- Hirdetés -

Így védekezhetnek a cégek a kibertérben

|

- Hirdetés -

A cégek számára egyre nehezebb a kibervédelem. Folyamatosan változik a terep és a támadók módszerei, ezért gyakran kell stratégiát váltani. A Micro Focus szakértői bemutatják, hogyan lehet alkalmazni a kibervédelemben a bűvös kocka példáján megtanult két fontos leckét, amelyek szerint a tudás hozzásegít a hatékonysághoz, és néhány alapvető lépéssel gyorsan lehetünk sikeresek.

A Rubik-kocka a hetvenes évek végén jelent meg, és gyorsan népszerűvé vált nem csupán a laikusok, de a tudósok körében is. Először 1981-ben próbálták meg kiszámolni, mi az a legkevesebb lépés, amivel bármilyen állásból ki lehet rakni a kockát. Morwen Thistlethwaite matematikaprofesszor szerint a kérdésre 52 volt a válasz, az újabb és újabb eredményekkel azonban egyre alacsonyabb lett ez a felső határ. Azóta egy csapatnyi matematikus és a Google óriási számítási kapacitása bebizonyította, hogy kezdő pozíciótól függetlenül elég hozzá 20 lépés.

A bűvös kockának mind a megfejtése, mind a története sok hasznos információval és leckével szolgál. A Micro Focus szakértői most azt a kettőt mutatják be, amelyek a kibervédelemben is jó szolgálatot tesznek.

1. Minél jobban megismerünk és megértünk valamit, annál gyorsabban és hatékonyabban tudjuk kezelni.

2. Bármennyire bonyolult is a feladat, vannak bizonyos alapvető lépések, amelyek mindenképpen gyors sikerhez vezetnek.

Megismerni és megvédeni

Ahhoz, hogy folyamatosan a legjobb védelmet tudjuk nyújtani rendszereinknek, meg kell ismernünk, mi zajlik a hálózatban, és azt is, mi történik a kiberbűnözők világában. Ráadásul mindezekről folyamatosan naprakész információkkal kell rendelkeznünk. Az első pontban az olyan fejlett SIEM-megoldások nyújthatnak segítséget, amelyek mesterséges intelligenciát és gépi tanulást is használnak az események elemzéséhez. A vállalati hálózatokban ugyanis óriási mennyiségű aktivitás zajlik percenként, és támogatás nélkül lehetetlen azonosítani a potenciális támadásokat. A modern rendszerek azonban képesek maguktól feltérképezni, mi számít megszokottnak, és mi az, ami attól eltér, ezért gyanúra ad okot, és érdemes alaposabban kivizsgálni.

A kiberbűnözők aktuális szokásainak nyomon követésében pedig a MITRE ATT&CK keretrendszer nyújthat hasznos segítséget, ez ugyanis tartalmazza a leggyakoribb fenyegetéseket. Az eszköz beépítetten megtalálható például a Micro Focus biztonsági információ- és eseménykezelő rendszerének irányítópultjában. Így a szervezetek arról is átfogó képet kaphatnak, hogy a saját rendszereik mely támadásokkal szemben védettek.

Alaplépések a legnagyobb kockázatok megelőzéséhez

Ahogyan a bűvös kocka is egy rendkívül bonyolult rejtvény, a biztonsági szakértők is hihetetlenül összetett feladványokkal dolgoznak. Mindkét esetben léteznek azonban olyan alapvető lépések, amelyek ismerete és használata jelentősen közelebb visz a megoldáshoz, és segít az akadályok leküzdésében.

A kiberbiztonság esetében az első lépés a legnagyobb gyengeség felismerése. Ez pedig az informatikai rendszerek és a biztonság tekintetében az emberi tényező. Mivel mindannyian emberek vagyunk, előfordul, hogy hibázunk. Néha figyelmetlenek vagy naivak vagyunk, és bedőlünk valamilyen átverésnek, esetleg elveszítjük a telefonunkat vagy a jelszavunkat. Azokról az emberekről már nem is beszélve, akik szándékosan akarnak kárt okozni munkaadójuknak egy korábbi sérelem miatt.

