- Hirdetés -

Ismét büntetett a Médiatanács

|

- Hirdetés -

Három, nem magyar joghatóság alá tartozó médiaszolgáltatás esetében is problémákat tárt fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa helytelen korhatár-besorolás, illetve nem megfelelő időpontban közzétett műsorszámok miatt. Legutóbbi ülésén egy szombathelyi körzeti televízió hatósági ellenőrzése során feltárt jogsértésről is döntött a testület.

A Médiatanács állampolgári bejelentés alapján és hivatalból is vizsgálta a ValóVilág 11. évadát. A Testület már korábban jelezte a joghatósággal rendelkező luxemburgi médiahatóságnak az RTL Kettő csatornán és az RTL+ online szolgáltatásán elérhető 24 órás élő közvetítéssel kapcsolatban felmerült jogsértéseket, és kérte a szükséges intézkedések megtételét.

Az újabb hatósági ellenőrzések nyomán a ValóVilág február 14-én és 16-án sugárzott összefoglalói kapcsán a magyar szabályok szerint további törvénysértések történtek: az emberi méltóság, a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú, sérelmes bemutatását tiltó szabályok, valamint a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések megsértése valósult meg a műsorszámokban. Emellett az élőben közvetített online tartalomban is előfordult jogsértés: a médiaszolgáltató által alkalmazott reality-műfaj eszközei és képi hatásai sértik az emberi méltóságot..

A Médiatanács értesíti a joghatósággal rendelkező luxemburgi társhatóságot a magyar szabályozás alapján felmerült újabb jogsértésekről, és kéri a szükséges intézkedések megtételét.

A társhatóságnak e megkeresés alapján is fel kell hívnia a szolgáltatót, hogy tegyen eleget a magyar jogszabályi előírásoknak, és tájékoztatnia kell a Médiatanácsot, valamint az Európai Bizottságot a problémák megoldása érdekében hozott lépéseiről. Ezt követően, két hónapon belül tájékoztatnia kell a Médiatanácsot az elért eredményekről, vagy ha nem sikerült megoldást találnia, annak okát is ismertetnie kell.

Ha a joghatósággal rendelkező tagállam a határidőn belül nem jár el, vagy az elért eredmények nem megfelelőek, a Médiatanács további lépéseket is tehet. A jogszabályokban meghatározott feltételek mentén a testület ez esetben jogosult arra, hogy intézkedjen a jogsértő médiaszolgáltatóval szemben.

A Netflix lekérhető (streaming) szolgáltatáson elérhető tartalommal kapcsolatban is jogsértések merültek fel a magyar szabályozás alapján. Az „A búvárklub” című sorozat 7. epizódja (Mary Celeste) a szolgáltató online felületein 7+-os besorolással érhető el, de a hatóság szerint – tartalma alapján – 12 éven aluliaknak nem ajánlott korhatárbesorolással kellene elérhetővé tenni, továbbá a korhatári minősítést a műsorkínálatot tartalmazó felületen jól látható módon kellene megjeleníteni. A Médiatanács minderről értesíti a Netflix felett joghatósággal rendelkező holland társhatóságot.

Ugyancsak bejelentés nyomán vizsgálta a hatóság a Super TV2-n január 21-én 20 órától sugárzott „Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma” című műsorszámot, melyet a médiaszolgálató tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott (III.) korhatári kategóriába sorolt. A Médiatanács megállapította: a filmet a témaválasztás, az abban található erőszak és trágárság miatt a magyar szabályozás alapján a IV. korhatári kategóriába (16 éven aluliak számára nem ajánlott) kellett volna sorolni és 21 óra és 05 óra között vetíteni. Mivel a Super TV2-t Romániában bejegyzett vállalkozás üzemelteti, a Médiatanács kéri a joghatósággal rendelkező román társhatóság intézkedését.

Hasonlóan járt el a testület a szintén román joghatóság alá tartozó Mozi+ csatornán február 22-én reggel 7 óra 20 perckor műsorra tűzött „Kegyenc fegyenc” című műsorszám vizsgálatát követően: a film olyan jeleneteket tartalmaz, amely a IV. korhatári kategóriát (16 éven aluliak számára nem ajánlott) és az este 9 óra utáni sugárzást tesz indokolttá az erőszakos jelenetek, a szexualitás ábrázolása és a trágár nyelvezet miatt.

