- Hirdetés -

Így hatott a mobilozásra a COVID

|

- Hirdetés -

Jelentős hatással voltak a COVID-járvány miatti intézkedések és változások a hírközlési fogyasztási szokásokra, így a mobiltelefon- és mobilinternet-szolgáltatás piacára is – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, 2017 harmadik negyedévétől 2021 második negyedévéig terjedő mobilpiaci jelentéséből. A mobilinternet forgalom nagyot nőtt, a roaming pedig az utazási korlátozások miatt érthető módon alaposan visszaesett.

2020 közepéhez képest 2021 közepére közel negyedével – 23,8 százalékkal – nőtt az internetforgalom (155 millióról 192 millió Gbyte-ra). Ugyanebben az időszakban 4,3 százalékkal nőtt az indított hívásforgalom, 6,9 milliárdról 7,2 milliárd percre – írja közleményében az NMHH.

A roamingszolgáltatás igénybevételére egyfajta szezonalitás jellemző, ugyanis nyaranta megugrik a szolgáltatás használata. Az indított roaming forgalmak alakulására a szezonalitáson kívül korábban jellemző folyamatosan növekvő tendencia 2020-ban, különösen annak második negyedévétől kezdődően látványosan megtört. 2021 első negyedévében mindössze 430 ezer SIM-kártyáról indítottak külföldön hívást, ami csak alig több mint harmada az egy évvel korábban mért 1,2 milliónak. 2021 első félévében újból növekedés volt megfigyelhető, ugyanis 2021 második negyedévében már 687 ezer darab kártyáról telefonáltak a tavalyi azonos időszakban mért 525 ezer helyett. Bár a SIM-kártyák száma csökkent, a készülékekről azonban jóval többet telefonáltak: míg 2020 első negyedévében átlagban közel 51 percet beszéltek hazai előfizetők külföldön hívást indító SIM-kártyákról, 2021 első negyedévben ez már 127 perc volt.

A külföldi mobilinternetezés trendje is megtört, a 2019 végéig jellemző növekvő tendencia megszakadt. 2020 negyedik és 2021 első negyedévében is alig fél millió SIM-kártyáról neteztek az országon kívül, ami nincs 40 százaléka az egy évvel korábbi 1,4 milliónak. A telefonáláshoz hasonlóan ebben az esetben is megfigyelhető, hogy aki külföldről netezett, az sokkal többet tette ezt, mint korábban.

 

A mobilinternet-szolgáltatás piacának két szegmense – a nagyképernyős és az okostelefonos – mind méret, mind használati jellemzők tekintetében jelentős eltéréseket mutat. A nagyképernyős szegmenshez hozzávetőleg félmillió SIM-kártya tartozik (ezeket jellemzően laptopon, tableten vagy asztali gépen internetezők használják), és ezek száma érdemben nem változott a vizsgált időszakban – olvasható az NMHH közleményében.

Az okostelefonos szegmens kártyáinak száma ezzel szemben a teljes vizsgált 4 éves időszakban növekedést mutatott: az időszak során több mint 1,6 millió kártyával bővült és elérte a 7 millió kártyát. Mára az összes mobilinternet-kártya közel 94 százaléka az okostelefonos szegmenshez tartozik. Az okostelefonos SIM-kártyák aránya a teljes piac szempontjából is jelentős: 2021 közepén az összes forgalmat bonyolított SIM-kártya 67,6 százaléka ide tartozott. A két szegmens felhasználói által bonyolított átlagos havi internetforgalom jelentősen eltér: az időszak végén a nagyképernyős szegmens esetében az egy SIM-kártyára jutó havi forgalom 28,6 GByte volt, míg az okostelefonos szegmens felhasználói átlagosan 7,2 GByte forgalmat bonyolítottak havonta. A forgalmazásban meglévő különbség miatt még 2021 közepén is a nagyképernyős szegmens részesedése tette ki a teljes forgalom 20,7 százalékát.

A 4G-hálózat igénybevétele mind az internet-, mind a hangforgalomban folyamatosan nő: előbbi 96,1 százaléka, utóbbi 61,6 százaléka zajlott ezen a hálózaton. 2022-ben feltehetőleg jelentősen átrendeződik ez a szegmens, ugyanis a hatóság idén elkezdi a 3G-s technológia kivezetését, amihez mobilkészülékcsere-támogatási programot is indít februártól.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Sztárban sztár nézőszám

Egyelőre verhetetlennek tűnik a Sztárban sztár leszek

Jelentős előnnyel végzett a nézettségi toplisták élén a TV2-s Sztárban sztár leszek, annak is a vasárnapi adása. Többen nézték a The Voice-t, mint egy héttel korábban, de még így is kikaptak a szombati Sztárban...

Magyar alkotást díjaztak a pármai filmfesztiválon

Fazakas Péter rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat A játszma című filmért a pármai filmfesztiválon a hétvégén. (kiemelt fotón: Fazakas Péter átveszi a díjat. Forrás: Nemzeti Filmintézet) Az olaszországi Párma nemzetközi filmfesztiválját 11....

