- Hirdetés -

Járvány előtti szinten a belföldi utazások

|

- Hirdetés -

Miután 2020-ban a járatok nagy részét törölték és az utasok kénytelenek voltak otthon maradni, az utazások újraindulása az idei év egyik legjobban várt – és egyben igen bizonytalan – tevékenységévé vált – derül ki a Mastercard kutatásából. Bár az utazások fellendülése globális szinten továbbra is egyenetlen, a vizsgált országok egyötöde a belföldi repülőjegy-foglalások tekintetében visszatért a járvány előtti szint 90 százalékára.

A Mastercard Economics Institute által készített jelentés a Mastercard globális hálózatának összesített és anonimizált értékesítési adatai alapján nyújt mélyebb betekintést az utazással kapcsolatos változásokba 32 ország adatait felhasználva. A tanulmány magában foglalja a szabadidős- és üzleti, a helyi- és távolsági utazások, valamint a megtakarítások – költekezések közötti megoszlás arányát. A jelentés kitér továbbá a növekedésnek induló költési kategóriákra és arra, hogy mit jelent mindez az utazás fellendülése szempontjából.

A fizetéstechnológiai cég azzal a céllal indította el a Recovery Insights-ot, hogy segítsen a vállalkozásoknak és a kormányoknak jobban kezelni a Covid-19 által jelentett gazdasági kihívásokat. E kezdeményezés révén a Mastercard adatvezérelt betekintést, elemzéseket és egyéb szolgáltatásokat nyújt a vállalkozások és kormányok számára, hogy segítse a folyamatosan változó fogyasztói költési trendek megértését és azok megfelelő kezelését.

A legfontosabb trendek a következők:

A benzinköltések globálisan 13%-kal emelkednek a korábbi, 2019-es csúcshoz képest. Az autós utazások – a 2020-as év nagy trendje – nem tűnnek el. A jelentés szerint a helyi utazások és a kevésbé ismert helyszínek iránt erős a kereslet.

Ahogy az emberek felkészülnek az újrakezdésre, a felhalmozott megtakarítások vásárlásokat indukálnak számos kategóriában. Többek között a szépségszalonok és a bőrönd üzletek forgalma is emelkedett, de a hajókereskedők (+30%) és a kerékpárboltok (+62%) forgalma is nőtt, köszönhetően a költségvetési ösztönzőknek és a mobilitási korlátozásoknak.

A légi közlekedés világszerte továbbra is jelentősen visszaesett, néhány pozitív kivételtől eltekintve. Az elemzés szerint a vizsgált országok egyötöde tért vissza a belföldi repülési aktivitásban a járvány előtti szint legalább 90%-ához. Míg egyes országok – köztük az Egyesült Államok, Ausztrália és Franciaország – meghaladják a járvány előtti belföldi járatfoglalásokat, mások – például Kanada, Thaiföld és Új-Zéland – a járvány kitörése előtti szint töredékét érték csak el.

Globális szinten az üzleti utazások körülbelül négy hónappal maradnak el a szabadidős utazásoktól. Az üzleti utazások a fellendülés jeleit mutatják, páldául az ausztrál belföldi üzleti utazási foglalások a járvány előtti szint közel 80%-át érik el.

A szabadidős utazások kapcsán a tanulmány rámutatott, hogy az USA-ban a belföldi járatfoglalások májusban a járvány előtti szint fölött voltak, bár a nemzetközi foglalások továbbra is 22%-kal maradtak el a 2019 negyedik negyedévétől. Európát tekintve Franciaországban és Olaszországban is hasonló a helyzet: a belföldi foglalások a járvány előtti szintek felett vannak, míg a nemzetközi foglalások jóval alacsonyabbak.

A korlátozott határnyitás kihívást jelentett az utazók és az utazási ágazat számára egyaránt. A kiválasztott nyitott folyosók, például az Ausztrália és Új-Zéland, valamint az USA és Latin-Amerika valamint a Karib-térség között elérik, sőt egyes esetekben meg is haladják a járvány előtti szintet.

A 10 legnépszerűbb légi folyosó az újra nyitás után:

· Ausztrália – Ausztrália

· Ausztrália – Új-Zéland

· Dominikai Köztársaság – Egyesült Államok

· Európa – Görögország

· Európa – Maldív–szigetek

· Európa – Egyesült Arab Emirátusok

· Latin-Amerika – Egyesült Államok

· Kelet – Közép Afrika – Egyiptom

· Mexikó – Egyesült Államok

· Egyesült Államok – Egyesült Államok

“Az elmúlt év megerősítette, hogy az utazás milyen sokat jelent számunkra – a barátainkkal, családunkkal és a nagyvilággal való kapcsolatunk, üzleti közösségeink szempontjából” – mondta Raj Seshadri, a Mastercard adat- és szolgáltatási részlegének elnöke. “A turizmus gazdasági hatásai óriásiak, és gyakorlatilag egyetlen iparág sem marad érintetlenül, ha az utazók otthon maradnak. A Recovery Insights segítségével segítettünk a légitársaságoknak az utazási útvonalak újratervezésében, a kiskereskedőknek a készletek átrendezésében, a városoknak pedig a környékbeli vásárlásokban bekövetkező változások megértésében. A célunk az, hogy ma és holnap okosabb döntéseket hozzunk a jobb eredmények érdekében.”

