- Hirdetés -

Ingatlanvásárlás: mire elég 30 millió?

|

- Hirdetés -

Országos átlagban közel 40 millió forintot szántak az idei évben otthonteremtésre a vásárlók, de a négyzetméterárak szerint akár kevesebb is elegendő lehet. A Duna House értékesítési adatai alapján készített körképében sorra vette, hogy mi kapható ma vidéken 30 millió forintos, a fővárosban pedig 40 millió forintos keretösszegből.

„Bár az idei év eladásai alapján országos szinten a tavalyinál egy millió forinttal, átlagosan 39,7 millió forintra nőtt az ingatlanra fordított összeg, mégis jó hír az otthonteremtést tervezőknek, hogy a vidéki területeken akár 30 millió forintból is kapható élhető méretű ingatlan, a fővárosban azonban inkább 40 millió forintos kiadással érdemes kalkulálni” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

A vizsgálatba bevont vármegyeszékhelyek közül a 2022-es adatokkal ellentétben, az idei év első hét hónapjának tranzakciói alapján Miskolc került ki győztesként, itt kapható ugyanis 30 millió forintból a legnagyobb alapterületű, 82 m2-es használt lakás. Nem sokkal, mindössze 3 m2-rel maradt le a dobogó második helyezettje, Kaposvár, Somogy vármegye székhelye. A tavalyi év rekordere Békéscsaba volt, az átlagos négyzetméterárak emelkedése miatt azonban visszaszorult idén a harmadik helyre. A békési vármegyeszékhelyen 78 négyzetméteres lakást lehet vásárolni a megadott keretösszegből.

A vidéki nagyvárosok közül közel azonos méretű ingatlanra futja 30 millió forintból Veszprémben, Székesfehérváron, Debrecenben és Szegeden. Az utóbbi településen letelepedő lakásvásárlók kaphatják az egyik legcsekélyebb méretű ingatlant a pénzükért, nekik be kell érniük a tavalyinál 5 négyzetméterrel szerényebb körülményeket biztosító, 48 négyzetméteres használt lakással, amennyiben mindössze 30 millió forintot fordíthatnak otthonteremtésre. „Nem minden vidéki nagyváros lakáspiacán tapasztalható azonban drágulás, a vizsgált vármegyeszékhelyek közül Tatabányán, Veszprémben és Győrben a tavalyinál 1-2 négyzetméterrel nagyobb ingatlan vásárolható idén a 30 millió forintos keretből, míg Pécsen a 2022-es adattal megegyezően, ezúttal is 55 négyzetméteres otthonra elegendő a megadott összeg. Kelet-Magyarországon zömében folytatódott az áremelkedés, kivétel ez alól Debrecen, ahol 41 négyzetméter helyett idén közel 50 négyzetméteres otthonra is futja" - tette hozzá a szakértő.

A családi házak tekintetében országszerte áremelkedést mutatnak az adatok, mindössze két településen, Tatabányán és Nyíregyházán lehetett az idei évben nagyobb kertes házat vásárolni, mint tavaly. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye székhelyén mindössze két négyzetméterrel járt jobban, aki 2023-ban vásárolt, ezzel szemben a bányavárosban majdnem egy teljes szobával, 11 négyzetméterrel többre, 87 m2-re elegendő a megadott büdzsé. A legnagyobb, 111 négyzetméteres ingatlanra Békéscsabán tehetett szert a vásárló 30 millió forintból, itt a tavalyihoz képest 16 négyzetmétert veszítettek az alapterületből az ügyfelek. Kaposváron és Miskolcon is csökkent az ingatlanméret, de még így is tekintélyes, 94, illetve 90 négyzetméteres házakat lehetett vásárolni a somogyi és a borsodi vármegyeszékhelyeken.

A vidéki vármegyeszékhelyek közül a családiházak tekintetében Debrecen számít a legdrágábbnak, a hajdú-bihari egyetemvárosban 30 millió forint mindössze egy 49 négyzetméter nagyságú házra elegendő, ez a tavalyinál 15 négyzetméterrel szerényebb méretet jelent.

Vidék után pedig következzen a főváros, ahol az élhetőbb méretű lakások és házak megszerzéséhez 10 millió forinttal szükséges emelni a tétet. A 40 millió forintos keretből kapható, legnagyobb budapesti lakás is közel ötödével kisebb, mint a vidéki csúcstartó. 2022-ben Pesterzsébet számított a legkedvezőbb árú kerületnek, idén azonban Csepelen lehet a legnagyobb, 67 négyzetméter alapterületű lakáshoz jutni 40 millióból. 64 négyzetméteres otthont vehet magának az a vásárló, aki Rákosmentét választja, Pesterzsébet pedig 62 m2-es lakásokat tartogat az itt letelepedők számára. Nem kell elkeserednie annak sem, aki inkább a budai oldalt preferálná, ugyanis még a lakásvásárlás szempontjából legköltségesebb II. kerületben is hozzá lehet jutni a megemelt összegből akár egy 29 négyzetméteres kislakáshoz, 30 millió forintból ugyanakkor már csak egy 22 négyzetméteres minigarzont lehetne kapni.

