- Hirdetés -

Így lehet élmény a tanulás

|

- Hirdetés -

Sokat tehetnek a szülők az iskolakezdésre készülve is azért, hogy megkönnyítsék gyerekeiknek a tanulást. Ebben kulcsszerep az okoseszközöknek juthat, amelyek a hagyományos tankönyvekkel szemben nem csak az információt bocsátják rendelkezésre, hanem az agy bal és jobboldali féltekét egyszerre működtetve hatékonyan segítik az információ megértés és rögzítését, élményt kínálva a gyerekeknek. A MediaMarkt egy tanulásmódszertani tréner segítségével járta körbe, hogy melyek a legfontosabb eszközök az élménytanuláshoz.

Hogy lehet az, hogy mindenkinél más tanulási módszer válik be? Az új tudás megszerzésének vágya ösztönös dolog, melyben a két agyféltekénknek is fontos szerepe van. Míg a bal agyfélteke feldolgozza az információt, addig a jobb az élményeket biztosítja ehhez – például érzelmeket kapcsol az adott információhoz. A folyamat akkor működik hatékonyan, ha a kettőt összekapcsoljuk és élménnyel tudjuk párosítani a tényeket.

„Ezt legegyszerűbben a 21. században úgy érhetjük el a gyerekeknél, ha okoseszközöket adunk a kezükbe, amelyeknek a segítségével élményekre alapozva tanulhatnak” – mondta Lantos Mihály, tanulásmódszertani tréner, majd hozzátette: „a könyvből történő tanulás mellett egyre népszerűbbé válik az alkalmazásokon keresztüli, élmény alapú tanulás. Az élménytechnológiának ugyanis az a lényege, hogy a száraz tények magolása helyett létrehozunk valami újat, amiről hamarabb eszünkbe jut az adott információ és tovább fogunk rá emlékezni. A következő generációkat tehát arra kell megtanítanunk, mennyi lehetőség van az okoseszközökben, illetve hogyan tudják a rengeteg információból kiszűrni a számukra hasznosat, valamint elkerülni a káros tartalmakat.” -mondta el a szakértő.

A szakember tapasztalatai szerint a gyerekek manapság okostelefont, esetleg tabletet vagy iPadet használnak, a PC pedig inkább a gamerek körében népszerű.

Hasonló kép körvonalazódik a MediaMarkt eladási adataiból is, azzal a kiegészítéssel, hogy ebben az időszakban a PC-k értékesítése megugrik; a laptopok és a tabletek az iskolakezdés slágertermékei. A laptopok és monitorok között ráadásul egyre népszerűbbek a MediaMarkt saját márkás (PEAQ) termékei, a vásárlók a megbízható minőség és a kedvező ár-érték arány miatt keresik ezeket.

A számítógépek közül a gamer modellek eladási számai is emelkednek az évnek ebben az időszakában. Az áruházi tanácsadók tapasztalatai szerint sokan úgy gondolják, ha már egyszer befektetnek egy új gépbe, akkor olyat vesznek, amin a tanulás mellett játszani is tudnak.

Ahhoz azonban, hogy ezekkel az eszközökkel valóban élmény legyen a gyerekek számára a tanulás, minden szülőnek érdemes megfogadnia néhány tanácsot. Lantos Mihály szerint az első és legfontosabb, hogy ne tiltsuk el a gyerekeket az okoseszközöktől, hanem tanítsuk meg őket, hogyan használhatják ezeket a tanulásban is. „Az emberiség ismert történetében még nem volt ekkora lehetőség a tanulásra, tapasztalatszerzésre, mint a XXI. században. 20 évvel ezelőtt, ha kutatni kezdtél egy témában, arra bizony időt, energiát kellett szánni. Ma pedig, pillanatok alatt rengeteg információval találod szembe magad, amit szűrnöd kell, de ehhez csak elő kell venned az okostelefonod, a tableted vagy a laptopod, és elindítani a keresést” – mondta a tanulásmódszertani tréner, majd kiemelte, a legfontosabb tehát, hogy „Tanulj meg keresni! Tanítsd meg keresni! És ne félj ehhez másoktól segítséget kérni.”

