
A National Geographic bejelentette, milyen új műsorokkal várja a nézőket a következő hónapban. A premierek között izgalmas bűnügyi és történelmi sorozatok, a repülés legsúlyosabb katasztrófáit feldolgozó széria, valamint a tengeri élővilág megóvásáért folytatott kutatásokat bemutató különkiadás is helyet kapott.
A „A bűn határai” című sorozat Észak-Amerika és a karibi térség legforgalmasabb repülőterein és kikötőiben zajló csempészetellenes akciókba enged bepillantást, míg az „Expedíció: Megmenteni a tengereket” a sarkvidékektől a világ távoli óceánjaiig követi a tengeri élővilág megóvásán dolgozó kutatókat. Az „Eltemetett történelem” legendás régészeti leletek és elveszett civilizációk titkait tárja fel, „Az ókori orvoslás titkai” pedig az egykori gyógyítók olykor meghökkentő módszereit mutatja be. A „Légi balesetek – újrajátszva” a közelmúlt legsúlyosabb repülőgép-katasztrófáit rekonstruálja, és arra keresi a választ, hogy megelőzhetők lettek volna-e a tragédiák.
A bűn határai 1. évad
Premier november 2-án, 22:00 órakor
Ha drogok, fegyverek és egyéb tiltott cikkek az USA területére való bejuttatásáról van szó, a bűnözők találékonysága nem ismer határokat. Vajon fel tudják-e venni velük a versenyt a hatóságok? A sorozat izgalmas, nagy tempójú epizódjai Észak-Amerika és a karibi régió legforgalmasabb repülőtereire és kikötőibe látogat, ahol elszánt – de alighanem soha véget nem érő… – macska-egér harcot folytatnak a csempészekkel a határőrök. Légy tanúja te is a legfeszültebb pillanatoknak és legnagyobb razziáknak!
Expedíció: Megmenteni a tengereket
Premier november 14-én, 21:00 órakor
A látványos különkiadás egy elhivatott kutatócsoport munkájába enged izgalmas bepillantást. Hőseink az Északi-sarktól az Antarktiszig új fajokat fedeznek fel, eddig ismeretlen ökoszisztémákat tanulmányoznak, valamint – a part menti közösségek tudását is felhasználva – megkísérlik megválaszolni a legfontosabb kérdést: napjaink változó körülményei között miként lehet megóvni a tengeri élővilágot a jövő számára?
A különkiadás egy elhivatott kutatócsoport munkájába enged izgalmas bepillantást. Hőseink az Északi-sarktól az Antarktiszig új fajokat fedeznek fel és ismeretlen ökoszisztémákat tanulmányoznak.
Eltemetett történelem 1. évad
Premier november 1-jén, 21:00 órakor
Legendás kincsek, elveszett templomok, elátkozott sírok… A National Geographic látványos, lebilincselően izgalmas sorozatában ismerd meg a világ legrendkívülibb régészeti leleteit és ezek felfedezésének történetét! A háromdimenziós számítógépes rekonstrukciókat is bemutató epizódokban történészek repítenek vissza minket az időben, elénk tárva a vizsgált tárgyakkal kapcsolatos hagyományos nézeteket és újkeletű – gyakran merész – elméleteket. Lehet, hogy egy lelet évezredeket tölt a felszín alatt, ám amikor a felszínre kerül, egy csapásra átírhatja a múltat – és vadonatúj színben tüntetheti fel a minket övező világot.
Az ókori orvoslás titkai 1. évad
Premier november 1-jén, 20:00 órakor
Jóslás, balzsamozás, ellenmérgek, izzasztófürdő, vércsapolás: a betegeket és sérülteket az ókori orvosok ugyanolyan elhivatottan és lelkiismeretesen igyekeztek ellátni, mint a mai utódaik – csak éppen egy kicsit másként… Az izgalmas – és olykor meghökkentő – sorozatban ismerj meg modern, a kor legfejlettebb vívmányaival felszerelt római kórházakat, harcmezőn, spártai körülmények között gyógyító felcsereket és – a korai akupunktúrától a varázslásig és az ájurvédáig – mindenféle ismert és ismeretlen ősi praktikákat. A bemutatott módszerek egy része beépült a modern orvostudományba, a másik részüket viszont a világért se próbálnánk ki – pedig lehet, hogy ezzel hibát követünk el…
Légi balesetek – újrajátszva 2. évad
Premier november 2-án, 21:00 órakor
Bár a repülés minden kétséget kizáróan az utazás legbiztonságosabb formái közé tartozik, balesetek rendszeresen előfordulnak. Mi áll ezen katasztrófák hátterében? Emberi tényező? Tervezési hiba? A kedvezőtlen időjárás? Vagy egyszerűen a véletlenek tragikus összjátéka? A National Geographic új látványos sorozata a közelmúlt leghírhedtebb légibaleseteit rekonstruálja a feketedobozok adatai, valamint túlélőkkel és szakértőkkel készült izgalmas interjúk segítségével. Sőt, az egyes epizódok arra is választ keresnek, hogy megelőzhetőek lettek volna-e a tragédiák. Vajon a felkért katonai, kereskedelmi, műrepülő és berepülő pilóták egy-egy villámgyors helyes döntéssel meg tudták volna menteni a gépeket és utasaikat? Melyikük miként cselekedett volna – és a reakcióik esetleges különbségei mennyiben tudhatók be az eltérő kiképzésüknek? Többek közt ez is kiderül az izgalmas szimulátoros kísérletekből!