Az értékesített fővárosi családi házak adatai alapján a legtöbb kerületben alacsonyabb átlagos négyzetméterárakon keltek el ezek a típusú ingatlanok, mint tavaly. A kerületi átlagokat vizsgálva a kertes házakért idén 476-911 ezer forintos négyzetméterár között fizettek a vevők, tehát a megadott keretösszegből megvásárolható ingatlanméret a közel 50 négyzetmétertől a 80 négyzetmétert meghaladó házakig terjed. „A fővárosi településszerkezetből adódóan a családi házat keresők általában kénytelenek a peremkerületekben keresgélni. Mérsékeltebb kiadást és tágasabb életteret jelent, ha újpesti ház vásárlása mellett dönt az ügyfél, azonban, ha Pesttel szemben inkább Újbuda a nyerő, akkor érdemes megbarátkozni a nappali plusz egy hálós elrendezéssel” – részletezte Benedikt Károly.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A bankok már készen állnak az ingatlanhitelezésre

A nagy pénzügyi válság óta a leggyengébb évét zárja Közép-Kelet Európa ingatlanpiaca. A KPMG 10 országot felölelő kutatása szerint 2023 első három negyedévében a tranzakciók értéke mindössze a 2022-es forgalom 30 százalékát érte el....

Limitált kiadású ízzel csábít a Coca-Cola

J.Y. Park, a Stray Kids, az ITZY és az NMIXX is megjelenik majd az új Coca-Cola Creations, a K-Wave Zero kampányában, amellyel az italgyártó a K-Pop rajongóihoz szól világszerteA Coca-Cola ma bemutatta a Coca-Cola...

Szerényebbek a magyar vállalkozónők

A férfi vállalkozók nagyobb hajlandóságot mutatnak a nagyobb és merészebb célok kitűzésére, míg a női vállalkozók többsége kevésbé nagyratörő célokkal is megelégszik – derült ki a Szemléletváltó vállalkozóiszemlélet- és készségfejlesztő mentorprogram kutatásából.Mindez azért is...

Hidegrázós sorozattal erősít az HBO Max

Mit érdemel az, aki megaláz egy áldozatot, majd maga is áldozattá válik egy hasonló zaklatási ügyben? Megtalálja az igazságot és vajon odaítélik neki? A Gyilkos típus című krimisorozatban egy ügyvédnő története elevenedik meg, aki...

Sztárcsapatok csapnak össze a Network4-en

A Network4 közvetíti vasárnap élőben a Chelsea - Liverpool Ligakupa-döntőt a Wembley Stadionból. A szurkolók kizárólag a MATCH4 műsorán és a NET4+ streamingszolgáltatón láthatják a két sztárcsapat összecsapását. A Network4 stábja már Londonban van,...

Digitális fronton erősít a hazai McDonald’s

A hazai McDonald’s célul tűzte ki, hogy az elmúlt években lerakott digitális alapokra építve olyan vezető omnichannel márkává váljon, amely hatékonyan köti össze a digitális és a fizikai világot, vendégei számára mindkét valóságban megteremtve...

Tovább növelte eladásait a Hisense

Több mint 25,9 millió eladott készülékkel, 2023-ban is a második helyet foglalta el a Hisense a legtöbb tévét értékesítő gyártók globális listáján. A vállalat a magyar piacon is jelentős bővüléssel zárta a tavalyi évet:...

A Vaterán is jól pörögnek a tévében látott kincsek

Néhány hete műkincsekkel és gyűjtői ritkaságokkal foglalkozó tévéműsorral jelentkezik az egyik hazai tévécsatorna minden hétköznap este: ennek adásaiban olyan régi tárgyakra licitálnak régiségszakértők és műtárgykereskedők, amelyekhez hasonló relikviák a Vaterán is elérhetők. A piactér...

Új vezetővel erősít a Prohuman

Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Az új vezető érkezésével a piacvezető magyar HR szolgáltató célja továbbra is az, hogy ahol csak lehet, a magyar munkaerőtartalék aktivizálásával kínáljon megoldást a...

Hosszabbított a Telekom Rékasi Tiborral

A Magyar Telekom Igazgatósága a 2024. február 22-i ülésén döntött Rékasi Tibor vezérigazgatói szerződésének meghosszabbításáról. Rékasi Tibort 2018. júliusában nevezték ki a Magyar Telekom vezérigazgatójának, mely megbízatást 2020. év végén további 3 évre meghosszabbították....
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Áremelkedés jöhet a klímapiacon

Tucatnyi hajó megtámadása elég volt a konténerhajózás költéségének megháromszorozására, ami jelentősen megnöveli a klímaberendezések szállítási költségét.Tavaly novemberben 700 dollár körüli áron lehetett egy tengeri egységkonténernyi árut Sanghajból Rotterdamba szállítani. Idén januárban már 3 ezer...

A bankok már készen állnak az ingatlanhitelezésre

A nagy pénzügyi válság óta a leggyengébb évét zárja Közép-Kelet Európa ingatlanpiaca. A KPMG 10 országot felölelő kutatása szerint 2023 első három negyedévében a tranzakciók értéke mindössze a 2022-es forgalom 30 százalékát érte el....

