- Hirdetés -

Jelentősen növekedett az okoseszközök használata

|

- Hirdetés -

Ahogy a világ legnagyobb részén, hazánkban is jelentősen növekedett az okoseszközök használata a COVID-19 járvány hatására és ez számos tevékenység virtuális változatát is magával hozta. Ma már a megkérdezett magyarok 82 százaléka chatel rendszeresen a családjával, barátaival, közel fele (45%) néz szeretteivel közösen filmeket és sorozatokat, a kimaradókkal pedig gyakran videóhívásokban beszélik ki ezeket. A válaszadók nagyobb része (40%) megtartaná új, online szokásait, a Samsung kutatásai azt mutatják, a digitális eszközök nagyban hozzájárulhatnak az új kapcsolatok kialakításához és ápolásához, de akad olyan online kommunikációs lehetőség, amelyet nem szívesen próbálnának ki a magyarok.

 

A Samsung reprezentatív kutatása alapján a közösségi élet és a kapcsolattartás jelentős változáson ment keresztül az elmúlt másfél évben, a digitalizálódó társas kapcsolatok építéséhez pedig, ahogy ez már tavaly is látszott, az okoseszközök is hozzájárulhatnak. Már a vállalat 2020-as kutatásából is kiderült, hogy a megkérdezettek 21 százaléka szerint az okostelevíziók segíthetik a kapcsolatok megtartását, és már a karanténidőszak kezdetén is számos különböző módon használták ki a készülékekben rejlő lehetőségeket. Összesen a válaszadók 20 százaléka használta sportolás vagy tanulás közben, 4 százalék munkára, 5 százalék intézte a tévéjén a hívásokat és az emberek több mint fele tájékozódott a TV segítségével.

Az idei eredmények azt mutatják, hogy a televízió közösségépítő ereje megmaradt, hiszen a korlátozások enyhítése után is sokan osztják meg a képernyőjüket a szeretteikkel, ezúttal már személyesen is. A magyarok több mint fele (51%) néz inkább társaságban filmeket, de az esti showműsorok, talkshow-k, tehetségkutatók vagy valóságshow-k is társas elfoglaltságot jelenthetnek. Találunk olyan műsorokat is, amelyeket bizonyos korcsoportok szinte kizárólag társaságban néznek, ilyenek a 18 és 24 év közötti fiatalok számára a hír- és kvízműsorok, amelyeket több mint 80 százalékuk csak a családjával vagy barátaival kapcsol be. A meglepő kivételek közé tartoznak a sportműsorok, amelyeket még a férfiak nagyobb része is (58%) egyedül néz.

Beszéljük meg online!

A kedvenc műsorok végével a beszélgetések átkerülnek az online felületekre, amelyek a COVID időszakban általánossá váltak. A szöveges üzenetek kimondottan népszerűek voltak, a válaszadók fele naponta használ üzenetküldő alkalmazásokat, sokan ezeken kommunikálnak a munkatársakkal is. A megkérdezettek 34 százaléka hetente többször is indít videóhívásokat is a családjával vagy barátaival, a 18 és 34 év közötti generáció átlagosan 70 százaléka pedig a közösségi oldalak lehetőségeit is legalább ilyen gyakran használja. Ezek a beszélgetések már jellemzően okostelefonon zajlanak (72%) de vannak, akik a hívásokat is az okostelevíziók nagyobb képernyőjén indítják.

Az elmúlt másfél évben mindenki megtalálhatta a kedvenc online platformját, amelyet a barátai is szívesen használnak, legyen az népszerű közösségi oldal, vagy éppen egy online játék chat szobája. A nyitottság és a különböző megoldások használata láthatóan növekedett, a fiatalok (18 és 24 év között) körében, 40 százalékkal gyakrabban használt videóhívások mellett a megkérdezettek közel negyede használja többet a chat alkalmazásokat és a különböző társkeresőket, mint a vírushelyzet előtt. Szinte minden online kapcsolattartást segítő megoldást, amit használni kezdtek, megszerettek a felmérés alapján a magyarok, de akad egy kivétel. Az egy nap után törlődő képek és videók küldésére kitalált alkalmazásokat a 18-64 közötti válaszadók háromnegyede ritkán vagy soha nem használja, és 88 százalék szerint nem is valószínű, hogy a közeljövőben ez változna.

„A társas kapcsolatok és ezek megélése is sokat változott a COVID-hoz kötődő korlátozások hatására. Felértékelődött az együtt töltött idő, ami jól látszik azon, milyen sokan kezdték megosztani másokkal a pihenés, a kikapcsolódás perceit, így a tévézést is – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – Ugyanakkor a kapcsolattartás formái közül egyértelműen előtérbe kerültek az online megoldások, ezt mind átéltük és úgy tűnik meg is barátkoztunk a gondolattal. A megkérdezettek háromnegyede szerint legalább részben velünk maradnak az új szokásaink, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy a technológiai megoldásainkkal hozzájárulhatunk a társas kapcsolatok építéséhez.”

A Samsung kutatását az Impetus Research készítette online megkérdezéses adatfelvétellel 2021 júniusában és júliusában. A felmérés 815 fős mintája a 18 és 64 év közötti magyar lakosságra nézve reprezentatív. A 2020-as adatok alapját a Pulzus Piackutató App 1125 felhasználója között végzett reprezentatív felmérés jelenti.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Szuperzöld épületekkel tizedére csökkenhet az energiafelhasználás

A globális CO2-kibocsátás közel feléért az épített környezetünk felel, ezért kulcsfontosságú, hogy minél energiahatékonyabb legyen az épületeink üzemeltetése. A Schneider Electric grenoble-i IntenCity létesítményének példája azt mutatja, hogy intelligens rendszerekkel akár tizedére is csökkenthető...

