- Hirdetés -

Így változik az adóellenőrzés

|

- Hirdetés -

Jelentős változáson megy keresztül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ami hosszútávon akár azt is eredményezheti, hogy a szervezet néhány éven belül valós időben, folyamatosan tud ellenőrizni minden hazai adózót. A technológiai fejlesztések révén felhalmozódó adatokat tudatosan használja a szervezet, így egyre kevesebb az ellenőrzés, és egyre biztosabban szűrik ki a csalókat a revizorok. A változásoknak köszönhetően hatékonyabbak az ellenőrzések és gyakoribbak a jogkövető vizsgálatok, amire a hazai cégeknek is fel kell készülniük.

„A másodfokú eljárás szerepe egyre inkább formalitássá válik. A cégeknek folyamatosan felkészültnek kell lenniük egy adóellenőrzésre, ellenkező esetben a peres eljárás kockázatával kell számolniuk” – hívta fel rá a figyelmet Heinczinger Róbert, az EY adótanácsadással foglalkozó partnere az EY Agenda podcast legutóbbi adásában. A szakember ezzel utalt arra, hogy a két éve elfogadott adózás rendjéről, valamint az adóigazgatási rendtartásról szóló törvények hatására jelentősen felgyorsultak a NAV-ellenőrzések és lerövidültek a cégek rendelkezésére álló határidők. „A gyakorlatban ez részben azért is alakult így, mert másodfokon már nincs lehetőség új érvet, bizonyítékot beterjeszteni. Sokkal fontosabbá válik tehát, hogy a NAV ellenőrzés első pillanatától teljes felkészültségben álljanak az adózók, és minden fontos ügyletről rendelkezésre álljanak azok a dokumentációk, amiket szinte azonnal át lehet adni a revizoroknak” – tette hozzá a szakember.

A különböző digitalizációs törekvéseknek köszönhetően, mint például az EKÁER vagy az Online Számla rendszer, a hivatal ráadásul egyre több adathoz fér hozzá, amelyek elemzésével már célzott ellenőrzésekre képes. Ennek eredményeként a NAV többnyire akkor rendel el revíziót, ha valószínűsíthető az adókötelezettség megszegése vagy az adóhiány megállapítása.

Ügyfélbarát NAV? Folyamatosan nő a jogkövetési eljárások szerepe

A NAV fókuszváltásával és a digitalizáció révén felszabaduló erőforrásoknak köszönhetően a hivatal egyre több, úgynevezett jogkövető eljárást indít azzal a céllal, hogy felhívja a cégek figyelmét az adózás során elkövetett hiányosságokra. Amennyiben a vizsgálat végéig javítják ezeket hibákat, abban az esetben a hatóság eltekint az akár súlyos bírsággal is járó adóellenőrzéstől.

„Fontos tudni, hogy jogkövető eljárás során a problémák javítását vagy a félreértések bizonyítását a cégektől várja el az adóhatóság, ami figyelembe véve a lerövidült határidőket – ebben az esetben általában 30 nap – jelentős nehézséget okozhat azoknak a vállalatoknak, amelyek nem készülnek fel előre egy potenciális vizsgálatra. Mulasztás vagy az együttműködés hiánya esetén ugyanis máris indítják a célzott ellenőrzést a revizorok” – emelte ki Heinczinger Róbert.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar szakemberek forradalmasítják a bankolást

Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén Európa első blokklánc alapú neobankja, a BENKER. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott neobank, a BENKER új világrendet hoz a pénzügyek világában:...

Consumer spending in TikTok grew 77% last year

https://www.warc.com/content/feed/consumer-spending-in-tiktok-grew-77-last-year/en-GB/5173

Disney is putting a Disney Plus exec in charge of Hulu

https://www.theverge.com/2022/1/19/22892271/disney-plus-hulu-reorganization-joe-earley-michael-paull-rebecca-campbell

Bank of America profit beats estimates on loan growth, M&A boost

https://www.reuters.com/markets/europe/bank-america-profit-beats-estimates-loan-growth-ma-boost-2022-01-19/

Tovább növelte eladásait a SEAT

Összesen 470 500 eladott járművel zárta a 2021-es évet a SEAT S.A., ami 10,3 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest (426 600 darab). A félvezetőhiány jelentős hatásaival 2021 a teljes iparág számára kihívásokkal teli évnek...

Jelentősen nőhetne a bankok bevétele

A hagyományos bankok közel 4 százalékkal növelhetnék éves bevételüket üzleti modelljeik újragondolásával, és a kizárólag digitális szolgáltatásokat nyújtó (digital-only) új banki és pénzügyi szolgáltatók innovatív stratégiáinak átvételével – derül ki az Accenture kutatásából. Ez...

Ezeken bukhatnak el a kezdő vállalkozások

A vállalkozásindítás, illetve a fiatal cégek első időszakának hatékony menedzselése soha nem volt kockázatoktól és nehézségektől mentes – nincs ez másképp manapság sem. Sőt, sok szempontból napjainkban még több problémával kell megküzdeni, gondoljunk csak...

Digitális oktatási tartalmakat fejleszt a Telekom

Diákok és szaktanár közreműködésével, valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom annak érdekében, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen. A program célja olyan valós körülmények között kigondolt, tesztelt,...

Átalakította a fogyasztói szokásokat a járvány

Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 ezer résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából....

Így adózunk az idén

SZJA-mentesség 25 év alatt, megnövelt minimálbér és garantált bérminimum, családi adóvisszatérítések – 2022 januárja számos meghatározó változást hozott adózási szempontból. Csökken a szociális hozzájárulási adó, a kisvállalati adó, megszűnik a szakképzési hozzájárulás, és számos...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Fenntartható projektben az Airbus

Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási...

Magyar szakemberek forradalmasítják a bankolást

Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén Európa első blokklánc alapú neobankja, a BENKER. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott neobank, a BENKER új világrendet hoz a pénzügyek világában:...

Consumer spending in TikTok grew 77% last year

https://www.warc.com/content/feed/consumer-spending-in-tiktok-grew-77-last-year/en-GB/5173

Disney is putting a Disney Plus exec in charge of Hulu

https://www.theverge.com/2022/1/19/22892271/disney-plus-hulu-reorganization-joe-earley-michael-paull-rebecca-campbell

Bank of America profit beats estimates on loan growth, M&A boost

https://www.reuters.com/markets/europe/bank-america-profit-beats-estimates-loan-growth-ma-boost-2022-01-19/
- Hirdetés -

CMO

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...

A vásárlási szokások örökre megváltoztak

Kanyó Roland, dm Kft., marketing és PR menedzser 133 milliárd forintos bevétellel zártátok az elmúlt üzleti évet, majdnem 10 százalékos plusszal. Gondolom ez a körülmények figyelembe vételével, elég jó eredménynek számít? Természetesen elégedettek vagyunk az elért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fenntartható projektben az Airbus

Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási...

Jól halad a Siemens okosváros-kísérlete

Bécsben, éles körülmények között tesztelik azon energiarendszereket, amelyek a fenntartható városfejlesztés alapjait adják a jövőben.Új Európában egyedülálló projekt zajlik Bécsben. Az osztrák főváros Aspern Seestadt városrészében, valós körülmények között tesztelik a jövő energiarendszereit. A...

Zöld vállalást tett a Toyota és a Lexus

2035-re karbonsemleges lesz Európában a Toyota és a Lexus.A Toyota készen áll arra, hogy 2035-re nullára csökkentse az újonnan értékesített Toyota és Lexus járművek széndioxid-kibocsátását Nyugat-Európában, amelynek fontos lépcsőfoka lesz a legalább 50 százalékos,...

DATA