- Hirdetés -

Így változott a TOP50 tavalyhoz képest

|

- Hirdetés -

Egyik évről a másikra még soha nem volt olyan kevés változás a Marketing&Media magazin legbefolyásosabb hazai médiásokat bemutató TOP50 összeállításában, mint az idén. A kikerülők többnyire személycserék vagy éppen cégen belüli váltások miatt estek ki a listáról. Az új szereplők közül többen már korábban is szerepeltek az összeállításunkban. Öten vannak, akik 2008 óta az összes rangsorunkban helyet kaptak.

Érdekes eredményre jutottunk, amikor összesítettük, hogy mennyi helycsere volt az idei Top 50-ben. A mostani összeállítás ugyanis rekordot hozott, ilyen kevés cserélődés még soha nem volt. 2021-hez képest heten jutottak ki a listáról és nyolcan kerültek be. A kiesőkhöz viszonyítva azért bővülhetett eggyel többel az idei 50-es újoncok köre, mert az élen a két első helyezett miatt holtverseny volt, azaz gyakorlatilag most Top 51-ről van szó.

Arányaiban mindez azt jelenti, hogy 16 százalékban újult meg a lista. Amennyiben pedig nem lett volna fej-fej melletti eredmény az élen, akkor ez mindössze 14 százalékot tett volna ki. Az elmúlt 14 év cserélődési átlaga 26 százalék, azaz nagyjából a lista szereplőinek a negyede szokott változni. Tavaly ez 20 százalékot tett ki, tehát már akkor is átlag alatti volt a cserélődés. Mostanáig a legalacsonyabb mértékű változást a 2018-as összeállítás hozta, amikor 18 százalékban újult meg a Top 50. A legtöbb pedig 2016-ban volt, amikor egyik évről a másikra 38 százalékban újult meg a listás szereplők köre.

Egyébként az ember szubjektív érzete is ez volt az elmúlt egy évre visszatekintve. Valahogy mostanában a médiapiacon nem voltak földindulásszerű változások, tömeges távozások vagy éppen felvásárlások, fúziók. A tavalyi listánkon például a 2020-as indexes-telexes változások egymagukban több változást hoztak. Annak idején pedig a KESMA indulása is átrajzolta a médiapiac befolyásos szereplőinek a körét. Az elmúlt egy esztendő ezekhez képest nyugisabb időszaknak számított.

Változatlan ötös

Az idén a Top 50 „törzsgárdájában” sem volt változás, azaz továbbra is öten vannak azok, akik 2008 óta egyetlen 50-es listáról sem maradtak ki. Közéjük tartozik két RTL-es vezető, Vidus Gabriella vezérigazgató és Kolosi Péter vezérigazgató-helyettes, programigazgató, Somlói Zsolt, a Mindshare médiaügynökség ügyvezető igazgatója, Málnay B. Levente, az AMC Networks ügyvezető alelnöke, valamint az OMG-s Jonathan Cooper.

Az ötből négyen ugyanott dolgoznak, ahol 2008-ban, egyedül Málnay B. Levente váltott, hiszen annak idején az MTV Networks – a mai Paramount jogelődje – helyi vezetője volt. Ugyanakkor ő is kimondottan lojális szakembernek számít, hiszen anno az MTV Networksnél 12 évet töltött, de a mostani munkahelyén is már 2009 vége óta dolgozik. A két RTL-es szereplő pedig kereskedelmi és programigazgatóból lépett elő első számú vezetővé az évek során.

 

Váratlan helycserék

A Top 50 összetételét egyik évről a másikra leginkább a személycserék, a távozások mozgatják meg. Ilyen volt az, amikor tavaly novemberben teljesen váratlanul távozott Szabó László, a Mediaworks elnök-vezérigazgatója, aki mindössze másfél évet töltött ebben a pozícióban. Szabó a médián kívüli megbízatást kapott, gyógyszeriparért felelős miniszteri biztossá nevezték ki. Utódja a cég korábbi vezérigazgató-helyettese, Kálmán Erika lett. Mindezek miatt a tavalyi tizedik Szabó László kikerült a Top 50-ből, Kálmán Erika pedig a lista 29. helyén debütált.

Az idei új szereplők közül azonban a legjobb, 16. helyen nem Kálmán Erika, hanem Koltay András kezdett mint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Médiatanács elnöke. Itt szintén személycserére került sor. A tavalyi lista 35. helyét elfoglaló Karas Monika ugyanis október 31-i hatállyal lemondott. Ezzel egy évvel azelőtt távozott, hogy lejárt volna a kilencéves mandátuma. Karas ezt követően az Állami Számvevőszék alelnöke lett. Koltay András kinevezése logikus lépésnek tűnt, hiszen annak idején részt vett az új médiatörvény megalkotásában, illetve 2010 és 2019 között tagja volt a Médiatanácsnak.

Idei újoncok

Teljesen új szereplő a rangsorban Sásdi Helga, a Publicis Groupe Hungary vezérigazgatója. A Top 50-es debütálásához hozzájárulhatott, hogy a közelmúltban régiós megbízást is kapott a cégen belül. Szintén új szereplő Pácsonyi Daniella, aki a Central Médiacsoport digitális női portfólióját igazgatja, ezzel párhuzamosan az nlc.hu főszerkesztői posztját is betölti. Ennek révén a legnagyobb elérésű hazai női online portfólió tartozik hozzá. Egyébként nemrég egy másik listán is helyet kapott, ugyanis a Forbes által a befolyásos nőkről készített összeállításban – média kategóriában – a hatodik helyen végzett.