Limitált kiadású ízzel csábít a Coca-Cola

J.Y. Park, a Stray Kids, az ITZY és az NMIXX is megjelenik majd az új Coca-Cola Creations, a K-Wave Zero kampányában, amellyel az italgyártó a K-Pop rajongóihoz szól világszerteA Coca-Cola ma bemutatta a Coca-Cola...

Szerényebbek a magyar vállalkozónők

A férfi vállalkozók nagyobb hajlandóságot mutatnak a nagyobb és merészebb célok kitűzésére, míg a női vállalkozók többsége kevésbé nagyratörő célokkal is megelégszik – derült ki a Szemléletváltó vállalkozóiszemlélet- és készségfejlesztő mentorprogram kutatásából.Mindez azért is...

Hidegrázós sorozattal erősít az HBO Max

Mit érdemel az, aki megaláz egy áldozatot, majd maga is áldozattá válik egy hasonló zaklatási ügyben? Megtalálja az igazságot és vajon odaítélik neki? A Gyilkos típus című krimisorozatban egy ügyvédnő története elevenedik meg, aki...
- Hirdetés -

Podcast

2023 a nemzetközi trendektől eltérő év volt itthon

Kezdjük jóslással az évet! Milyen trendek várhatóak 2024-ben a médiapiacon, a reklámköltések vonalán és merre tart a rendezvénypiac? A február 14-ei Business Lounge műsorvezetői és meghívottjai - Bacsa Gábor, a Dentsu Magyarország ügyfélkapcsolati vezetője...

A rádió a fantáziát indítja be

A rádió értelméről, jelenéről és jövőjéről folyt a diskurzus a Business Lounge december 19-ei adásának első felében, méghozzá a MiértRádió iparági összefogás vezetője, Nagy Marcell segítségével. Majd pedig Guzsaly Péter, a Skool partnerkapcsolati vezetője...

Az emberek érzik, milyen értékkel bír az élelmiszer

A pazarlás és az adományozás témaköre karácsonykor kéz a kézben jár az élelmiszervállalatoknál, erről mesélt a Business Lounge december 6-ai adásában Kazatsay Eszter, a Penny Magyarország kommunikációs vezetője és Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank...

Don't Miss

Továbbvisszük, amit megálmodtunk

A függetlenné válással együtt szervezetileg is komoly változások történnek a FleishmanHillard Cafénál, többek között új üzletágakat indítanak – mondta el Balaton Anita. A FleishmanHillard régi-új ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy...

Sokba kerülhet a márkaépítés a mesterséges intelligenciával

Ma már szinte a mindennapok része a mesterséges intelligencia (MI), amelyet egyre szélesebb körben alkalmaznak. Ezzel párhuzamosan azonban mind hangosabban kongatják a vészharangokat is, miszerint nem árt vigyázni az új technológiával. Utánajártunk, milyen hátulütői...

Állandó trendkövetési kényszer

A technológiai fejlődéssel és a folyton változó fogyasztói környezettel állandó a trendkövetési kényszer – többek között ez derült ki a hazai és külföldi reklámokhoz és filmekhez gyártási, tervezési és fejlesztési szolgáltatásokat nyújtó 235 Productions...

Nem unatkoztunk egy percet sem

2023 egy igazán kreatív év volt a KNK számára, ami látványos projektekben és jó néhány szakmai díjban, elismerésben is megmutatkozott – mondta el Knapcsek Katalin. A KNK PR&Media ügyvezető igazgatója a Marketing&Media magazinnak adott...

Az idei évünket a dinamizmus fogja meghatározni

A nagy márkáink fejlesztése mellett olyan tartalmi szolgáltatásokat biztosítani partnereinknek és az olvasóknak, amelyek maradandó élményhez juttatják őket - mondta el az idei terveik kapcsán Vági Róbert. A Central Médiacsoport vezérigazgató-helyettese a Marketing&Media magazinnak...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonlábnyom-számlálóval zöldít a Hello Agency

A Hello Agency a jövőben az árak mellett a rendezvények karbonlábnyomát is feltünteti az ajánlataiban, hogy több, fenntarthatóság szempontját is figyelembe vevő alternatívát is tudjon nyújtani ügyfelei számára. A 25 éves rendezvényszervezői múltra visszatekintő...

Új fejlesztés segíthet a karbonlábnyomunk megismerésében

Az innovatív norvég startup, a Carbon Centrum új befektetője, az EIT InnoEnergy égisze alatt folytathatja a CarbonID fejlesztését. A platformot arra hozták létre, hogy az autonóm módon kövesse a vállalati dolgozók CO2 kibocsátását (Scope...

Újabb kihívásokat hoz a hazai cégeknek az Unió rendelete

Alig egy éve maradt a vállalatoknak arra, hogy felkészüljenek az Európai Unió erdőirtás megfékezését célzó rendeletének (EUDR) végrehajtására. A szabályozás új kötelezettségeket ró valamennyi cégre, amelyek egy jól meghatározott termékkörrel, illetve az ezekből az...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....