- Hirdetés -

Így változhat a rádiós piac

|

- Hirdetés -

A Médiatanács ma hivatalosan is bejelentette, hogy egyedül a Hold Reklám Kft. maradt versenyben az országos kereskedelmi rádiós pályázaton, a másik jelentkezőt, a Class FM-et működtető Advenio Zrt.-t nem vették nyilvántartásba. A Hold Reklám Kft. tulajdonosa Bakai Tamás, aki korábban Andy Vajnának dolgozott. Az ügyben még jöhet fordulat, ha az Advenio bírósághoz fordul a Médiatanács döntése miatt.

Az országos kereskedelmi rádiós pályázatra két jelentkező adott be pályázatot, mindkettőjüket december 15-én a Médiatanács – formai hiányosságok miatt – hiánypótlásra szólította fel. A pályázatok formai vizsgálata után a Médiatanács a Hold Reklám Kft.-t pályázati nyilvántartásba vette, míg a testület a másik pályázó, az Advenio Zrt. pályázati nyilvántartásba vételét elutasította. Utóbbi a hiánypótlást nem teljesítette megfelelően, üzleti terve hibás számításon alapult, így pályázata nem felelt meg a pályázati felhívásnak. Ez olyan formai hiba, amely esetben a hatóságnak nincsen mérlegelési jogköre a nyilvántartásba vétel megtagadását illetően – írja közleményében a Médiatanács.

A nyilvántartásba vétel megtagadása miatt a pályázó felülvizsgálati kérelmet nyújthat be a bíróságra, amely a pályázati eljárás felfüggesztésével jár. Az eljárást ebben az esetben a Médiatanács csak a bírósági döntést követően folytatja.

A pályázati eljárásnak a következő szakaszában a pályázat tartalmi kiértékelése folyik, de mivel az Advenio kizárásával csak egyetlen pályázó marad bent a pályázatban, a Hold Kft. biztosra veheti győzelmét, ha csak a bírósági eljárások esetleg ezt meg nem akadályozzák – írja a 24.hu.

A Hold Reklám Kft. tulajdonosa és ügyvezetője néhány hónapja az a Bakai Mátyás, aki tavaly októberig a Radio Plus Kft. társügyvezetője volt Andy Vajna kormánybiztos mellett. A Radio Plus Kft. működteti a ma már több mint 30 városban fogható, hálózatban működő Rádió 1-et.

Bakai és Vajna máig üzleti kapcsolatban állnak egymással, hiszen a Hold Reklám Kft. helyi rádiói hálózatba kapcsolódva működnek a Rádió 1-el, azaz a Rádió 1 műsorait sugározzák.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -