- Hirdetés -

Ingatlanpiac: reménykednek az üzlethelyiség-tulajdonosok

|

- Hirdetés -

Az elmúlt évek megpróbáltatásai után az idei évben a javuló gazdasági helyzet és a turizmus fellendülése a vendéglátásból és kereskedelemből élők számára is nyugodtabb időszakot hozhat. Az üzlethelyiségek és vendéglátóhelyek tulajdonosai körében az idei év során egyre emelkedő arányban vannak azok, akik eladás helyett a bérbeadásban kérik az ingatlanközvetítő szakértőinek segítségét.

Nehéz időszak végére kerülhet pont 2024-ben nem csak a hazai lakóingatlanpiacon, de a vendéglátóhelyek és az üzlethelyiségek piacán is. Míg az elmúlt években a pandémia, majd a megugró energiaárak, ezt követően pedig a magas infláció okozta forgalom-visszaesés és a munkaerőhiány állította kihívások elé a szegmenst, idén a javuló gazdasági helyzet és a turizmus folyamatos erősödése hozhat fellendülést a területen.

„Míg 2022-ben a szakértő kollégák segítségét kérő vendéglátóhely-tulajdonosok 85%-ban adtak megbízást ingatlanuk értékesítésére, 15%-uk szeretett volna eladás helyett bérlőt találni, addig a 2023-as évben 3 százalékponttal, 88%-ra emelkedett az értékesítés mellett döntő megbízók aránya.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője. „Bár a legfrissebb statisztika szerint még mindig többségében vételre kínálják a birtokukban lévő, vendéglátásra alkalmas ingatlanokat a tulajdonosok, az idén kötött megbízások adatai alapján már 5 százalékponttal magasabb arányban, az ügyfelek 17%-a voksol inkább a megtartás és bérbeadás mellett.” – folytatta a szakértő.

Az üzlethelyiségek tulajdonosai is zömmel eladási szándékkal fordulnak az ingatlanszakértőkhöz, de körükben is fokozódott a tulajdonjogukat megtartók aránya. 2022-ben a megbízók 59%-a szeretett volna megválni üzlethelyiségétől, tavaly 62%-uk választotta az értékesítést, idén azonban újra változott az eloszlás, 4 százalékponttal emelkedett azok aránya, akik az eladás helyett a tulajdonukban lévő ingatlanok bérbeadását választják.

Ahogy a lakóingatlanok kiválasztása során, úgy a vendéglátóhelyek, üzlethelyiségek vásárlása, bérlése tekintetében is kiemelt szerepe van a lokációnak. Az ingatlan aktuális állapota és a benne rejlő lehetőségek mellett fontosak még az energetikai paraméterekkel kapcsolatban kapott pontos információk is, amelyek a várható fenntartási költségek kiszámításában nyújtanak iránymutatást a leendő bérlő, illetve vásárló számára.

Kínálat tekintetében országszerte találhat magának megfelelő üzlethelyiséget vagy vendéglátásra alkalmas ingatlant az érdeklődő az ingatlanközvetítő adatbázisában. Fővárosi, 12-27 m2 közötti alapterülettel rendelkező üzlethelyiséghez a pesti oldalon, a IX. kerület egyik forgalmas közlekedési csomópontjánál található üzletházban, vagy a Keleti pályaudvar szomszédságában, a VII. kerületben is hozzá lehet jutni viszonylag csekély összeg, 12-12,5 millió forint ráfordításával. Ha tekintélyesebb összeg befektetésén gondolkodik az ügyfél, akkor akár működő hoteleket is találhat a Duna House kínálatában, ezek megvásárlása azonban már milliárdos nagyságrendű kiadást jelent.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Drágább nyárra készülnek idén a szülők

A nyáron a legnagyobb kihívást a gyerekek felügyeletének megszervezése jelenti a szülők számára az Erste felmérése szerint – a hosszú szünet alatt különösen nehéz fenntartani az egyensúlyt a munka és a családi élet között....

Elmaradt a tévévásárlási láz

Az idei labdarúgó-Európa-bajnokság alkalmával elmaradt a tévévásárlási láz, azonban a futballereklyék iránt nagy kereslet mutatkozott a Jófogáson. Különösen a Szoboszlai Dominikhoz köthető relikviák népszerűek: egy-egy különleges mez több százezer forintot is megért a vásárlóknak....

Fizetőfal a Ringier-nél, elindult a GLAMOUR Plusz

Elindította első fizetőfalas kiadványát a Ringier Hungary. A GLAMOUR Plusz három konstrukcióban kínál olvasnivalót és számos exkluzív lehetőséget előfizetőinek. A kizárólag a GLAMOUR Pluszra készülő szerkesztőségi anyagokon, interjúkon, vendégszerzők tartalmain felül zártkörű eseményekhez, premier előtti...

Csökken a magyar vállalkozások száma

Csökken a magyar vállalkozások száma, azaz a megszűnések és felszámolások meghaladják az újonnan alapított cégek számát, amelyek hátterében a nem elég körültekintő üzleti tervezés, vagy akár a nem hatékony munkafolyamatok állhatnak – derül ki...

Balázsék miatt hatósági eljárást indította a Médiatanács

Hatósági eljárás indításáról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Rádió 1 Balázsék című műsorszámának egyik epizódjával kapcsolatban. A testület vizsgált egy, a TV2-n sugárzott kereskedelmi közleményt is, amelyet túl rövidnek és...