Jákó Eszter, az MVM Csoport csoportszintű kommunikációs igazgatójaként a marketinges Top 50-nek, azaz a legsikeresebb marketingvezetőket összegyűjtő listánknak régi szereplője, az idén pedig a médiás Top 50-be is bekerült.

Heszler Róbert

A teljes összeállítás a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható, amelyben megjelent a legbefolyásosabb hazai médiásokat bemutató TOP50 rangsor, ami lapunk LinkedIn oldalán is elérhető. A lap már elérhető a Digitalstand.hu-n is, ide kattintva.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezek lesznek a legnépszerűbb diákmunkák az idén

A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.Az utóbbi években egyre népszerűbb a diákmunka:...

Új sorozatokkal erősít az HBO Max

A hónapban több mint 20 új sorozat vagy évad érkezik, illetve jól ismert filmek is elérhetővé válnak júniusban az HBO Maxon.Júniusban jobbnál jobb sorozatok várják az HBO Max nézőit, többek között érkezik a Mayans...

Van, ahol már a mesterséges intelligencia írja a hirdetéseket

Az ingatlanpiac olyan szektor, ahol az ügynököknek gyakran szembe kell nézniük a mindennapi teendők mellett nagy mennyiségű adminisztrációs feladatokkal is. Egy forradalmi innováció azonban egészen új távlatokat nyit a szakmában: egy magyarországi ingatlanos hálózatnál...

Új erőre kapott az ingatlanpiac

2023 májusában, országosan 10.187 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 48 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.Az átmeneti, tavaszi enyhülés után újra erőre kapott a hazai ingatlanpiac. 2023...

Erre is jobban figyelnek a nők

A nők befektetésük egészségére is jobban odafigyelnek, mint a férfiak – derül ki az Erste adataiból. Náluk magasabb azok aránya, akik a befektetéseiket megosztják a különböző formák között amellett, hogy rendszeresen és tudatosan takarítanak...

Felpöröghetnek a házhoz szállító éttermek

A tavalyi év meglehetősen feketén zárult a vendéglátóipar tekintetében, a gazdasági válság ugyanis a vendéglátóipari egységeket érte el először és őket is érintette a legsúlyosabban. Az energiaárak, majd az alapanyag-árak drasztikus növekedése azt eredményezte,...

Kiderül, hogy Magyarországra jön-e a NASCAR

Tavaly a floridai Daytona Beach-en, a NASCAR bölcsőjében rendezték a magyar-amerikai szakmai kapcsolatok egyik legnagyobb rendezvényét, a Hungarian Summitot, akkor Jordan Jiloty, a NASCAR ügyvezető igazgatója üdvözölte a konferencia résztvevőit, de úgy tűnik ez...

Demokratizálja a marketinget a mesterséges intelligencia

Egy újabb marketing demokratizálódási hullám elején vagyunk. A mesterséges intelligencia (AI) hasonló forradalmi változást idéz elő a marketingben, mint korábban az internet. Hatására olyan mértékben egyszerűsödnek le egyes feladatok, hogy azzal kisvállalkozók tömegei számára...

Óriási húzás – Az RTL adja a Bajnokok Ligáját

Történelmi jelentőségű megállapodást kötött az RTL Magyarország és az UEFA. A 2024/25-ös szezontól a következő három szezonon át az RTL lesz a Bajnokok Ligája otthona. Nem is akármilyen taktikával sikerült nyélbe ütni az üzletet:...

Elképesztő gazdagság a hazai luxusotthonokban

Szívesen bepillantana egy-két luxusotthonba? Június első hétvégéjén ismét megteheti, vadonatúj részekkel jelentkezik ugyanis a Spektrum Home-on a Luxusra tervezve című sorozat, mely hazánk egyik legnépszerűbb saját gyártású belsőépítészeti műsora. Az 5. évad epizódjaiban Sütő...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Növelte profitját a Central Médiacsoport

A múlt évben 13,62 milliárd forintos árbevételt ért el a Central Médiacsoport Zrt., ez kis mértékű növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A társaság profitja meghaladta a 2,5 milliárd forintot. (fotó: Central Médiacsoport) A...

Ezek lesznek a legnépszerűbb diákmunkák az idén

A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.Az utóbbi években egyre népszerűbb a diákmunka:...

Új sorozatokkal erősít az HBO Max

A hónapban több mint 20 új sorozat vagy évad érkezik, illetve jól ismert filmek is elérhetővé válnak júniusban az HBO Maxon.Júniusban jobbnál jobb sorozatok várják az HBO Max nézőit, többek között érkezik a Mayans...

Van, ahol már a mesterséges intelligencia írja a hirdetéseket

Az ingatlanpiac olyan szektor, ahol az ügynököknek gyakran szembe kell nézniük a mindennapi teendők mellett nagy mennyiségű adminisztrációs feladatokkal is. Egy forradalmi innováció azonban egészen új távlatokat nyit a szakmában: egy magyarországi ingatlanos hálózatnál...

Új erőre kapott az ingatlanpiac

2023 májusában, országosan 10.187 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 48 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.Az átmeneti, tavaszi enyhülés után újra erőre kapott a hazai ingatlanpiac. 2023...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....