítottak
A téli utazók 80%-a 1-2 éjszakára foglalt szállást, ami a kosáértékben is megmutatkozott: a foglalások háromnegyede nem haladta meg a 100 ezer forintot. További 17% 100-200 ezer forint közötti összeget tett ki, míg a 300 ezer forint feletti foglalások aránya közel 7% volt A belföldi utazásokhoz sokan használtak SZÉP-kártyát: decemberben az online fizetések összértékének 30 százalékát, januárban és februárban pedig 25 százalékát fizették vele.
A szállástípusok közül az idei szezonban is a hotelek voltak a legkeresettebbek, a foglalások 41 százalékával. Apartmant minden negyedik foglalásnál választottak, míg a vendégházak és panziók 16, illetve 13 százalékban részesültek a foglalásokból. Egyéb szállástípusokat a foglalások 5 százaléka érintett. A foglalások túlnyomó többsége kis létszámú utazás volt: 60%-uk két főre, 14%-uk pedig egy főre szólt. A háromfős foglalások aránya 10% volt, míg 16% legalább négy fős társaságokra vonatkozott.
Síelés, karácsonyi vásár, kultúra és gyógyfürdők
Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletág vezetője elmondta, hogy ahogy a hőmérséklet csökkent, úgy nőtt az érdeklődés a téli programok iránt. A havas sportokat kedvelők Eplényben, Mátraszentistvánon és a Kékestetőn síeltek és snowboardoztak, míg a családosok közül sokan a Normafa lejtőin szánkóztak. Az ünnepi időszakban országszerte népszerűek voltak a karácsonyi vásárok, gasztronómiai események és az óévet búcsúztató koncertek is. A történelem iránt érdeklődők az egri várat járták be, míg a gyógyfürdők szerelmesei számára a Gyulai Várfürdő, a Zalakarosi Fürdő és a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő bizonyult a legkedveltebb célpontnak. Budapesten szintén nagy volt a téli programok iránti érdeklődés: a Széchenyi Gyógyfürdő, a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, valamint a fényparkok – köztük a Gödöllői Fénypark és a Lumina Park – vonzották a legtöbb látogatót.