- Hirdetés -

Ilyen munkahelyre vágynak a fiatalok

|

- Hirdetés -

Vajon mi motiválja leginkább a pályakezdőket és a fiatal dolgozókat? A kihívásokat keresik vagy az anyagi juttatások a mérvadók? Tényleg a home office a jövő irodája? A Brain Bar széleskörű kutatást végzett az Y és Z generáció körében, amelynek eredményei megcáfolják, amit eddig a fiatal munkavállalók preferenciáiról gondoltunk.

A jövőfesztiválra évről évre ingyenesen látogathatnak el a diákok egy rövid kérdőív kitöltéséért cserébe, amely arra irányult, hogy milyen tényezők motiválják a mostani fiatalokat a munkavégzés és a jövőbeli karrierterveik kapcsán. A kutatás a Brain Bar 2019-es rendezvényeire jelentkező diákok válaszain alapult: a több mint 3200 válaszadó közül 52% az Y generáció (1981-1996 között születettek), 47% pedig a Z generáció (1997-2010 között születettek) közül került ki, többségük felsőoktatásban tanuló magyar diák.

Minél nagyobb a munkahely, annál jobb?

Ami a felmérést kitöltők elhelyezkedési preferenciáit illeti: 34% középvállalatoknál, 31% pedig nagyvállalatoknál tudja elképzelni a jövőjét. Mindössze egyharmad az aránya azoknak, akik 50 munkavállaló alatti, kisebb cégnél szeretnének dolgozni. A kisvállalkozásokat 27% választaná, míg mikrovállalkozásokkal csak 8% tervezne.

Csakis előre!

A leendő munkavállalókat nem csupán a biztos jövedelem motiválja, leginkább a kihívásokat és az izgalmas lehetőségeket keresik. Jobb pozíció esetén egyértelműen váltanának, ám a magasabb fizetés helyett két másik indok is hangsúlyosabbnak tűnik. A kitöltők 89%-a váltana, ha a munka és magénélet közti egyensúlyt ezzel kedvezőbbé tehetné; és 90% mondta azt, hogy szakmai előrelépés esetén azonnal váltana. A teljes munkaidős foglalkoztatottság ennek ellenére általánosan kedvelt elképzelés, az áhított munkahelyen azonban a rugalmasság, az otthoni munkavégzés és a versenyképes fizetés egyaránt megtalálhatók. A home office lehetőségét például a kitöltők 74%-a támogatja.

A főnök legyen mentor

Az Y és Z generáció fiataljainak ugyanis nem mindegy, hogy munkahelyükön engedelmeskedni kell, vagy kollégáknak tekintik őket. A „főnökösködő” felettes helyett inkább egy mentorfigurát képzelnek el a megkérdezettek: egy segítőkész, tapasztalt és motiváló vezetőt, aki a hatékony ösztönzés mellett empátiával közelít a kollégák felé. A Z generáció tagjai a megértő és barátságos attitűdöt sokkal fontosabbnak tartják, mint idősebb társaik – utóbbiak a vezetői képességeket és a közvetlenséget tartják előbbre valónak.

Megfogalmazott félelmek

A jövő azonban nem csupán a lehetőségeket jelenti a kitöltők számára: mindkét nemzedék jelentősnek találja a környezeti kihívásokat, egész emberiséget érintő kérdéseket. Az Y generáció tagjai inkább a „klímaváltozás” kifejezést használják, míg a Z-k többnyire „globális felmelegedésként” hivatkoznak a problémára. A túlnépesedés (6-7%) és a mesterséges intelligencia térnyerése (6-7%) szintén megjelent a válaszok között, de alig hasonlítható a környezetvédelmi aggályokhoz, amely veszélyforrások összesen több, mint 40%-ot tesznek ki.

A közösségi média a mindennapok része

A közösségi média továbbra is meghatározó része a fiatalok életének, a különböző applikációk nélkül ma már nehezen elképzelhető a munka, tanulás vagy akár egy szabadidős program. Ez a megkérdezett fiatalok körében sincs máshogy: 90 százalékuk használja a különböző közösségi média alkalmazásokat. Az Instagramot intenzívebben használja a Z generáció, az Y-ok pedig a LinkedIn-re pillantanak többet. A Snapchat és Twitter használata itthon elenyésző számot mutat.

