- Hirdetés -

Itt az ideje a média szó jelentését újrafogalmazni

|

- Hirdetés -

A hagyományos értelemben vett média, azon belül a televízió négy bástyája közül a tartalomgyáros, a tartalomterjesztő és a hirdető ellentétes érdekeltségű már megszokott üzleti modelljeivel, és a médiafogyasztó is új tartalomfogyasztási szokásokat vesz fel – mutatott rá Csermely Ákos. A Digital-Media Hungary szervezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt az első Media Hungary konferenciáról, arról, hogy mennyi résztvevőt vár idén az eseményre, feltett egy kvíz-kérdést és elárulta azt is, hogy mennyire hosszú távon tervez.

- Idén már 28. alkalommal szervezitek meg azt az eseményt, ami kezdetben Media Hungary volt, most pedig Digital-Media Hungary néven fut. Az elmúlt közel 3 évtizedben véleményed szerint mennyit változott a média világa?

- Szerintem gyökeresen megváltozott. 1981 óta vagyok a médiában, végigkísértem változását, vagy mondhatom így is: fejlődését. Ezt a változást többek között azzal is jeleztem, hogy a 28 éves Media Hungary konferencia nevét immáron két éve Digital-Media Hungaryre módosítottam. Még azt is megreszkírozom, hogy kimondjam: itt az ideje a média szó jelentését újrafogalmazni. 20 évvel ezelőtt csak a tévék, rádiócsatornák és a kiadók tudtak eljutni a médiafogyasztóhoz. Óriási befolyásoló képességük birtokában igazi hatalomnak számítottak. Nem azt mondom, hogy most nincs erejük, de azért valamelyest csökkent. Ma mindenki mindenkit elérhet a neten, szórakoztathat, mindenki mindenkivel kommunikálhat, kereskedhet. Tudom, ezek a mikró médiumok egyenként apró hatással bírnak, de ezek az apróságok együttesen már komoly befolyássá adódnak össze. Nézzük csak meg az MRSZ minden évben kiadott számait és az abból levonható tendenciákat. Nézd meg, mit tesznek a hagyományos média szereplői: alkalmazkodnak. Streaminget csinálnak, online platformokat indítanak, és egyre gyakrabban hívják magukat inkább „tartalomgyártónak”. Ez a folyamat szerintem elég beszédes. Sok tizenéves piaci tradíció, üzleti modell napjainkban és az elkövetkező hónapokban alakul át.

- Emlékszel még az első konferenciára? Akkor mennyien voltak a résztvevők és melyek voltak a kiemelt témák?

- Az első konferenciát 1996-ban szerveztem a siófoki Ezüstpart szállóban. 370-en voltunk. Beszélgettünk az akkoriban megszületett és sokak által meg nem értett médiatörvényről, a kereskedelmi médiáról általában, és összehasonlítottuk a közszolgálati média tulajdonságaival. Mivel a versenypiac törvényei akkoriban még nem voltak számunkra annyira ismeretesek, inkább csak ideákról filozofálgattunk. Első szponzorom akkor az első televíziós kereskedőház, az IP Hungary volt, Mező László barátom képviseletében.

- Az idei konferencia alcíme: „Magunknak teremtett világok”. Miért épp ezt a címet választottátok?

- Soha senki nem egyedül hozott létre egy helyzetet, befolyásolt piacot, embereket. Mindent együttes erővel értünk el, akár tisztában vagyunk ezzel, akár nem. A pillangók szárnyainak verdesése sok mindenre hat… Sok icipici és hatalmas döntéssel és cselekedettel. Gyakran találjuk úgy, hogy más a hibás saját helyzetünkért – pedig ugye, ez nem így van?! Minden – legyen személyes vagy céges - helyzetünkért mi magunk vagyunk a felelősek. Egyénileg is, és összeadva nagyban is, légyen szó médiatípusról, kereskedelemről, vagy marketingről. Itt van például az amit évek óta szajkózok: a globálisok elvesznek és elvisznek mindenünket. Csak mostanában kezdjük belátni, amikor már viszonylag késő. Ők kiválóan kezelték az ügyfeleiket, magukhoz szoktatták a piaci szereplőket, valamint a média- és reklámfogyasztókat. Mostanra azt vizsgálhatjuk, hol lesz majd helyünk, hol lehet majd „lakóhelyünk” mellettük – rosszabb esetben alattuk. És akkor most csak megemlítem a most kialakuló streaming piac várható térnyerését, ahol szerintem még az igazi nagy cápák nem is léptek a placcra!