A második alaplépés a kibervédelemben az, hogy minimalizáljuk a kockázatokat a legnagyobb gyengeséggel szemben. Ehhez először is érdemes a „nulla bizalom” elvét követni, vagyis abból kiindulni, hogy mindenki árthat, aki hozzáfér a vállalati rendszerhez. Ezért célszerű minden esetben szigorú, többtényezős azonosítási folyamatot alkalmazni minden olyan felhasználó és eszköz esetében, amely el akarja érni a céges erőforrásokat, függetlenül attól, hogy az infrastruktúrán belül vagy kívül tartózkodik. Ezzel egyidejűleg arról is gondoskodnunk kell, hogy mindenki csak azokhoz az adatokhoz és erőforrásokhoz férjen hozzá, amelyekre valóban szüksége van a mindennapi munkájához. Ennek kialakításában és fenntartásában a fejlett személyazonosság- és hozzáféréskezelő rendszerek segíthetnek.

Szintén gyorsan csökkenti a kockázatokat, ha olyan modern viselkedéselemző megoldásokat használunk, amelyek automatikusan monitorozzák és elemzik a felhasználók és eszközök tevékenységeit a hálózaton belül, és riasztást küldenek az illetékes szakembereknek a szokásostól eltérő, gyanús aktivitásokról. Érdemes lehet kivizsgálni például, hogy miért próbál hozzáférni érzékeny pénzügyi fájlokhoz egy olyan alkalmazott, akinek ez soha nem volt szükséges a munkájához, vagy miért lép be egy munkavállaló a rendszerbe este 11-kor, ha eddig mindig csak törzsidőben, 9 és 18 óra között tett ilyet.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hétvégén érkezik az HBO legújabb magyar filmje

Szombaton válik elérhetővé az HBO MAX és az HBO kínálatában Zsótér Indi Dániel első nagyjátékfilmje, az öt szkeccsből álló A Karantén Zóna. A közösségi finanszírozásból készült alkotás „nobudget-cucc, de szebben néz ki, mint némelyik...

Több ezer új SZÉP kártya elfogadóhely várja a nyaralókat

Idén nyáron is erőteljes növekedést hozhat a SZÉP kártya használatban a belföldi turizmus. A gyenge forint és a magas üzemanyagárak mellett várhatóan többen választják majd a belföldi pihenést, így júliusban és augusztusban akár az...

Tartós recesszió jöhet a gazdaságban

Az elmúlt hónapokban felerősödtek a találgatások a globális gazdaság helyzetéről, és egyre gyakrabban kerülnek elő a recesszióval kapcsolatos félelmek. A világgazdaság alakulása szempontjából legnagyobb hatású két országban, az Egyesült Államokban és Kínában további nehézségekre...

Új vezetővel erősítaz EIT InnoEnergy

Marcin Wasilewski, Lengyelország egyik legeredményesebb energiaipari szakembere csatlakozott az EIT InnoEnergy csapatához. A vállalat közép-európai régiójának vezetését vette át a korábbi regionális igazgatótól, Jakub Milertől, aki az EIT InnoEnergy portfoliójába tartozó, többek közt elektromos...

Tavaly is karbonsemlegesen működött a Magyar Telekom

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott (2021-2030), ötödik fenntarthatósági stratégia fő célkitűzése, valamint az első év eredményei olvashatók a Magyar Telekom friss Fenntarthatósági jelentésében. A Magyar Telekom Csoport 2005 óta kezeli stratégiai szinten...

Jövő hónaptól kevesebb sportcsatorna lehet itthon

Megszűnik a tartalomszolgáltatás a Digi Sporton július 1-től a csakfoci.hu információi szerint. A Digi sportos portfóliójában három csatorna is tartozott, a kínálatban a legnépszerűbb futball bajnokságok és versenysorozatok összecsapásai is szerepeltek. A csakfoci.hu úgy...

Ásványvízből inkább hazait vesznek a magyarok

Bár a magyar ásványvízpiac az ellátási láncok bizonytalanságai, a pandémia hatásai és a szomszédos országban zajló háború miatt számtalan, a költségeket jelentősen megtöbbszöröző nehézséggel küzd, azért a gyártók a hazai vásárlókra még mindig számíthatnak....

Több mint ezer beszállító csatlakozott a Schneider Electric zöld programjához

Idén a múlt évhez képest két pozíciót javítva a második helyet szerezte meg a Schneider Electric a Gartner ellátási láncokat értékelő toplistáján. A vállalat tavaly elindított kibocsátáscsökkentő kezdeményezéséhez már több mint ezer beszállító csatlakozott.Ismét...

6 ok, amiért már nincs értelme a papíralapú adminisztrációnak (x)

Egyre több dolgot tudunk elintézni az interneten papírmunka nélkül, hiszen szinte minden elkezdett átrendeződni az online térbe – így például az adminisztráció is. Egy banki ügyintézés alkalmával már kevesebb nyomtatott papírt kapunk, de hivatalos...

