- Hirdetés -

Így plázáztak tavaly a magyarok

|

- Hirdetés -

A múlt évben, a pandémia ellenére is inkább személyesen vásároltak a magyarok a hazai plázákban, többségük pedig már nem csak hagyományos vásárlási céllal kereste fel a bevásárlóközpontokat – többek között ez derült ki az Indotek Group által készített, nem reprezentatív felmérésből.

A 2021-es vásárlási szokásokra fókuszáló felmérés egyik fő megállapítása, hogy a megkérdezettek több mint 74 százaléka tavaly a bolti vásárlást preferálta az online vásárlással szemben. Életkor szerinti megoszlást tekintve a 45 év feletti korosztály 81 százalékban a bolti vásárlás mellett döntött, ugyanakkor a 25 év alattiak körében is magas aránnyal, több mint 69 százalékkal vezet a személyes jelenléttel történő vásárlás. Utóbbi adatból visszatükröződik a fiatalok online térben való vásárlásának gördülékenysége is.

A felmérés a plázákba járás gyakoriságára is kitér, amely alapján meghatározó többségben vannak azok, akik legalább hetente elmentek a plázába, a megkérdezettek 36 százaléka pedig havi szinten néhány alkalommal látogatott el a bevásárlóközpontba. Az eredmények alapján az látszik, hogy a vásárlók a pandémia, illetve a bevezetett járványügyi intézkedések ellenére is szívesen jártak a plázákba. A bevásárlóközpontban eltöltött időt vizsgálva az rajzolódott ki, hogy a 45 év felettiek alapvetően kevesebb ideig tartózkodnak a plázában, mint a fiatalok: előbbiek 55 százaléka egy óránál kevesebbet volt a bevásárlóközpontban, a 25 éven aluliaknál ez az arány 44 százalék volt. A fiatalabbak többsége (47 százaléka) 2-3 órát plázázott 2021-ben.

 

A kérdésekre adott válaszok alapján az eltöltött idő és a plázalátogatás gyakorisága közötti összefüggést is vizsgálta az Indotek Group: ebben az esetben szignifikáns kapcsolat fedezhető fel a két változó között. Tehát az, hogy mennyi időt töltöttek el a megkérdezettek az adott bevásárlóközpontban, az annak a függvénye is volt, hogy milyen gyakran látogattak el oda. A kevés (1 óránál kevesebb) időt vásárlók csaknem 39 százaléka havi egy-két alkalommal, 31 százaléka pedig hetente egy-két alkalommal látogatta a plázákat, tehát aki kevés időt töltött a plázában az ritkábban is járt oda.

A három óránál többet egy adott bevásárlóközpontban tartózkodók 30 százaléka szintén ritkán járt, de 23,7 százaléka gyakran, naponta ment, 24,7 százaléka pedig heti egyszer biztosan ellátogatott, így itt inkább a fenti ellentéte rajzolódik ki; azaz aki több időt töltöttek el a plázában, azok többet is mentek bevásárlóközpontba. Összességében tehát a megkérdezettek esetében némi átfedés mellett két csoport rajzolódik ki: akik sokat sokszor töltöttek plázában, illetve akik kevés időt töltöttek el és kevés alkalommal is mentek oda.

„A felmérés célja az volt, hogy a legkiterjedtebb plázaportfóliót üzemeltető és tulajdonló társaságként képet kapjunk azokról a plázalátogatási és vásárlási szokásokról, amelyek mentén még inkább a vásárlói igényekhez szabhatjuk bevásárlóközpontjainkat. A jövőben szeretnénk az összes hazai Indotek plázára kiterjeszteni a kutatást, és évente megismételni azt” – mondta el Pintyőke Marcell, az Indotek Group marketing vezetője a felmérés kapcsán.

Közösségi pontok

A kérdőív azt is vizsgálta, hogy a vásárláson túl más céllal is látogatják-e a plázákat a vásárlók, például étkezés céljából. Az eredmények alapján jól látható, hogy a fiatalabb korosztály több mint 60 százalékával előfordult már, hogy nem vásárlás céljából, hanem például a plázákban található ételudvar miatt ment el a plázába. A 45 év feletti korosztály esetében ez az arány alacsonyabb, a megkérdezettek 47 százaléka jelölte meg, hogy kifejezetten étkezés céljából kereste volna fel a plázát. Összesített adatok alapján a megkérdezetteknek közel 57 százalékánál előfordult már, hogy nem vásárlási céllal ment el a plázába, hanem például étkezés céljából.

„A felmérés eredménye rámutat arra a trendre, miszerint a plázák egyre inkább közösségi, találkozási ponttá válnak. Az ételudvarok népszerűsége növekvő tendenciát mutat, az egyéb nem tipikus vásárlással összefüggő szolgáltatások megléte pedig felértékelődik, ami arra sarkall minket, hogy a plázafelújítási programunk során ezeket a szempontokat helyezzük előtérbe, teret adva ezzel az egyéb élményalapú szolgáltatásoknak is” – kommentálta az eredményeket Pintyőke Marcell.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiderült, mi okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak

Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor összességében továbbra is csupán alig több mint 5 százalékuk értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait külföldön. Mivel az ország gazdasági teljesítménye és növekedése szempontjából...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...

Kiderült, jövőre kiket vizsgál majd a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a...

Exkluzív premierekkel zárja az évet az HBO Max

Közeledik az év vége, így decemberre is tartogat néhány nagyszerű tartalmat az HBO Max. Több magyar film, köztük exkluzív premierek (Utolsó esély, Café Marylin), blockbuster franchise (Pókember), karácsonyi filmek és animációk (Mariah Carrey All...

A Sztárbox és a Reggeli miatt is eljárás indult

A „Sztárbox” és a „Reggeli” című műsorszámok egy-egy epizódja miatt is eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület több, külföldi hatóság alá tartozó műsorszám helytelen...

Hatályos: jövőre sem kell reklámadót fizetni

A november 30-i Magyar Közlönyben megjelent az adótörvények módosításáról szóló törvény Novák Katalin köztársasági elnök aláírásával, így jogerőre emelkedett a jogszabály, amely alapján a reklámadó mértéke 2024. december 31-ig továbbra is az adóalap 0...

Átlépte a másfél milliárdos határt az 5G

Az év végére 5-ből 1 mobilelőfizetés már az 5G technológiát használja majd a világban, vagyis a számos piacon továbbra is érezhető gazdasági és geopolitikai nehézségek ellenére töretlenül terjed a legújabb hálózati generáció – derül...

Tovább kalandozik Thuróczy Szabolcs és a SsangYong

A legszigorúbb apósjelölt szívét is meglágyítja a SsangYong Torres – legalábbis a friss kampányfilmek szerint. A dél-koreai SUV specialista legújabb modelljének bevezetőkampányáért a Mediator felelt.A dél-koreai SUV specialista új kalandokat és a hétköznapokból való...

Egyre jobban figyelnek a fenntarthatóságra a hazai vállalatok

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

Kiderült, mi okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak

Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor összességében továbbra is csupán alig több mint 5 százalékuk értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait külföldön. Mivel az ország gazdasági teljesítménye és növekedése szempontjából...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...

Kiderült, jövőre kiket vizsgál majd a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Egyre jobban figyelnek a fenntarthatóságra a hazai vállalatok

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....