- Hirdetés -

Ismét startol a hulladékderbi

|

- Hirdetés -

Augusztus első hetében ismét vízre szállnak a PET Kupa kalózcsapatai, hogy napokon keresztül gyűjtsék hajóikkal a hulladékot a Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszán. A csaknem nyolcvan folyamkilométeres távot saját építésű pillepalack-hajókkal teszik meg a csapatok. A május végi árhullám után rekord mennyiségű felhalmozódott hulladékra számítanak a szervezők, a 7. PET Kupa résztvevői naponta várhatóan több tonna, főként műanyag hulladéktól mentesítik a folyót és árterét augusztus 3. és 11. között.

A versenyt életre hívó, ismeretterjesztő filmjeiről ismert Természetfilm.hu Egyesület immáron hetedik alkalommal hirdette meg a versenyt, sőt, idén már másodszor szervez hajós futamot a Tiszán. A szervezők évek óta dolgoznak a Tisza és mellékfolyóinak tisztításán. A Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság meghívására idén júniusban a Tisza-tavon indítottak futamot, ahol három tonna hulladékot szedtek össze a résztvevők. A vállalati és baráti csapatok, önkéntesek a szabadidejüket áldozzák az ügyért, saját kezűleg építik PET-hajóikat, dacolnak a nomád tábori körülményekkel, a sok szúnyoggal és mindent megtesznek a Tisza hulladékmentesítéséért. Az együtt-egymásért hangulat, az esti tábortüzek köré szerveződő programok és a nemes célok felejthetetlen élménnyé varázsolják a nem kevés fáradtsággal járó tiszai kalandot.

A Felső-Tiszán már hagyományosnak mondható, hosszú folyami hajós versenyen sok a visszatérő, idén a flotta 17 hajóval vág neki a távnak. A csapatok között ismét szerepel a Tilos Rádió hajója, az óriási csapatot megmozgató Henkel, a legrégibb motorosnak számító Tisza2, az Egyesült Államokból érkező, magyar származású Amerikalózok, és a Siemens elhivatott önkéntes csapata, az Evező-SÖK. A mezőnyből egyik évben sem maradhat ki az Aztakeservit.com és a Ökologistic Alpítvány Hangák névre keresztelt hajója. Visszatérő csapat a WWF, a Prezi, a fővárosi cégeket képviselő FŐTÁV Zrt. és FŐTÁV–Komfort Kft. és még sokan mások. Idén újjáalakult és ICPDR névvel (Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság) indul a tavalyi nyertes nemzetközi szakértői hajó. A magyar hulladékgazdálkodást koordináló NHKV Zrt. és az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint a rendezvény fő támogatója, kenukkal vesz részt a folyami műanyag-szennyezés elleni küzdelemben. A versenyt a teljes szakaszon elkísérik a Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság hajói, és a Felső-Tisza-Vidéki Búvár és Vízimentő Egyesület motorosai.

Az egy hetes hulladékvadászatot idén is a közösségi adományokból és céges támogatásokból létrejött anyahajó, az M.V. PETÉNYI segíti. A folyamatosan fejlesztés alatt álló hulladékgyűjtő hulladékhajó a verseny lelke és közösségi központja, napi kb. két tonna hulladékot gyűjt be a csapatoktól.

A PET Kupa során összeszedett hulladékok körforgásban tartását az esemény szakmai partnere, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége koordinálja. A hulladékok válogatásra és tömörítésre kerülnek, így a megtisztított területekről a még hasznosítható anyagok – a NHKV Zrt. és az ÉAK Nkft. segítségével – a hulladékfeldolgozókhoz kerülnek.

A Kupa során a tudományos kutatások és mérések sem szokatlanok, idén a Wessling Hungary Kft. az ártéri erdők talajrétegeiben fogja megvizsgálni a mikroműanyag-tartalmat.

A 2019. augusztus 3-tól 11-ig tartó verseny Áder János fővédnökségével veszi kezdetét. Családjával a verseny évek óta visszatérő, aktív résztvevője dr. Kollarik Tamás – a Magyar Média Mecenatúra program koordinátora, a Médiatanács tagja -, aki idén nemcsak résztvevőként, hanem védnökként is támogatja a programot. Dobos Menyhért – a Duna Média Szolgáltató vezérigazgatója – szintén védnökként állt az egyre több önkéntest megmozgató környezetvédelmi rendezvény mellé.