Magyar arany a világ legelismertebb borversenyén

A Decanter World Wine Awards (DWWA) a világ legnagyobb és legelismertebb, páratlan globális érdeklődés által kísért borversenye. Ezért különösen figyelemre méltó eredmény, hogy 2022-ben, a Thummerer Pincészet Egri Vili Papa Cuvée Superior 2018 lett...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Elektromos furgonokkal zöldít a Tesco

Magyarországon elsőként vezetett be teljesen elektromos meghajtású furgonokat házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco. Az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja...

Hétvégén érkezik az HBO legújabb magyar filmje

Szombaton válik elérhetővé az HBO MAX és az HBO kínálatában Zsótér Indi Dániel első nagyjátékfilmje, az öt szkeccsből álló A Karantén Zóna. A közösségi finanszírozásból készült alkotás „nobudget-cucc, de szebben néz ki, mint némelyik...

Több ezer új SZÉP kártya elfogadóhely várja a nyaralókat

Idén nyáron is erőteljes növekedést hozhat a SZÉP kártya használatban a belföldi turizmus. A gyenge forint és a magas üzemanyagárak mellett várhatóan többen választják majd a belföldi pihenést, így júliusban és augusztusban akár az...

Tartós recesszió jöhet a gazdaságban

Az elmúlt hónapokban felerősödtek a találgatások a globális gazdaság helyzetéről, és egyre gyakrabban kerülnek elő a recesszióval kapcsolatos félelmek. A világgazdaság alakulása szempontjából legnagyobb hatású két országban, az Egyesült Államokban és Kínában további nehézségekre...

Új vezetővel erősítaz EIT InnoEnergy

Marcin Wasilewski, Lengyelország egyik legeredményesebb energiaipari szakembere csatlakozott az EIT InnoEnergy csapatához. A vállalat közép-európai régiójának vezetését vette át a korábbi regionális igazgatótól, Jakub Milertől, aki az EIT InnoEnergy portfoliójába tartozó, többek közt elektromos...
- Hirdetés -

Don't Miss

A vendéglátás is a szórakoztatóipar része

Kereszty Gábor 2002 és 2007 között a hazai médiapiac egyik meghatározó szereplője volt a TV2 vezérigazgatójaként. Azonban az első TOP50 megjelenésekor már távozott a csatornától, így egyetlen összeállításunkban szerepelt, még 2011-ben. Egy évvel azelőtt...

A kereskedés dinamikája és intenzitása is más

Lengyel András hosszú éveken át az Axel Springer, majd a Ringier Axel Springer hirdetési és marketingigazgatójaként dolgozott. A kiadótól – 14 év után – 2016-ban távozott. Ezt követően az Atmedia kereskedelmi és portfólióigazgatója volt,...

Építkezni szeretek – interjú Palocsay Gézával

Nem érzi visszalépésnek, hogy az Adevinta után a kevésbé ismert Pepita.hu-nál folytatja, amelyből három év alatt százmillió euró forgalmú céget építene Palocsay Géza. A webáruházként és online piactérként is működő platform fejlődésének támogatására a...

Hiszünk a marketing erejében

Az üzleti döntéshozókat is jobban megszólítanák és mélyebben megismertetnék őket a marketing szerepeivel, feladataival és lehetőségeivel az idei Marketing Summit Hungary- n – mondta el Hinora Ferenc. A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elnöke az...
Várkonyi Balázs TOP25

Közös platformon

Várkonyi Balázs, eMAG-Extreme Digital, ügyvezető igazgató - Április közepén jelentették be, hogy összevonják a platformjaikat, és a jövőben az eMAG platformját használja a cég, az Extreme Digital vásárlóinak is erre kell váltaniuk. Miért volt szükség...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Elektromos furgonokkal zöldít a Tesco

Magyarországon elsőként vezetett be teljesen elektromos meghajtású furgonokat házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco. Az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja...

Tavaly is karbonsemlegesen működött a Magyar Telekom

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott (2021-2030), ötödik fenntarthatósági stratégia fő célkitűzése, valamint az első év eredményei olvashatók a Magyar Telekom friss Fenntarthatósági jelentésében. A Magyar Telekom Csoport 2005 óta kezeli stratégiai szinten...

Több mint ezer beszállító csatlakozott a Schneider Electric zöld programjához

Idén a múlt évhez képest két pozíciót javítva a második helyet szerezte meg a Schneider Electric a Gartner ellátási láncokat értékelő toplistáján. A vállalat tavaly elindított kibocsátáscsökkentő kezdeményezéséhez már több mint ezer beszállító csatlakozott.Ismét...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....