Lényeges továbbá, hogy megértsük a turisztikai szegmensek helyi és ágazati tendenciáit, azt, hogy a turisták hogyan költenek, amíg a célállomáson tartózkodnak. Például a britek viszonylag többet költenek szállodákra, míg a Kínából érkező turisták áruházakban adnak ki több pénzt. Figyelemre méltó, hogy 2019-ben a kínaiak turisztikai költése a világ többi részén többet ért el, mint Németország (a világ 3. helyezettje) és az Egyesült Királyság (4. helyezett) turisztikai költése együttvéve. Az USA a világ 2. helyén állt a turisztikai költések tekintetében.

A Mastercard a következő szolgáltatásokkal biztosít értéket a kártyabirtokosok számára:

· A Mastercard Travel & Lifestyle Services az utazások megtervezésével, ajánlatokkal, foglalással és 24/7 gyakorlati concierge-támogatással segít a kártyabirtokosoknak – ez a szolgáltatás most különösen fontos, hiszen az egészségügyi aggályok mellett az utazási szabályok és előírások is folyamatosan változnak.

· A legalacsonyabb szállodai árak valamint az utazás lemondására, elveszett poggyászra, fuvarmegosztásra, autóbérlésre és egyebekre vonatkozó biztosítási fedezet révén a kártyabirtokosok nyugodtak lehetnek, hogy utazásuk során mindig a legjobb ár-érték arányban és pontosan azt kapják, amiért fizettek.

· A Priceless.com egyszeri és megismételhetetlen élményeket, ajánlatokat – például Mastercard Travel Rewards pontokat – és előnyöket kínál az utazóknak a célállomásokon.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Fontos ügyet támogathatnak a Tesco vásárlói

Az előző évekhez hasonlóan a Tesco 2023 októberében is jótékonysági akciót indított az emlőrák elleni küzdelem támogatására. A Go Pink címkével jelölt termékek vásárlásával az áruházlánc vásárlói 5 forinttal segítik a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati...

Nagyot újított a K&H

Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig...

Kapszulás vagy kotyogós? Ezt veszik a kávérajongók

Tízből hat vásárló kapszulás kávét rendel, megerősödött az őrölt kávék forgalma, az ügyfelek több mint ötöde pedig online rendel szemes kávét az eMAG-ról. Az eMAG legutóbb 2021-ben vizsgálta a platformján zajló kávévásárlási szokásokat, akkor...

Ennyit keres most egy kezdő informatikus

A legtöbben minimum 5 év szakmai múlttal, vendéglátós, oktatási, pénzügyi vagy kereskedelmi területről váltanak IT-ra.A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan...

Egyre több magyar munkavállaló keres külföldön munkát

Az utóbbi években fokozódó tendencia, hogy egyre több magyar állampolgár hagyja el hazáját, hogy külföldön találjon munkát és boldogulást. Ez a jelenség főként a hazai gazdasági instabilitás és az ezzel járó infláció eredménye.Az Európai...

Több száz emberen segített az Erste

Az elmúlt években 70 család, összesen mintegy 400 ember lakhatási gondjain enyhített az Erste Social Housing programjának segítségével a Habitat for Humanity Magyarország. A bank a lakhatási világnap alkalmából a magyar társadalom egyik legégetőbb...

Valódi növekedésről álmodni sem mernek a hazai cégek

Enyhén magasabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel tervez a hazai kkv-szektor az év elejéhez képest, de továbbra is messze az infláció alatt vannak a várakozások: átlagosan 8,6 százalékos bevétel-, és 4,4 százalékos profit reálérték növekedést valószínűsítenek...

Erősítenék a média átláthatóságát és függetlenségét

Az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabályról 448 szavazattal, 102 ellenében és 75 tartózkodással kedden elfogadott álláspontjukban az Európai Parlament képviselői azt várják el a tagállamoktól, hogy gondoskodjanak a nézőpontok minél szélesebb körének nyilvánosságot adó...

Nemzetközi szervezethez csatlakozott az MMSZ

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 11. tagként csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek kohéziós európai hálózatához a European Marketing Confederationhöz (EMC). A több mint 30 éves Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elkötelezett a marketing szerepének és értékteremtő képességének...

Erőteljesen fognak emelkedni az árak a tévés reklámoknál

Komoly áremelkedésre kell számítani a tévés reklámok kapcsán – mutatott rá Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója az Internet Hungary első napján tartott kerekasztal-beszélgetés során. A disztribúciós díjak alakulása is kérdéses és az is...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Nem tolonganak a vevők a napelemes házakért

Az idei évben az alacsony rezsiköltség és a fenntarthatóság kevésbé, inkább az otthonteremtésre szánt keret alakítja a vevői igényeket. Aki megteheti, inkább korszerű, napelemes házat választ, de a legjobb ajánlatot a frissen, szeptember 7....

Fontos ügyet támogathatnak a Tesco vásárlói

Az előző évekhez hasonlóan a Tesco 2023 októberében is jótékonysági akciót indított az emlőrák elleni küzdelem támogatására. A Go Pink címkével jelölt termékek vásárlásával az áruházlánc vásárlói 5 forinttal segítik a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati...

Nagyot újított a K&H

Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig...

Kapszulás vagy kotyogós? Ezt veszik a kávérajongók

Tízből hat vásárló kapszulás kávét rendel, megerősödött az őrölt kávék forgalma, az ügyfelek több mint ötöde pedig online rendel szemes kávét az eMAG-ról. Az eMAG legutóbb 2021-ben vizsgálta a platformján zajló kávévásárlási szokásokat, akkor...

Ennyit keres most egy kezdő informatikus

A legtöbben minimum 5 év szakmai múlttal, vendéglátós, oktatási, pénzügyi vagy kereskedelmi területről váltanak IT-ra.A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....