- Hirdetés -

Influencerekkel kampányol a HUMDA

|

- Hirdetés -

Kiemelt prioritás a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos üzenetek fiatalabb korosztályhoz való eljuttatása – mondta Lázár László. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. kommunikációs igazgatója a legutóbbi, fiataloknak szóló influencerkampányuk kapcsán beszélt arról is, hogy milyen szempontok alapján választották ki a véleményvezéreket és milyen volt a forgatás.

– Tavasszal mindannyian láthattuk az utak mentén és egyéb köztereken a közlekedéskultúra fejlesztésére ösztönző plakátjaikat. Hogyan kapcsolódik ehhez a mostani, digitális térben zajló kampány?

– Idén tavasszal indult el a HUMDA „Maradj ember a volán mögött is!” szlogen köré épülő országos közlekedésbiztonsági kampánya, melynek egyik első felvonása az említett plakátkampány volt. Emellett megjelentünk a televízióban is egy Michelisz Norberttel, Talmácsi Gáborral és Szujó Zoltánnal közösen forgatott reklámfilmmel, amelyet a plakátjaink digitális verzióival együtt a közösségi médiában is terjesztettünk.

Az egész éves kampány következő részeként egy közlekedésbiztonsági kvíz show-ra invitáltunk három influencert, akik amellett, hogy számot adtak a témában való jártasságukról, kifejtik, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak a játék során és hogy melyek a legfőbb személyes közlekedésbiztonsági üzeneteik a követőik számára.

– Kikkel dolgoztak együtt?

– Tápai Szabina EHF kupa-győztes kézilabdázó, Unfield, az egyik legnépszerűbb hazai YouTuber, és Diaz, a Wellhello frontembere voltak, akik összemérték tudásukat. A kvíz show műsorvezetője pedig a népszerű riporter és sportkommentátor, Szujó Zoli kollégánk volt, aki jelenleg a kommentátori és műsorvezetői teendői mellett a HUMDA főtanácsadója.

– Milyen volt a közös munka? Miért pont rájuk esett a választás?

Különböző karakterekről, más és más szakmák képviselőiről van szó, a forgatás mégis rendkívül kellemes hangulatban telt. Mindhárman szívesen vállalták a felkérésünket, hiszen mindannyian szeretnének küzdeni a közlekedésbiztonság javításért.

Egyrészt érdekesség, másrészt különösen örömteli, hogy mindhárom influencer törzsközönségét más csoportok alkotják. Szabina immár három gyermek boldog édesanyja, ezáltal az ő életét elsősorban sportkedvelők, édesanyák és családok követik. Csenki Patrik „Unfield” már tinédzser kora óta az egyik legnépszerűbb hazai YouTuber, aki rendszeresen készít vezetéssel, autóversenyzéssel kapcsolatos gameplay tartalmakat. Az ő törzsközönsége elsősorban a fiatalabb korosztályból kerül ki. Csöndör László „Diaz” pedig az egyik legnépszerűbb hazai együttes, a Wellhello frontembereként a zenekedvelők, fesztiválokat látogatók teljes bázisát tudja megszólítani, korosztálytól függetlenül. Ne feledkezzünk meg a házigazdáról, Szujó Zoltánról sem, aki a hazai autósport-közvetítések ikonikus alakja. Nincs olyan hazai Forma-1-kedvelő, aki fülében ne csengene ismerősen Zoltán védjegyévé vált „kapcsolják be a biztonsági öveiket!” rajt előtti mondata.

Mivel a közlekedésbiztonság egy olyan kulcsfontosságú, mindenkit érintő téma, amelyről nem lehet eleget beszélni, nagyszerű, hogy a velünk együttműködő influencerek a társadalom ilyen széles rétegéhez el tudják juttatni az üzeneteinket.

– Terveznek további aktivitásokat közlekedésbiztonság témában?

– Hamarosan további elemekkel gazdagítjuk a „Maradj ember a volán mögött is!” kampányunkat. Többek között szeretnénk eljutni az egészen fiatal közönséghez is, akár további influencerek bevonásával, ugyanis nem lehet elég hamar elkezdeni a biztonságos közlekedésre való oktatást. Ahhoz, hogy elérjük a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramban foglalt célkitűzéseket, egy teljes társadalmat érintő komplex személetmódváltásra van szükség a mindennapos közlekedésben.

A HUMDA nem kizárólag kampánytevékenységgel, hanem gyakorlati oktatási napok, tréningek szervezésével is támogatja a balesetmegelőzési törekvéseket. Az egyik legutóbbi rendezvényünk, a Hungaroringen lebonyolított Moto Safety 2021 motoros közlekedésbiztonsági oktatási nap és tréning nagy sikert aratott a motoros társadalom körében, ezért a hétvégén, augusztus 8-án, a zalaegerszegi ZEG Rallyshow-n a Zala ZONE Járműipari Tesztpályán másodjára is megrendezzük. Az ilyen események rendkívül hasznosak, nemrég egy levélíró például arról számolt be, hogy júniusi tréninget követően néhány nappal a Moto Safety-n tanult megfelelő fékezéstechnikával elkerült egy elmondása szerint súlyos, akár végzetes kimenetelű balesetet. Az ilyen visszajelzések további megerősítést adnak abban, hogy indokolt az oktatási nap és tréning rendszeres lebonyolítása. A továbbiakban a HUMDA eltökélt kifejezetten a gyerekeknek és a családoknak szóló autó-motorsportos és közlekedésbiztonsági eseményeket rendszeresen megrendezése mellett is. Mindezek kapcsán bővebb információ a honlapunkon és a Facebook oldalunkon lesz elérhető.

