- Hirdetés -

Indul a verseny, ismét keresik az Év Webshopját

|

Idén október 26-án rendezik meg Magyarország egyik legnagyobb e-kereskedelmi eseményét, Az Év Webshopja Konferencia és Verseny rendezvényt. A tíz fős szakmai zsűri és a szervezők már várják azoknak a webáruházaknak a jelentkezését, akik szeretnék ingyenesen megmérettetni magukat a magyar internetes kereskedelmi szakma előtt. A 2017 óta évente megrendezésre kerülő verseny különlegessége, hogy nem a népszerűségről, csupán a szakmaiságról szól. Így tehát a legkisebbektől egészen az óriásvállalatokig bárki beadhatja a pályázatát.

A pandémia végérvényesen átalakította az e-kereskedelmet, a háborús helyzet pedig újabb kihívások elé állította a piaci szereplőket. Miközben a webshopok száma megkétszereződött, korábban soha nem látott drágulás lett tapasztalható a hirdetési költségekben és a szállítási láncokat is újra kellett szervezni. Ez az időszak eddig sosem látott kihívások elé állította még a legjobbakat is, így itt az ideje elismerni a hazai internetes áruházakat.

Immár hatodik alkalommal küzdenek meg a hazai e-kereskedelmi cégek Az Év Webshopja címért. A verseny résztvevőit kizárólag szakmai szempontok alapján értékeli a zsűri, így nemcsak a nagy múlttal rendelkező, „óriás” webáruházak, hanem az újonnan piacra lépő, „kisebb” oldalak is jó eséllyel pályázhatnak a 2022-es Az Év Webshopja címre.

Az ingyenes verseny elbírálásának lényege, hogy egy 10 főből álló zsűri a saját szakterülete alapján, ugyanakkor vásárlói szemmel is megvizsgálja a webshopokat. Így a webáruházak számos szakmai szempont alapján mérettetnek meg.

A zsűri megvizsgálja például, hogy mennyire egyértelműek a lépések a vásárlási folyamat során, vagy vevőként ütköznek-e nehézségbe, azaz, hogy milyen a felhasználói élmény. Nézik azt is, hogy milyen a szoftveres háttere a webshopnak, és az mennyire működik jól, milyenek a fizetési lehetőségek, és azok könnyen kezelhetőek-e. Vizsgálják, hogy megtalálható-e az oldalon az adatvédelmi nyilatkozat, és hogy mennyire könnyű folytatni a vásárlási folyamatot vagy visszalépni adott esetben a kosárba tett termékekhez. Természetesen a Google szempontrendszerét is figyelembe veszi a zsűri, így például azt, hogy reszponzív (mobilbarát) az oldal, vagy sem, illetve azt is, hogy milyen gyorsan tölt be a különböző eszközökön.

“Bár több szempontból is unikális ez a rendezvény, két esszenciális elemet ki lehet emelni közülük, ami tulajdonképpen három. A siker titka elsőként maga a versengés, amely évek óta szemmel láthatóan jobb teljesítményre ösztönöz minden résztvevőt. Új megoldásokat alkalmaznak a webshoptulajdonosok, egyre jobb szolgáltatást kínálnak a vásárlóknak, fejlesztik az áruházukat. A másik a verseny szakmaisága. Az Év Webshopja ugyanis semmilyen szinten nem népszerűségi verseny, tehát nincsenek vásárlói szavazatok. Ez pedig magával hozza a következő előnyt, az esélyegyenlőséget” – mondta el Rácz Péter és Berta Gergő, a verseny tulajdonosai.

A szervezők kiemelték: Az Év Webshopja verseny idén újabb meglepetéseket is tartogat, hiszen egy nagyszabású szakmai konferenciával is kiegészül, amire több mint 600 látogatót várnak, a kiállítók száma pedig 25 fölött lesz.