Kollarik Tamás elmondta: “A PET Kupa remek csapatverseny, de ami ennél is fontosabb, hogy támogatandó célokat szolgál, egyrészt segít mentesíteni a Tiszát a műanyag szennyeződéstől, másrészt ráirányítja a közvélemény figyelmét a környezetvédelemre, a környezettudatos életmód fontosságára. Kezdetektől részt veszek a PET Kupán gyerekeimmel. A srácok persze minden évben nyerni akarnak, ezért nagyon keményen kell az apukáknak is dolgozni, ki van adva, hogy mi szedjük a legtöbb palackot, mi evezzünk a leggyorsabban… 2016-ban egyszer megnyertük a PET Kupát, azóta mindig ez a minimumcél, ugyanakkor persze egyre tisztábban értik, hogy itt valóban a részvétel a legfontosabb!”

A 7. Tiszai PET Kupa augusztus 3-án az újrahasznosított anyagokból készülő hajók megépítésével indul Tivadarban, a mezőny augusztus 5-én 10:30-kor a tivadari strand mellől rajtol. A napi 10-20 folyamkilométeres vízi távok megtétele után más-más helyszíneken köt ki a flotta. Az esti programok során a Tisza különleges élővilágáról és kulturális kincseiről tartanak előadást, ismeretterjesztő és szórakoztató vetélkedőkkel várják a PET Kalózok az érdeklődőket. Az augusztus 7-i pihenőnapon a Vásárosnamény-Gergelyiugornyai strandon látogatható meg a PET Kupa legénysége és a kikötött PET-hajó flotta (programok a Kupa honlapján). A PET Kupa átadásra és eredményhirdetésre augusztus 10-én este, Záhonyban kerül sor. Az ünnepi eseményt Day és Hesz Ádám akusztikus koncertje zárja. Az eseményre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Induló hajók, csapatok:

Amerikalózok, Aztakeservit Lukrécia Surranó Szellem Vízibolha Béka, Megintcsak egy makett, Evező-SÖK, FesztPET, FŐTÁV MILLENIUM FLAKON, FŐTÁV-KOMFORT TISZTA TISZA, Hangák, Henkel – Vízi PETkány, ICPDR nemzetközi hajó, Papilio, Prezi, Tilos, Tisza 2, WWF Vízi Panda, Zsákolók,

M.V. PETényi anyahajó,

az NHKV kenus csapata és az ITM kenus csapata,

valamint a PET Kupa önkéntes csapata.

A PET Kupa eddigi eredményei

85 hulladékhajó, félmillió palack összeszedése az ártérből, 38 tonna hulladéktól mentesült a Tisza, 403 szennyezett helyszín monitorozása, 50 megtisztítása

Az 7. Tiszai PET Kupa az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósul meg.

 

fotó: petkupa.hu

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Tovább növekedne a ŠKODA 2022-ben

A Covid-19-járvány és a félvezetőhiány ellenére is összesen 878 200 járművét szállította ki 2021 folyamán világszerte a ŠKODA AUTO. Közel 45 ezer darabos kiszállítási volumenével sikeresen mutatkozott be a piacon a tisztán elektromos ENYAQ...

Új terméket dob piacra a XIXO

A XIXO márka 2013-as alapítása óta büszke arra, hogy a folyamatosan változó és újdonságra szomjazó fogyasztóit különleges ízekkel és izgalmas termékekkel varázsolja el. Épp ezért nem meglepő, hogy a brand, a legtöbb italgyártóval ellentétben,...

A gazdaság erősödésével számolnak a cégvezetők

Világszerte a vezetők 77 százaléka szerint erősödni fog a globális gazdaság az előttünk álló évben, csupán 15 százalékuk számít visszaesésre. Erős összefüggés látható az ügyfélbizalom és a vezérigazgatói optimizmus, valamint a között, hogy történt-e...

Cápákkal fejlődhet tovább a digitális diákszövetkezet

A Quantum, Magyarország első digitális diákszövetkezete formálhatja át a fiatalok foglalkoztatásának jövőjét. A Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő és a Cápák között befektetőinek támogatását elnyerő csapat a pandémia idején alakult, de máris milliárdos forgalom...

A Toyota lett Európa második legnépszerűbb személyautó márkája

A Toyota Motor Europe európai Toyota és Lexus járműeladásai 1.076.300 darabot tettek ki 2021-ben, ami 8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, tükrözve a környezetbarát márkák iránti erős ügyfélkeresletet. Ezzel a Toyota...

Kriptovalutázó startupokat támadnak a hekkerek

Kis és közepes méretű vállalkozások elleni támadássorozatra bukkantak a Kaspersky szakértői. A fejlett állandó fenyegetésekkel támadó BlueNoroff hekkercsoport támadásai következtében az áldozatok komoly kriptovaluta-veszteségeket szenvednek el világszerte. A SnatchCrypto nevű kampány célpontjai olyan vállalatok,...