A különböző eszközök az információk kreatív rendszerezésében is segíthetnek. Az agyunk kapcsolatokat hoz létre az információk között, amellyel könnyebb lesz a megértés és az előhívás. „A diákok nap mint nap nagy mennyiségű tananyaggal dolgoznak, ezeket egyszerű memorizálással szinte képtelenség maradandó módon elsajátítani. Az agyi kapcsolatok létrehozásában rengeteget segít, ha a tananyagot a technika segítségével könyvtárakba, kártyákba szervezzük, vagy bármilyen vizuális élménnyel társítjuk” – mondta Lantos Mihály. A tanulásmódszertani tréner szerint a diákok nagyon kreatívak. „Egy slow motion kamerával vagy akár egy sima kamerás okoseszközzel és egy marék legóval az Egri csillagoktól a molekulák szerkezetéig bármit felvehetnek, megjeleníthetnek, az alkotás öröme közben pedig észrevétlenül tanulnak. Számtalan ötlet és lehetőség van, de a legfontosabb, hogy érezzék jól magukat közben, mert ez a motivációt is segíti” – tette hozzá.

A tanulás során és az iskolákban a jegyzetelés is elengedhetetlen, ezt pedig már az okoseszközén is megteheti gyermekünk. „Mindezzel a jó tanulás öt kritériumának is megfelelhet: rendszerezés, megértés, rögzítés, előhívás és alkalmazás, élmény” – foglalta össze Lantos Mihály, aki szerint a digitális jegyzet azért is hasznos, mert szerkeszthető, sokszorosítható, nem vész el, és egy jegyzetbe, vagy egy projektfeladatba egyszerre többen is dolgozhatnak. „A közös tanulás sok esetben hasznosabb, mint a magányos. Csapatban, ahol mindenkinek érdeke a teljesítés, mindenki beleteszi a saját meglátását, így az egyén is sokkal eredményesebb lesz. S ehhez még csak egy helyen sem kell lenniük. Csak eszköz kell hozzá, és úgy alakíthatják a tanulási környezetet ahogy szeretnék.”

Ma számtalan digitális tananyag, videók, podcastok, hangoskönyvek állnak rendelkezésére a diákoknak, amiket laptoppal, vagy akár okostelefonnal bármikor elérnek. „A jövő nem a mázsás iskolatáska, hanem például egy táblagép, ahol elérhetők a digitális tananyagok, segédeszközök vagy jegyzetek” – emelte ki Lantos Mihály, majd hozzátette: „nem kell aggódni: ez nem jelenti a kézírás végét. A tabletre, vagy e-ink-es eszközre továbbra is kézzel jegyzetelünk”.

Végül a szakember azt is kiemelte, fontos, hogy az okoseszközökkel ne csak a gyerekek kapjanak lehetőséget, hanem a szülők is, hiszen ők is profitálhatunk a technológia nyújtotta lehetőségekből – legyen szó a munkavégzésről, vagy akár a mindennapi életről. Arról nem is beszélve, hogy „a közös digitális játékos tanulás közös élményeket teremt, közelebb hoz minket a világ legfontosabb embereihez. Ragadják meg együtt ezt a lehetőséget! – zárta gondolatait a szakértő.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar okosotthon-megoldás hódít Kanadában

A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai...

Hosszabbít a nyárnyitó fesztivál

A tervezettnél is hosszabb lesz, öt napig tart Magyarország legújabb fesztiválja, az Örvényesvölgy Fesztivál! A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósuló, már eddig is izgalmas gyerekprogramokban bővelkedő eseménysorozatot a szervezők egy további...