A verseny záróakkordjaként minden évben egy exkluzív gálát szerveznek, ahol a döntősök, a szervezők és a zsűritagok találkozhatnak, és gyakran komoly üzleti kapcsolatok is szövődnek. Lassan az is hagyomány, hogy Gundel Takács Gábor műsorvezetésével hirdetik ki és adják át Az Év Webshopja díjat.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Tovább nőtt a topvezetők aránya a digitális TOP50-ben

Az idén is helycsere történt a digitális szakembereket összegyűjtő rangsorunk élén. Bán Zoltán Net Média Zrt.-vezérigazgató – a tavalyi listavezető – a második helyen végzett, a partizános Gulyás Márton pedig a harmadikról az elsőre...

Összefogott a SkyShowtime és a Magyar Telekom

Európa legújabb streaming-szolgáltatója, a SkyShowtime tovább bővíti szolgáltatás-kínálatát és szórakoztató tartalmai elérhetőségét: az első magyarországi együttműködése keretében egyesíti erőit a Magyar Telekommal, az ország vezető távközlési szolgáltatójával.Először lesz elérhető a SkyShowtime hazánkban TV előfizetéssel...

Szimfónia született Európa mobilhálózati adataiból

A Deutsche Telekom szakértői Európa tíz országának aggregált, anonimizált mobilhálózati adataiból komponáltak zenét a mesterséges intelligencia bevonásával. Az úttörő megoldás nyomán - amelynek előképét tavaly Budapesten alkották meg - Európa fővárosainak sokszínű, mégis összecsengő...

Látványos 3D-kampánnyal erősít a Red Bull

Még megtekinthető a XIX. kerületben az a térhatású digitális plakát, amely a Red Bull Winter Edition idei Jeges áfonya & Vanília termékét hirdeti. Az energiaitalgyártó Magyarországon először jelentkezik nagyszabású, addicionális és innovatív digitális citylight...

Komoly elismerést kapott a K&H jövő gyógyítói díj

A kommunikációs szakma is elismerte a K&H jövő gyógyítói díjat, amely most bronz díjat nyert a Prizma Kreatív PR verseny CSR megoldások kategóriájában. A tavaly indult kezdeményezés célja, hogy elismerje a szívvel-lélekkel gyógyító és...

Hivatalos Binance-csatorna indult a WhatsAppon

A kereskedelmi volumen és felhasználók száma alapján a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance az iparágon belül az elsők között csatlakozik a WhatsApphoz. A több mint 2 milliárd ember által használt üzenetküldő alkalmazásban mostantól egy...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változás az autópálya-matrica vásárlásoknál

Még mindig a heti autópálya-matrica a legkelendőbb, igaz, az áprilisban bevezetett egynapos e-matricát is egyre több autós választja elsősorban a heti és a havi helyett – derül ki a Simple mobilapplikáció idei statisztikájából. Vasárnaptól...

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...

Ezeket a filmeket és sorozatokat néztük idén a Maxon

Év vége közeledtével itt az ideje, hogy megnézzük, mely tartalmak érdekelték a hazai nézőket mind a lineáris csatornákon (Discovery, TLC, Investigation Discovery, Eurosport, HGTV), mind pedig streamingen (Max). Az adatok 2024. január 1. és...

Indul az új Star Wars-sorozat

Decemberben ismét elrepülhetünk a messzi-messzi galaxisba, ugyanis újabb sorozattal bővül a Star Wars univerzum. A „Star Wars: Kóbor alakulat” egy csapat gyerek kalandját meséli el, akik biztonságosnak tűnő bolygójukon titokzatos felfedezést tesznek, majd eltévednek...

Az RTL Saleshouse értékesíti januártól a SWEET.TV hirdetési felületeit

Jövő év januárjától a SWEET.TV hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését a magyar piacon az RTL Saleshouse végzi. Az RTL Magyarország már korábban bejelentette az RTL+ új, reklámokkal támogatott előfizetéses verzióját, így tovább bővül a médiakereskedőház...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...