- Hirdetés -

Ikonikus filmekkel dobja fel a vakációt a Direct One

|

- Hirdetés -

A magyar gyermek- és ifjúsági filmek aranykorának kiemelkedő alkotásaival és izgalmas tematikus hétvégékkel készül júliusban előfizetői számára a Direct One – hiszen mikor máskor lenne idő sok jó tartalmat nézni, ha nem nyáron? A tévé- és tartalomszolgáltató saját csatornáján, illetve a bárhol és bármikor elérhető Direct Now applikációban mindenki megtalálhatja a neki tetsző műsorokat a vakáció és a jól megérdemelt szabadság ideje alatt. Júliusban ráadásul négy Forma 1-es versenyhétvége, köztük a Hungaroringen megrendezésre kerülő magyar nagydíj színesíti a repertoárt. Ahogy a Direct One korábbi kutatásából kiderült: az előfizetőket a szórakoztató műsorok mellett leginkább a sportesemények szögezik a televízió képernyője elé.

Kétségtelenül a hetvenes-nyolcvanas évek jelentették a magyar gyermek- és ifjúsági filmek hőskorát. A mai szülőgeneráció örömmel mutatja meg ezeket az értékes filmeket gyerekeinek, Kököjszi és Bobojsza vagy Bagaméri időtálló kalandjait a megváltozott tévénézési szokások ellenére is örömmel követi a mai fiatal generáció.

Apró hőstettek

A Direct Now alkalmazás műsortárában elérhető, 1971-ben bemutatott Hahó, Öcsi! című filmet júliusban a Direct One csatorna is műsorára tűzi. A történet szerint a Balog család legifjabb tagját, Öcsit apró csínytevései miatt bezárják a fürdőszobába. Öcsi a fogságból képzelete segítségével szabadul ki: megjelenik előtte Kököjszi és Bobojsza, a két mesebeli törpe, akikkel útnak indul, hogy megszerezze szülei számára az Időt, hogy többet foglalkozzanak vele. Generációk nőttek fel a két törpe és Öcsi kalandjain – itt az ideje, hogy a mai gyerekek is megismerkedjenek velük és akár közös programként, együtt nézzék a filmet szüleikkel.

Júliusban szintén megtekinthető a Direct One csatornán és az applikációban az Égigérő fű című, 1979-es ifjúsági film, amely a közösség erejéről, az összefogás szükségességéről mesél, mondanivalója így ma pont annyira érvényes, mint évtizedekkel ezelőtt. Poldi bácsi, a parkőr nyugdíjba készül, negyvenéves szolgálata alatt azonban annyira megszokta a zöld füvet, a virágokat, hogy el sem tudja képzelni az életét nélkülük: ezért a környékbeliek és ismerősök meglepetésként megszervezik, hogy az udvar keramitkockái helyére gyeptéglákat telepítsenek. Remek családi szórakozás a strandon fekve vagy ebéd után a hűvös szobába húzódva!

Csukás István ikonikus alakjai teszik különlegessé az 1978-as Keménykalap és krumpliorr című alkotást, amelyben a Vadliba kisdobos őrs tagjai szövetkeznek az állatkertből ellopott kismajmok felkutatására. Útjukat minduntalan keresztezi Bagaméri, az álruhás, elátkozott fagylaltos. Az ifjúsági történet júliusban a Direct One csatornán és a Direct Now applikációban is elérhető, ahogy Jankovics Marcell 1981-ben bemutatott animációs filmje, a pusztai népek mondáira épülő Fehérlófia szintén megtalálható a műsortárban.

A felnőtt nézőknek tematikus hétvégéket hoz a nyár

A Direct One csatorna a felnőtt nézőknek is kiváló programokat kínál júliusban: a tematikus hétvégék sora hátborzongató két nappal kezdődik. Olyan izgalmas tartalmakat láthatnak a nézők, mint a föld alatt játszódó dán thrillersorozat folytatása, a Túszdráma a vízen, vagy az igaz történeten alapuló dráma, A lányom nevében.

A következő hétvégén, július 8-án és 9-én a könnyedebb műfajoké lesz a főszerep. A guru és a Hollywoo című vígjátékok főszereplői Amerikában keresik a boldogulást: mindkét történet a filmipar világába kalauzolja a nézőket.

Egzotikus helyszíneken élhet át kalandokat, aki július 15-én és 16-án a Direct One csatornára kapcsol, ugyanis ezen a hétvégén olyan filmek várják majd, mint a Sunny és az elefánt, a Tai Pan, a hét tenger ura, és műsorra kerül az európai helyszíneken játszódó Az utolsó párducok című krimisorozat is.