Az AGORA Savaria Nonprofit Kft. által üzemeltetett Szombathelyi Televízió állandó megnevezésű, körzeti vételkörzetű, kereskedelmi jellegű médiaszolgáltatáson 2022. december 20-án 18 óra 16 perctől sugárzott és 19 óra 16 perctől megismételt „Műhely” című műsorszámban elhangzott beszélgetés két zenei előadásról szóló részében a médiaszolgáltató a műsorszámba ágyazva reklámértékű információkat (jegyárusító helyek megnevezése, kedvezményt biztosító kuponok, ajándékutalványok) tett közzé úgy, hogy a népszerűsítési szándékot nyíltan nem vállalta, a közzététel tekintetében megtévesztette a közönséget, hiszen a nézők nem a szerkesztett tartalomtól elkülönített reklám útján találkoztak a kifogásolt tartalommal. A Médiatanács a fentiek miatt 150 ezer forintos bírságot rótt a szolgáltatóra.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Rengeteg UEFA BL-mérkőzés jön a Sport TV-n

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International - Central and Northern Europe (AMCNI-CNE) hosszútávú, többéves együttműködésének köszönhetően továbbra is követhetjük a Sport TV-n az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Minden...

Új trendek az okosotthon-piacon

Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében. A...

Ezek a legnépszerűbb bulihelyek

Közeleg a nyár, indul a buliszezon, így egyre inkább felpörög a taxik iránti kereslet is. A taxisofőrök tapasztalatai szerint a legnépszerűbb budapesti partihelyszínek továbbra is a Belvárosban találhatók, míg a nyári szezonban a Budapest...

Sosem volt még ilyen szórakoztató a kalóriaégetés

A VR fitnesznek köszönhetően javul az állóképesség, az izomzat erősödik és kellő kitartással a mérleg is egyre kevesebbet mutathat.Manapság az egészségtudatos életmód, a helyes táplálkozás és a sport központi szerepet tölt be az emberek...

Új vezérigazgatóval erősít a PENNY

Új vezérigazgató érkezik július 1-jétől a PENNY Magyarország élére Mathias Mentrop személyében. Mentrop jelenleg a csehországi PENNY-hálózat operatív igazgatójaként tevékenykedik, pozíciójában a jelenlegi magyarországi vezérigazgatót, Florian Jens Naegelét váltja majd.Mathias Mentrop több mint tízévnyi...

Közel 100 filmmel jön a héten a Magyar Mozgókép Fesztivál

Idén június 7. és 10. között rendezik meg a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében, a Magyar Mozgókép Fesztivált. Az esemény keretében három városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc...

Növelte profitját a Central Médiacsoport

A múlt évben 13,62 milliárd forintos árbevételt ért el a Central Médiacsoport Zrt., ez kis mértékű növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A társaság profitja meghaladta a 2,5 milliárd forintot. (fotó: Central Médiacsoport) A...

Ezek lesznek a legnépszerűbb diákmunkák az idén

A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.Az utóbbi években egyre népszerűbb a diákmunka:...

Új sorozatokkal erősít az HBO Max

A hónapban több mint 20 új sorozat vagy évad érkezik, illetve jól ismert filmek is elérhetővé válnak júniusban az HBO Maxon.Júniusban jobbnál jobb sorozatok várják az HBO Max nézőit, többek között érkezik a Mayans...

Van, ahol már a mesterséges intelligencia írja a hirdetéseket

Az ingatlanpiac olyan szektor, ahol az ügynököknek gyakran szembe kell nézniük a mindennapi teendők mellett nagy mennyiségű adminisztrációs feladatokkal is. Egy forradalmi innováció azonban egészen új távlatokat nyit a szakmában: egy magyarországi ingatlanos hálózatnál...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

televízió nézettség

A Szerencsekerékkel az Európa-liga sem bírt

Mindhárom fontos célcsoportnál a Szerencsekerék bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Igaz, a 18-49 és a 18-59 éveseknél nem volt nagy különbség a vetélkedő és az Európa-liga-döntő közvetítésének nézettsége között. Az elmúlt héten nem változtak...

Rengeteg UEFA BL-mérkőzés jön a Sport TV-n

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International - Central and Northern Europe (AMCNI-CNE) hosszútávú, többéves együttműködésének köszönhetően továbbra is követhetjük a Sport TV-n az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Minden...

Új trendek az okosotthon-piacon

Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében. A...

Ezek a legnépszerűbb bulihelyek

Közeleg a nyár, indul a buliszezon, így egyre inkább felpörög a taxik iránti kereslet is. A taxisofőrök tapasztalatai szerint a legnépszerűbb budapesti partihelyszínek továbbra is a Belvárosban találhatók, míg a nyári szezonban a Budapest...

Sosem volt még ilyen szórakoztató a kalóriaégetés

A VR fitnesznek köszönhetően javul az állóképesség, az izomzat erősödik és kellő kitartással a mérleg is egyre kevesebbet mutathat.Manapság az egészségtudatos életmód, a helyes táplálkozás és a sport központi szerepet tölt be az emberek...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....