Fontos döntést hozott a Lego

A Lego csoport leállította az újrahasznosított műanyagból készült építőkockák fejlesztésére irányuló egyik kiemelt projektjét, miután kiderült, hogy az eldobható PET-palackokból kinyert új anyag gyártási folyamata magasabb szén-dioxid-kibocsátással járna az eddiginél- írja az MTI a...

Megjött az ősz, borúsabban látjuk a jövőt

Az ősz beköszöntével a lakosság és a vállalkozások is kissé rosszkedvűbbek lettek. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint szeptemberben a fogyasztói az és üzleti várakozások is romlottak valamelyest,...

Új vezetővel folytatja a Wolt Magyarország

Augusztus elejétől Hartyányi Orsolya a Wolt Magyarország új ügyvezető igazgatója. Az új cégvezető 2021-ben csatlakozott a vállalathoz, 2023. februárjától a retail üzletágat vezette. Hartyányi Orsolya a Budapesti Gazdasági Egyetemen szerzett közgazdász végzettséget. Karrierjét a...

Technológia-imádó vállalkozó lett Az Év Marketingese

A veszprémi Sóskuthyné Mészáros Mira lett Az Év Marketingese. A fiatal vállalkozónő példátlan gyorsasággal alkalmazza a legújabb technológiai újdonságokat a marketingjében, mellyel kiemelkedett a piaci versenyből. A 16. Marketing Szuperkonferencia keretében megrendezett verseny, idén...

Az Amazon streaming szolgáltatásába is érkeznek a reklámok

A jövő év elejétől hirdetések is láthatók lesznek az Amazon Prime Video szolgáltatásban, igaz egyelőre csak néhány piacon vezetik be az újítást. A cég a lépést azzal indokolta, hogy ezzel megteremtik az alapot ahhoz,...

Life in plastic, it’s fantastic – a Barbie-láz nyomában

A Greta Gerwig által rendezett élő szereplős Barbie a megjelenése utáni hétvégén 377 millió dolláros bevételre tett szert világszerte, és mindössze három héttel később az egymilliárdos álomhatárt is átlépte. De nemcsak a film marketingesei...

A Covid-előtti időkhöz képest is többen vannak az Oktoberfesten

Emelkedett a látogatók száma a müncheni Oktoberfesten a koronavírus-járvány előtti időkhöz képest, a bűncselekmények száma pedig csökkent a világhírű sörfesztivál vasárnap közölt félidős mérlege szerint. Az október 3-ig tartó rendezvény első nyolc napján 3,4 millió...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Új helyszínen, változatos programokkal rendezik meg a Nemzeti Vágta hétvégi döntőjét

Változatos programokkal várja az érdeklődőket szombaton és vasárnap a Nemzeti Vágta döntője, amelyet a lóversenysorozat történetében először Budapesten kívül, Szilvásváradon rendeznek meg. A kétnapos eseményt a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban tartják, amely Közép-Európa egyik legmodernebb...
Sztárban sztár nézőszám

Egyelőre verhetetlennek tűnik a Sztárban sztár leszek

Jelentős előnnyel végzett a nézettségi toplisták élén a TV2-s Sztárban sztár leszek, annak is a vasárnapi adása. Többen nézték a The Voice-t, mint egy héttel korábban, de még így is kikaptak a szombati Sztárban...

Magyar alkotást díjaztak a pármai filmfesztiválon

Fazakas Péter rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat A játszma című filmért a pármai filmfesztiválon a hétvégén. (kiemelt fotón: Fazakas Péter átveszi a díjat. Forrás: Nemzeti Filmintézet) Az olaszországi Párma nemzetközi filmfesztiválját 11....

Fontos döntést hozott a Lego

A Lego csoport leállította az újrahasznosított műanyagból készült építőkockák fejlesztésére irányuló egyik kiemelt projektjét, miután kiderült, hogy az eldobható PET-palackokból kinyert új anyag gyártási folyamata magasabb szén-dioxid-kibocsátással járna az eddiginél- írja az MTI a...

Megjött az ősz, borúsabban látjuk a jövőt

Az ősz beköszöntével a lakosság és a vállalkozások is kissé rosszkedvűbbek lettek. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint szeptemberben a fogyasztói az és üzleti várakozások is romlottak valamelyest,...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fontos döntést hozott a Lego

A Lego csoport leállította az újrahasznosított műanyagból készült építőkockák fejlesztésére irányuló egyik kiemelt projektjét, miután kiderült, hogy az eldobható PET-palackokból kinyert új anyag gyártási folyamata magasabb szén-dioxid-kibocsátással járna az eddiginél- írja az MTI a...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Klímapusztulás: a villamosenergia-ágazaton múlik minden

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az világ 2050-re, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. Az ágazati kutatás szerint az energiatermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. A szektor...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....