Magyar rendezőre emlékezik a filmcsatorna

A közelmúltban elhunyt András Ferencre emlékezik a Magyar Mozi TV.Június 22-én és 23-án, azaz szombaton és vasárnap késő délutántól egészen éjjel 11 óráig a kiváló rendező leghíresebb filmjeit vetíti a csatorna. Mindkét nap egy-egy...

Új ügyféllel erősít a MITTE

A MITTÉ-t választotta kommunikációs ügynökségének a frissen megalakult DANU, amely építészeti, várostervezési és digitális megoldásokat ötvöz jól ismert hazai szakemberek vezetésével. Egy cégben egyesítette több évtizedes hazai és nemzetközi szakértelmét az építőipari digitalizációs eljárásokban...

Elkötelezettek vagyunk a közösségépítésben is – interjú Széll Hajnalkával

Vannak olyan témák és események, amelyek a nagy márkák számára megkerülhetetlenek, ilyen például az EB vagy az olimpia – mondta el Széll Hajnalka. Az Auchan országos marketing és vásárlói kapcsolatok igazgatója az mmonline.hu-nak adott...

Puskással kampányol a Szerencsejáték Zrt.

A Szerencsejáték Zrt. egy különleges kampányfilmmel és ahhoz kapcsolódó, többcsatornás marketingkampánnyal idézi fel Puskás Ferenc emlékét. A nemzeti lottótársaság ezzel vezeti be újabb futball témájú sorsjegyét a piacra. A Szerencsejáték Zrt. az idei nyári kontinenstornára...

Adatlopásoktól rettegnek a vásárlók

Egyre több vevő aggódik amiatt, hogy a vásárláskor megadott adatai kiszivárognak, ami a kereskedőket is lépésre kényszeríti – mutat rá az EY legfrissebb, 30 ország több mint 23 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából.Megnehezíti...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ami nélkül nem érdemes utazni

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) adatai szerint az év első öt hónapjában megkötött online utasbiztosítások díja naponta és személyenként 702 forint volt, ami mindössze 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi...

Drágább nyárra készülnek idén a szülők

A nyáron a legnagyobb kihívást a gyerekek felügyeletének megszervezése jelenti a szülők számára az Erste felmérése szerint – a hosszú szünet alatt különösen nehéz fenntartani az egyensúlyt a munka és a családi élet között....

Elmaradt a tévévásárlási láz

Az idei labdarúgó-Európa-bajnokság alkalmával elmaradt a tévévásárlási láz, azonban a futballereklyék iránt nagy kereslet mutatkozott a Jófogáson. Különösen a Szoboszlai Dominikhoz köthető relikviák népszerűek: egy-egy különleges mez több százezer forintot is megért a vásárlóknak....

Fizetőfal a Ringier-nél, elindult a GLAMOUR Plusz

Elindította első fizetőfalas kiadványát a Ringier Hungary. A GLAMOUR Plusz három konstrukcióban kínál olvasnivalót és számos exkluzív lehetőséget előfizetőinek. A kizárólag a GLAMOUR Pluszra készülő szerkesztőségi anyagokon, interjúkon, vendégszerzők tartalmain felül zártkörű eseményekhez, premier előtti...

Csökken a magyar vállalkozások száma

Csökken a magyar vállalkozások száma, azaz a megszűnések és felszámolások meghaladják az újonnan alapított cégek számát, amelyek hátterében a nem elég körültekintő üzleti tervezés, vagy akár a nem hatékony munkafolyamatok állhatnak – derül ki...

Don't Miss

Elkötelezettek vagyunk a közösségépítésben is – interjú Széll Hajnalkával

Vannak olyan témák és események, amelyek a nagy márkák számára megkerülhetetlenek, ilyen például az EB vagy az olimpia – mondta el Széll Hajnalka. Az Auchan országos marketing és vásárlói kapcsolatok igazgatója az mmonline.hu-nak adott...

Megváltozott a versenypálya – interjú Vidus Gabriellával

Folyamatosan monitorozzuk a piacot a kisebb-nagyobb médiaipari cégekkel kapcsolatban, és ha olyan vállalatot találunk, akkor tárgyalásokat kezdünk – nyilatkozta lapunknak Vidus Gabriella. Az RTL Magyarország vezérigazgatója jelezte: tavaly nem voltak elég jók a műsorok,...

Az összetartozás ereje – interjú Monori Bálint Gusztávval

Nem csak a csapatok, a cégek is gőzerővel készülnek a labdarúgó-Európa-bajnokságra. A Szerencsejáték Zrt. a Lounge Grouppal együtt készített egy nagyszabású kampányfilmet, hogy ráhangolja a szurkolókat a kontinenstornára. A részletekről Monori Bálint Gusztáv, a...

Az EB körüli reklámhelyek már elfogytak – interjú Kosaras Klaudiával

Már hónapokkal a sportesemények előtt jelentősen megnő a hirdetői kereslet a sport tartalmak melletti megjelenésekre – nyilatkozta az mmonline.hu-nak Kosaras Klaudia. Az Atmedia kereskedelmi igazgatójával készült interjúnkból kiderül többek között, hogyan készülnek az idei...

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...