 

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A Miele a Mediatort választotta

2022 szeptemberétől a Mediator felel a német prémiumkategóriás háztartásieszköz-gyártó, a Miele teljeskörű magyarországi kommunikációjáért.A határozatlan időre szóló együttműködés során a full service ügynökség feladatai közé tartozik a kreatív tervezés és gyártás, a médiatervezés és...

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Idén négyszer annyit repültek a magyarok, mint 2021-ben

Az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba – derül ki a Kiwi.com adataiból. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt...

Nemzetközi meccsekkel tér vissza az NBA

Utoljára 2020. január 24-én rendeztek NBA-meccset az USA-n és Kanadán kívül, akkor a Milwaukee Bucks és a Charlotte Hornets lépett pályára Párizsban. A COVID megnehezítette az ilyen meccsek szervezését, de több mint 2,5 év...

Idén is díjazták a kutatónőket

Miért nem hatnak minden esetben az antibiotikumok és mi köze ennek a tartósítószerekhez? Hogyan juthat be a gyógyszerek nagymolekulájú hatóanyaga a gondosan védett sejtbe? Mennyivel gyorsítja a mesterséges intelligencia a gyógyszerfejlesztések hosszadalmas tesztelési folyamatait?...

Itthon is terjednek a gyerekeket veszélyeztető online kihívások

„Újabb halálos kihívás terjed a gyerekek között” – gyakori cím a médiában, de sajnos sokan nem is sejtik, hogy miről szól egy-egy virtuális kihívás és mitől veszélyes. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)...

Így készíthetsz lélegzetelállító őszi fotókat

Vége a nyaralásnak, hűl az idő, és fokozatosan veszi fel a természet is őszi színeit. Az új évszak remek lehetőségeket biztosít arra, hogy kiránduljunk vagy utazzunk, ott pedig egyedi felvételeket készíthessünk. Akár bakancsot húzunk,...

Jobban teljesítenek a magas EQ-val rendelkező márkák

A magasabb érzelmi intelligenciát (EQ) közvetítő márkák gyorsabban nőnek versenytársaiknál, és részvényeik is jelentősen felülteljesítik a tőzsdeindexeket – derül ki a dentsu-hoz tartozó Carat médiaügynökség közelmúltban elvégzett globális kutatásából.A márka EQ-nak (MEQ) a márkák...

Még több sportot nézünk a tévében

Nőtt a sportközvetítések népszerűsége a tévénézők körében, az Altman Solon felmérése során vizsgált 8 ország mindegyikében béővült az ilyen műsorokat is nézők aránya az elmúlt két évben. Az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Franciaországban mértek...

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Átadták a legrangosabb hazai designdíjakat

Többek között az év magyar designtermékét, az év enteriőrjét és az év márkáját díjazták az ELLE Decoration International Design Awards (EDIDA) Hungary-n. A nívós szakmai elismerést nemzetközi szinten is a design Oscar díjának tartják,...

A Miele a Mediatort választotta

2022 szeptemberétől a Mediator felel a német prémiumkategóriás háztartásieszköz-gyártó, a Miele teljeskörű magyarországi kommunikációjáért.A határozatlan időre szóló együttműködés során a full service ügynökség feladatai közé tartozik a kreatív tervezés és gyártás, a médiatervezés és...

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Idén négyszer annyit repültek a magyarok, mint 2021-ben

Az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba – derül ki a Kiwi.com adataiból. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt...

Nemzetközi meccsekkel tér vissza az NBA

Utoljára 2020. január 24-én rendeztek NBA-meccset az USA-n és Kanadán kívül, akkor a Milwaukee Bucks és a Charlotte Hornets lépett pályára Párizsban. A COVID megnehezítette az ilyen meccsek szervezését, de több mint 2,5 év...
- Hirdetés -

Don't Miss

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...

Felveszik a versenyt a helyi rádióadók

Mennyien hallgatják a helyi rádiókat, milyen lehetőségeik vannak a reklámpiacon ezeknek az adóknak – többek között erről is beszélt Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (Heroe) elnöke. - Jelenleg a teljes napi rádiós elérésnek...

Nem szabad leírni a rádiózást

A rádió népszerűsége töretlen és a reklámbevételei is folyamatosan növekedtek. Persze nem olyan ütemben, ahogy a teljes piac nőtt, ezért a teljes piaci share összességében csökkent, de a rádió messze nem a haláltusáját vívja...

Ha szabad a kezünk, vásárolunk

Most már sehol nem húzzák fel a szemöldöküket a boltosok, ha a telefonomat, netalántán az órámat érintem oda a fizetésnél a terminálhoz – mondta el Mondovics Péter az mmonline.hu-nak adott interjúban. A Mastercard marketing...
Samu Tímea

Az out-of-home-nak van egy szuperereje

A mi területünkön kreativitással és innovációval tudunk úrrá lenni a helyzeten, amelyet edukációs funkciónak is ki kell egészítenie, különösen a digitális felületeken – állítja Samu Tímea. A JCDecaux Hungary vezérigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Díjat nyert a Danone Műanyag Kisokosa

A bolygónk jövője egyre égetőbb kérdés mindennapjainknak. A zöldebb megoldások kapcsán azonban nem csak a különböző szervezetekre kell számítanunk, hanem önmagunkra is, hiszen immár elengedhetetlen, hogy háztartásonként is lépéseket tegyünk a fenntarthatóságért. A Danone...

Tovább zöldült a SPAR

A SPAR Ausztria csoport országaiban (Magyarország, Észak-Olaszország, Szlovénia, Horvátország) jelentős eredményeket sikerült elérni a vállalatcsoport környezeti fenntarthatósági stratégiájának égisze alatt: az utóbbi egy év során negyedével csökkent az üvegházhatású gázkibocsátás a résztvevő országok összesített...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....