A személyes küldetések jelentik a fiatalok jövőjét

Adam Smiley Poswolsky amerikai bestsellerszerző, coach és generációs szakértő a Brain Bar Career Night rendezvényen beszélt az aktuális karrierkérdésekről. Előadásából kiderült, hogy globális szinten a munkavállalók 80 százaléka elégedetlen jelenlegi munkájával, ami a pályakezdőket és az egyetemistákat egyaránt érinti. A szakember tanácsai alapján a sikeres karrier jövőjét a személyes küldetés kialakítása és az egyéni értékek megteremtése jelenti. Ebben a Z generáció előnnyel indul, hiszen, ahogy a szakember elmondta, ez a korosztály már leginkább célokkal motiválható, és sokkal sikeresebben képviselik saját érdekeiket, mint az előző generációk tagjai. Az ismert coach felhívta a figyelmet arra, hogy – korosztálytól függetlenül – az értelmes, saját céljainak leginkább megfelelő, értékteremtő pozíciókban teljesedhetnek ki a munkavállalók.

A 2020-as Brain Bar jövőfesztiválra az early bird jegyek már elérhetők a Brain Bar oldalán.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így juthatunk olcsóbb hitelhez

A zöld hitel konstrukciók 2021-es bevezetésük után nagy sikert arattak a piacon azok körében, akik a fenntarthatóság és az alacsony rezsi miatt az energiatakarékosságot tartották az egyik fő prioritásnak új otthonuk kiválasztásakor. A Növekedési...

Felforgatta a könyvpiacot a TikTok

Öt éve működik Magyarországon a TikTok, amely nemcsak a tartalomfogyasztási szokásokat változtatta meg, hanem nagy hatással van a könyveladásokra és ezáltal a kulturális kommunikációra is. A rövid videós könyvajánlók képesek egy-egy régebbi vagy új...

Kiderült, melyik autót kedvelik legjobban a magyarok

Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA. Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy SKODA modell, az...

Durván bezuhant a hazai kiskereskedelem

Nem indult jól a második negyedév sem a kiskereskedelemben. A KSH által közzétett adatok szerint a forgalom volumene áprilisban éves szinten 12,6 százalékkal esett vissza. A tényadat kedvezőtlenebb lett az általunk várt -10,4 százaléknál.Továbbra...

Hatalmas sörös fesztivál lesz a Balatonnál

Hogy ne csak a borokról és a borozásról szóljon a nyár a Balatonon, hanem megmutathassák magukat a hasonló minőséget képviselő kisüzemi sörfőzdék is, július 7-9. között megrendezik az 1. Balaton Beer Weekend-et, Zamárdiban. Az...

A Google Ads ereje: Hirdetések célzása és hatékonyságának maximalizálása (x)

A Google Ads kampány lényege, hogy segítségével megfelelő számú érdeklődőt tudjunk a weboldalunkra irányítani, ahol hatékonyan meg is tudjuk őket szólítani. A kampány akkor lesz nyereséges, ha az érdeklődők végrehajtják a kitűzött céljainkat, például...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

Kiderült, hogy ki lesz az RTL új marketing és kommunikációs igazgatója

Július közepétől Baráth Péter tölti be az RTL Magyarország marketing és kommunikációs igazgatói pozícióját. Az új vezető feladata lesz az RTL hosszú távú márkastratégiájának kialakítása és menedzsmentje, a műsorkampányok tervezése és kivitelezésnek irányítása, valamint...

Újdonságokkal jön az Effie

Megújult logóval és új elemekkel indul a világszerte a marketingkommunikáció legfőbb célját, a hatékonyságot díjazó Effie verseny hazai megmérettetése. Az újdonságok között van, hogy az elmúlt két évben futott kampányokkal lehet nevezni és módosított...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Így juthatunk olcsóbb hitelhez

A zöld hitel konstrukciók 2021-es bevezetésük után nagy sikert arattak a piacon azok körében, akik a fenntarthatóság és az alacsony rezsi miatt az energiatakarékosságot tartották az egyik fő prioritásnak új otthonuk kiválasztásakor. A Növekedési...

Felforgatta a könyvpiacot a TikTok

Öt éve működik Magyarországon a TikTok, amely nemcsak a tartalomfogyasztási szokásokat változtatta meg, hanem nagy hatással van a könyveladásokra és ezáltal a kulturális kommunikációra is. A rövid videós könyvajánlók képesek egy-egy régebbi vagy új...

Kiderült, melyik autót kedvelik legjobban a magyarok

Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA. Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy SKODA modell, az...

Durván bezuhant a hazai kiskereskedelem

Nem indult jól a második negyedév sem a kiskereskedelemben. A KSH által közzétett adatok szerint a forgalom volumene áprilisban éves szinten 12,6 százalékkal esett vissza. A tényadat kedvezőtlenebb lett az általunk várt -10,4 százaléknál.Továbbra...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

Visszavághatjuk az otthoni energiafogyasztást

Ha megbízható és takarékos háztartási gépeket, elektronikai készülékeket használunk, az jelentős szerepet játszhat ökológiai lábnyomunk csökkentésében, hiszen a hosszú élettartam és az energiatakarékos működés elengedhetetlen az otthonunk fenntartható működésének kialakításában. A ma elérhető készülékek...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....