- Melyek lesznek idén a kiemelt témák a konferencián?

- Erre nehéz válaszolni, mert minden témánk kiemelt. Nem tudok olyat mondani, ami jobb, érdekesebb a másiknál. A hagyományos média újra értelmezi helyét, újra pozicionálja helyzetét. A marketing, a kereskedem egyre szorosabban kapcsolódik össze. Ez a folyamat már alsó hangon is 4-5 éve látható, tapasztalható. De mondhatom úgy is: a hagyományos értelemben vett média, azon belül a televízió négy bástyája közül a tartalomgyáros, a tartalomterjesztő és a hirdető ellentétes érdekeltségű már megszokott üzleti modelljeivel, és a médiafogyasztó is új tartalomfogyasztási szokásokat vesz fel. Eddig is beszélgettünk ezekről, de most már szinte kézzelfoghatóan érezhető, jól látható a piaci mozgáson. Ha megnézed az elmúlt évek konferenciáinak programjait, azok jól tükrözik a piaci tendenciákat, igyekszem mindig követni a trendeket és közben előre figyelni.

- Évről évre több ezren vesznek részt az eseményen. Idén mennyi résztvevővel számoltok?

- Az idei számok kicsit jobbak mint a 2019-esek. Így reménykedem, hogy nem csak álom lesz a 2200-2400-as létszám.

- Rengeteg programmal készültök, számos előadás, kerekasztal-beszélgetés lesz. Említenél néhány kiemelkedően izgalmasnak ígérkező programot?

- Az előbb a médiáról és a marketingről beszéltem, most egy kicsit más témákra mutatnék rá. Boncolgatni fogjuk a mesterséges intelligencia gyakorlati szerepét a marketingkommunikáció és a média versenypiacán, de szó lesz a cégvezetések idei dilemmáiról a Human Hungary teremben, és a pénz biológiájáról is szót ejtünk, nem is akárkikkel… Valamint megemlíteném még azt, hogy hívtam Z generációsokat is, akiktől azt várom, hogy beszéljenek rólunk, 30 felettiekről. Hogyan látnak bennünket, például felelősnek, felelősségteljesnek és jövőápolónak. Apropó - szóba hozom a fenntarthatóság újra értelmezését is. A második napon lesz ez a sokatmondó, elsőre sejtelmesnek hangzó tematika: „A fenntarthatóság búcsúcédulái, és a screenen nevelkedett nemzedék képernyőbe zárt intellektusa.”

De íme egy szakmai kvízkérdésem: aki megfejti ezt a képletemet, adok nekik 1 darab 2 napos belépőt. Tehát a kérdés: mit jelent ez: B2B–B2C= D2C, de ha D2C-ből kivonom a H2H-t az egyenlő lesz A2A-val. A konferencián egy teljes napot szentelünk ennek a képletnek az értelmezésére. A megoldásokat a messengeren várom.

- Legendásak az esti programok is a Digital-Media Hungaryn. Idén mire készülhetnek a résztvevők?

- Semmi csendet nem ígérhetek, és ha kell szirtakit is járok. És lesz éjféli tunkiparti is.

- A covid-járvány alaposan átalakította a kapcsolattartást és kapcsolatépítést, a digitális kommunikációs platformok használata teljesen általánossá vált, rengeteg konferenciát szerveztek online térben az elmúlt években. Véleményed szerint miért van szükség olyan eseményekre, ahol személyesen találkozhatnak a piaci szereplők?

- A webináriumokon nem érzem az emberek illatát, nem tudom meglapogatni a hátukat, és nem adhatok a képernyőre puszit a barátomnak, akit egy éve nem láttam. De nyilván vannak gazdasági, vagyis üzleti okai. Mára nagyon sokba kerül egy konferenciaprogramot létrehozni, és a konferenciát, a maga infrastruktúrájával lebonyolítani, azt pedig fedezni kell valamiből. A webinárium másra való, nem azt mondom, hogy rosszabb, csak másra kell használni. A covid alatt én is csináltam, több mint 100 adást ért meg a Reboot Hungary. Ha nem lettek volna támogatóim, ma nem tudnánk beszélgetni arról a csodás projektről.

- Hogyan látod, hosszabb távon van létjogosultságuk a hasonló nagy, számos témát napirendre tűző konferenciáknak? Van újabb 3 évtized a Digital-Media Hungaryben?