Kiderült, mennyit költünk egészségügyre

A magyarok elsősorban az ellátáshoz való gyorsabb hozzájutás és a nagyobb odafigyelés miatt hajlandóak fizetni a magánorvosi ellátásért, ám érthető módon sokak számára jelent visszatartó erőt ezzel kapcsolatban, hogy nincs pénzük a fizetős ellátásra,...
Szerencsekerék Kasza Demcsák

A Szerencsekerék nyerte a hetet

Tovább erősödött a TV2, főként a hétköznap esti műsoraiknak köszönhetően. A heti műsoros toplista élén a Szerencsekerék végzett, az RTL-es produkciók közül A mi kis falunk vonzotta a legtöbb nézőt és ott volt az...

Gigamagazinnal ünnepel a Street Kitchen

Extra mellékletekkel, megújult magazindizájnnal és egy brutális nyereményjátékkal örvendeztetik meg az olvasókat.Tizedik születésnapját ünnepli a Street Kitchen, amelynek csapata az elmúlt egy évtizedben közel 9000 receptet és 7760 percnyi videós tartalmat készített a sütés-főzés...

A Well PR-ral újít a Gránit Pólus

Az ország több ikonikus ingatlanát üzemeltető Gránit Pólus csoport nemcsak arculatában, de teljes kommunikációjában is megújul. Ingatlanpiaci szerepén túl azzal is értéket kíván teremteni, hogy segít eligazodni a jövő társadalmi, környezeti és technológiai trendjeinek...

Új vezetővel erősít a Kulcs-Soft

2023. májusától Szabó Márton tölti be a magyar piac egyik jelentős szoftvercége, a KKV-k számára ügyviteli, könyvelési és bérszámfejtési szoftvermegoldásokra specializálódott Kulcs-Soft termékfejlesztési vezetői pozícióját. Márton neve összekapcsolódik a leglátogatottabb magyar fejlesztésű közösségi oldallal,...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Idén Veszprém lesz a kiemelt helyszín a Múzeumok éjszakáján

Június 24-én, szombaton rendezik meg a Múzeumok éjszakáját, amelynek kiemelt helyszíne az idén Veszprém lesz. A tavalyihoz hasonlóan idén is több száz helyszínen több ezer programmal készülnek a múzeumok és kiállítóterek, koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív...

Messze még a streaming-láz vége

Bár a piac legnagyobb szolgáltatói már lassabban nőnek, egy friss előrejelzés szerint messze még a streaming-láz vége. A Digital TV Research prognózisa alapján az SVOD-előfizetések száma 2022 és 2028 között 400 millióval nő majd...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Egyre több programmal csábít a balatoni fesztivál

A nyár kellős közepén, július 27-én másodszor indul el Zamárdiban a ZamJam fesztivál, amelynek kínálata mostanra sok-sok újdonsággal bővült. 20 helyszínen közel 100 programmal várja a látogatókat a teraszokon, utcákon és tereken, szárazföldön és...

Magyar okosotthon-megoldás hódít Kanadában

A Chameleon Smart Home Nyrt., a vezető magyar okosotthon-startup és az UpHome Canada Ltd. megállapodást kötött, amelyek keretében a kanadai vállalat kizárólagos jogot kapott a Chameleon Smart Home rendszereinek forgalmazására Kanadában és az észak-amerikai...

Hosszabbít a nyárnyitó fesztivál

A tervezettnél is hosszabb lesz, öt napig tart Magyarország legújabb fesztiválja, az Örvényesvölgy Fesztivál! A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósuló, már eddig is izgalmas gyerekprogramokban bővelkedő eseménysorozatot a szervezők egy további...

Kiderült, mennyit költünk egészségügyre

A magyarok elsősorban az ellátáshoz való gyorsabb hozzájutás és a nagyobb odafigyelés miatt hajlandóak fizetni a magánorvosi ellátásért, ám érthető módon sokak számára jelent visszatartó erőt ezzel kapcsolatban, hogy nincs pénzük a fizetős ellátásra,...
Szerencsekerék Kasza Demcsák

A Szerencsekerék nyerte a hetet

Tovább erősödött a TV2, főként a hétköznap esti műsoraiknak köszönhetően. A heti műsoros toplista élén a Szerencsekerék végzett, az RTL-es produkciók közül A mi kis falunk vonzotta a legtöbb nézőt és ott volt az...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....