Július 22-én és 23-án Keira Knightley emlékezetes alakításait idézhetjük fel a Vágy és vezeklés, illetve a Büszkeség és balítélet című drámákkal.

A nyár második hónapjának végén a szerelem bűvkörébe kerülhetnek a nézők: a Túl sok érzelem egy válságban lévő csokoládégyáros románcát dolgozza fel humorral fűszerezve, míg a Francia hármas egy mélypontra került házasság megmentéséről szól.

A tematikus hétvégék tartalmait az előfizetők a Direct Now alkalmazásban is megtalálják, így azok kötöttségek nélkül, bárhol, akár utazás közben is megtekinthetőek. Akkor sem lesz vita, ha más műsorokra vágynak a családtagok a nyaralás alatt: az app használatával egyszerre 5 különböző okoseszközön nézhetünk műsorokat.

Érkezik a száguldó cirkusz

A Forma-1 idei szezonjának négy futamát is megrendezik júliusban: a száguldó cirkusz Ausztriába, az Egyesült Királyságba, Magyarországra és Belgiumba is ellátogat. A Direct One sporthubjában pár kattintással minden, a futamokkal és a csapatokkal kapcsolatos infó elérhető. Az appban elérhető élő és visszanézhető közvetítések segítségével pedig nem maradunk le a legizgalmasabb pillanatokról akkor sem, ha nem tudunk kilátogatni a Hungaroringre, vagy nincs lehetőségünk a tévé előtt szurkolni otthonról.

Számtalan műfaj és tartalom egy helyen

A Direct Now app folyamatosan fejlődik és bővül, a változatos tartalmak között minden korosztály egy helyen megtalálja a kedvenc műsorát, és böngészhet a műfajok között. A videótárban a hónap végéig még megtekinthetőek a saját gyártású Kemény leckék és Moscow Noir című thrillersorozatok, illetve július 20-ig elérhető a Fear the Walking Dead posztapokaliptikus horrorszéria. Utoljára nyílik lehetőségünk végigizgulni Anne Hathaway és Matthew McConaughey főszereplésével a Vihar előtt című thrillert, illetve Penélope Cruz és Javier Bardem alakítását a kolumbiai drogbáró életének fontos pillanatait bemutató Escobarban. A rejtélyekkel teli Megtévesztés című akciófilm továbbra is elérhető az alkalmazás műsortárában, ahogyan az elmúlt időszakban nagy sikerrel futó thriller, a Gyilkos félelem, az Oscar-díjjal elismert A tetovált lány vagy épp a hagyományos krimik stílusához visszanyúló, valódi sztárokat – Jessica Chastain, John Malkovich, Colin Farrell – felvonultató Ava című film.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

A lottózás új szintje és digitalizáció a Business Lounge-ban

A Business Lounge legfrissebb adásában az első Posta Lottózó megnyitásáról, a lottóturizmusról, a kereszt- és felülértékesítésről mesélt Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója és Nemes Gábor György, a Magyar Posta Zrt. lakossági értékesítési...

Gyorsított a Vodafone

A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben,...

Limitált kiadású sörkollekcióra licitálhatnak a focirajongók

A Liverpool FC legendás menedzserének, Jürgen Klopp távozásának alkalmából a Carlsberg összefogott az ERDINGER Weissbräuval, és közösen kiadtak egy limitált szériás ünnepi sört – minden hivatalos meccsére egy palackkal, amelyet a Vörösök kispadján töltött.Összesen...

Egyre több vállalat hazudja magát zöldebbnek

Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő. A környezeti visszaélések egyik esete, a zöldmosás a vizsgált cégek 7 százalékánál már előfordult, vagyis amikor a környezetkárosító vállalatok magukat...

Változások a Central Médiacsoportnál

Magyarország egyik legnagyobb független médiavállalata, a Central Médiacsoport folytatja szervezeti átalakulását, amelynek célja a kiadó versenyképességének növelése, valamint a kelet- és közép-európai terjeszkedés. Július 1-től csatlakozik a vállalat felsővezetéséhez Petr Bednar, aki korábban Csehország...

Fesztiválozik az Auchan

A pünkösdi hétvégén a Jazzy Fesztiválra, nyáron pedig az EFOTT-ra települ ki az Auchan. Előbbin sajt- és tapastálak mellett boros standdal, utóbbin pedig a fesztivál hivatalos boltjaként lesz jelen. Az Auchan szakértői szerint a...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Zenés program várja a gyerekeket

A Müpa különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben...

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

Don't Miss

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...