Karitatív kampánnyal segített az OMV

A karácsonyi szezonban tartott karitatív kampány eredményeképpen összesen több mint 5 millió forintot utal át az OMV a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára. A segélyszervezet a pénzt egy új mentőautó megvásárlásához használja fel. Ezzel az...

Új hírcsatornák a DirectNow kínálatában

Két új hírcsatornával bővültek a Direct Now alkalmazásban elérhető tartalmak, ezzel most már 96-ra emelkedett azon csatornák száma, melyek mobiltelefonon, tableten, laptopon vagy okostévén hozzáférhetőek a Direct One előfizetői számára. A Direct Now alkalmazás a...

Konferenciaszervezés: melyik részét érdemes profikra bízni? (x)

Egy konferencia sikerén számtalan dolog múlhat: erősítheti vagy akár gyengítheti is a cég hírnevét, bevételeit, megbízhatóságát. A siker azonban több lábon áll, melynek nagy része a szervezésben teljesedik ki. Fontos a helyszín, az előadók,...

Közös beszerzési stratégiát javasol a GVH

Lezárta a hazai médiaszolgáltatás és műsorterjesztés piacán végzett ágazati vizsgálatát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A szervezet elemzése szerint az árak és a szolgáltatás minősége határozza meg leginkább a fogyasztói döntéseket, a kisebb szolgáltatóknak pedig...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A Cápák között és a Tények áll az élen

Egyik a 18-49 éveseknél, másik a teljes lakosságnál bizonyult a hét legnézettebbjének. A főműsoridőben egész szoros volt a verseny az RTL Klub és a TV2 között. Az év első hetéhez képest mindkét vezető kereskedelmi csatorna...

Tovább növekedne a ŠKODA 2022-ben

A Covid-19-járvány és a félvezetőhiány ellenére is összesen 878 200 járművét szállította ki 2021 folyamán világszerte a ŠKODA AUTO. Közel 45 ezer darabos kiszállítási volumenével sikeresen mutatkozott be a piacon a tisztán elektromos ENYAQ...

Új terméket dob piacra a XIXO

A XIXO márka 2013-as alapítása óta büszke arra, hogy a folyamatosan változó és újdonságra szomjazó fogyasztóit különleges ízekkel és izgalmas termékekkel varázsolja el. Épp ezért nem meglepő, hogy a brand, a legtöbb italgyártóval ellentétben,...

A gazdaság erősödésével számolnak a cégvezetők

Világszerte a vezetők 77 százaléka szerint erősödni fog a globális gazdaság az előttünk álló évben, csupán 15 százalékuk számít visszaesésre. Erős összefüggés látható az ügyfélbizalom és a vezérigazgatói optimizmus, valamint a között, hogy történt-e...

Cápákkal fejlődhet tovább a digitális diákszövetkezet

A Quantum, Magyarország első digitális diákszövetkezete formálhatja át a fiatalok foglalkoztatásának jövőjét. A Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő és a Cápák között befektetőinek támogatását elnyerő csapat a pandémia idején alakult, de máris milliárdos forgalom...
- Hirdetés -

CMO

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...

A vásárlási szokások örökre megváltoztak

Kanyó Roland, dm Kft., marketing és PR menedzser 133 milliárd forintos bevétellel zártátok az elmúlt üzleti évet, majdnem 10 százalékos plusszal. Gondolom ez a körülmények figyelembe vételével, elég jó eredménynek számít? Természetesen elégedettek vagyunk az elért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld vállalást tett a Toyota és a Lexus

2035-re karbonsemleges lesz Európában a Toyota és a Lexus.A Toyota készen áll arra, hogy 2035-re nullára csökkentse az újonnan értékesített Toyota és Lexus járművek széndioxid-kibocsátását Nyugat-Európában, amelynek fontos lépcsőfoka lesz a legalább 50 százalékos,...

Zöld együttműködésben a TotalEnergies

A TotalEnergies és a Daimler Truck AG megállapodást írt alá az Európai Unió közúti árufuvarozásának szén-dioxid mentesítésére irányuló kötelezettségvállalásukról. A partnerek együttműködnek a hidrogénnel üzemeltetett nehéz tehergépjárművek ökoszisztémáinak fejlesztésében, egyrészt azzal a szándékkal, hogy...

Új technológiák pörgethetik fel a klímavédelmet

Hogyan segítheti a mesterséges intelligencia, az esővízgyűjtés és a közlekedési rendszerek gyökeres átalakítása a károsanyag-kibocsátás csökkentését – a többi között ez is kiderül a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott Schneider Electric és a CNBC Catalyst...

DATA