- Nincs jobb a kreativizmusnál és a küzdésnél. Fiatal vagyok, adnék még 40 évet a Digital-Media Hungary számára, és ígérem 100 éves koromban kiszállok.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A magyarok csaknem harmada lemondott az álmairól

Az emberek nem pusztán hosszú életre vágynak, hanem hogy a megadatott időből a lehető legtöbbet tudják kihozni. Nincs ez másképp a magyaroknál sem, a jó életminőség feltételei – így az egészség, de különösen az...

Elmaradt az áresés a prémium ingatlanoknál

A lakáspiac prémium és luxus szegmensét sem kerülte el a tavalyi megtorpanás, de mint annyi más ezen a szűk piacon, a visszaesés is mutatott sajátosságokat. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint az árak jellemzően stabilak...

Magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai,...

Mesterséges intelligenciával javítanának az egészségügyön

A mesterséges intelligencia (MI) és a gépi tanulásos technológia rendelkezik a potenciállal, amivel képes az egészségügyi ágazat minden területét továbbfejleszteni. A startupok már most is használják a mesterséges intelligenciát a sürgető egészségügyi és jóléti...

Új ügyféllel erősít az Influence Media

Többfordulós, meghívásos tenderen az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a Continental Magyarország vállalati kommunikációs és PR feladatokra kiírt tenderét. A közös munka már áprilisban elindult, az együttműködés keretében az ügynökség a Continental...

Új főszerkesztővel folytatja az ÉVA Magazin

Birta Brigittát nevezték ki az ÉVA Magazin új főszerkesztőjének, a tapasztalt szakember több mint nyolc éve a lapot kiadó Marquard Group Hungary vezető munkatársaként dolgozik, új feladata mellett pedig továbbra is betölti a Runner’s...

Így neteznek a magyarok – Facebookra egy óra jut naponta

Naponta átlagosan egy órán át pörgetik a Facebookot a magyar felhasználók, miközben hírek olvasására negyedóránál is kevesebbet szánnak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. Az elemzés szerint fél perc...

Mobilokon érkezik a bankolás jövője

A következő évtizedben az Y és a Z generáció válnak a bankok legfontosabb célcsoportjaivái, mivel várhatóan közel 70 billió dollárnyi vagyon száll rájuk szüleiktől. Mit jelent ez a bankszektor számára? Először is azt, hogy...

Kétkeréken erősít a Lidl

A Lidl megerősíti a kerékpársport iránti elkötelezettségét és a Lidl Trek UCI WorldTour csapat főszponzorává, valamint stratégiai partnerévé válik. A nemzetközi kerékpársport egyik vezető csapatával kötött hosszú távú partnerség a 2023. június 30-án kezdődő...

Új vezetői struktúrával folytatja a Publicis Groupe

Az ország legnagyobb kreatív-, digitális- és médiaügynöksége eddigi legsikeresebb évét zárta 2022-ben, erősítve a hazai, regionális és nemzetközi piacon betöltött szerepét. A folyamatos létszámbeli növekedés és a bővülő ügyfélportfólió hatására megújult szervezeti struktúrában folytatja...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A szemünket is kíméli az új okosmobil

Napjainkban a technológia kikerülhetetlen eleme a hétköznapoknak, így létfontosságú, hogy azzal is foglalkozzunk, hogy a digitalis eszközök milyen hatással vannak szemeinkre. A HONOR Magic5 Pro, a vállalat legújabb csúcskategóriás készüléke számos szemkímélő funkcióval óvja...

A magyarok csaknem harmada lemondott az álmairól

Az emberek nem pusztán hosszú életre vágynak, hanem hogy a megadatott időből a lehető legtöbbet tudják kihozni. Nincs ez másképp a magyaroknál sem, a jó életminőség feltételei – így az egészség, de különösen az...

Elmaradt az áresés a prémium ingatlanoknál

A lakáspiac prémium és luxus szegmensét sem kerülte el a tavalyi megtorpanás, de mint annyi más ezen a szűk piacon, a visszaesés is mutatott sajátosságokat. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint az árak jellemzően stabilak...

Magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai,...

Mesterséges intelligenciával javítanának az egészségügyön

A mesterséges intelligencia (MI) és a gépi tanulásos technológia rendelkezik a potenciállal, amivel képes az egészségügyi ágazat minden területét továbbfejleszteni. A startupok már most is használják a mesterséges intelligenciát a sürgető egészségügyi és jóléti...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....