Szárnyal az infláció, borús jövőt jósolnak a szakértők

2022. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 13,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább.A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan...

Növekedhet a bérfeszültséget és a fluktuáció

Könnyebbé vált harmadik országbeli állampolgárok, így akár az ázsiai térségből érkező munkavállalók minősített munkaerő-kölcsönzőkön keresztüli alkalmazása. Azon túl, hogy egyes szektorok munkaerőhiánya, valamint a bizonytalan gazdasági kilátások miatt a munkáltatók számára egyre előnyösebb munkaerőt...

Viszaesett az Erste Bank nyeresége

Az Erste Banknál 18 százalékkal nőtt az új finanszírozás volumene az idei első félévben, míg az ügyfélhitelek és kötvények állománya 11 százalékkal bővült egy év alatt. A működési bevételeket 9,4 százalékkal sikerült növelni, az...

Játékos kihívásokkal ünnepel a 90 éves LEGO

A LEGO Csoport idén augusztus 10-én ünnepli 90. születésnapját, és egyben azt az elköteleződést is, amelynek eredményeképpen immár kilenc évtizede sikeresen járul hozzá a gyerekek készségeinek és a LEGO rajongók kreativitásának kibontakoztatásához világszerte. Ebből...

Nagyot nőtt az európai turizmus

Az év első öt hónapjában Európa turistaforgalma 350 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) legfrissebb adatai szerint. Sem a gazdasági problémák, sem a repülőtereken tapasztalható káosz, sem...

Feltornázták a híroldalak látogatottságát a gazdasági nehézségek

Jelentősen nőtt júliusban a híroldalak napi átlagos látogatószáma az előző hónaphoz képest a DKT friss elemzése szerint, amelyben tüzetesebben megvizsgálták, hogyan hatnak ezekre a site-okra a gazdasági nehézségek és az azokkal kapcsolatos kormányzati intézkedések....

Már forgatják a Hunyadi című sorozatot

Számos magyar és más, közép-európai országból származó színész, producer közreműködésével megkezdődött a Hunyadi című, tízórás történelmi sorozat forgatása. A rendező az Oscar-jelölt és Emmy-díjas Robert Dornhelm, valamint Nagypál Orsi és Szász Attila. A július...

Együttműködik a WWF és a Coca-Cola

A WWF – világszerte és Magyarországon is – többek között azért dolgozik, hogy megóvja a folyókat és a vizesélőhelyeket. A Duna forrásától a deltáig a folyó mentén élő emberekkel együttműködve tesznek konkrét lépéseket a...

Nemzetközi felvásárlást jelentett be a UPS Healthcare

A UPS felvásárolja a Bomi Groupot, mely egyike a világ vezető, multinacionális egészségügyi logisztika szolgáltatóinak. A tranzakció révén 14 országban található hőmérséklet-szabályozott létesítményekkel és a Bomi Group közel 3000 magasan képzett munkatársával bővül a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Felpöröghetnek a magyar webshopok

Az árfolyamváltozás miatt már egyre kevesebb esetben éri meg euróban vagy dollárban külföldről rendelni, így még több vásárló fordul a hazai internetes áruházak irányába. A hazai webshopokon erősödő igény jelentkezik az önfenntartó életmóddal kapcsolatos...

Szuperzöld épületekkel tizedére csökkenhet az energiafelhasználás

A globális CO2-kibocsátás közel feléért az épített környezetünk felel, ezért kulcsfontosságú, hogy minél energiahatékonyabb legyen az épületeink üzemeltetése. A Schneider Electric grenoble-i IntenCity létesítményének példája azt mutatja, hogy intelligens rendszerekkel akár tizedére is csökkenthető...

Szárnyal az infláció, borús jövőt jósolnak a szakértők

2022. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 13,7 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább.A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan...

Növekedhet a bérfeszültséget és a fluktuáció

Könnyebbé vált harmadik országbeli állampolgárok, így akár az ázsiai térségből érkező munkavállalók minősített munkaerő-kölcsönzőkön keresztüli alkalmazása. Azon túl, hogy egyes szektorok munkaerőhiánya, valamint a bizonytalan gazdasági kilátások miatt a munkáltatók számára egyre előnyösebb munkaerőt...

Viszaesett az Erste Bank nyeresége

Az Erste Banknál 18 százalékkal nőtt az új finanszírozás volumene az idei első félévben, míg az ügyfélhitelek és kötvények állománya 11 százalékkal bővült egy év alatt. A működési bevételeket 9,4 százalékkal sikerült növelni, az...
- Hirdetés -

Don't Miss

A marketingvezetők jó esetben interdiszciplináris gondolkozók

Manapság a marketing az egyetlen omnipotens diszciplina, amely egy vállalat működésének teljességét képes átfogni – állítja Szabó Béla. A Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója a Marketing Summitot beharangozó interjúsorozatban az mmonline.hu-nak beszélt arról, hogy milyen...

Együtt erősebbek vagyunk

A marketing szakemberek, vezetők szerepe jelentősen megnövekedett a vállalaton belül és az üzleti értékteremtés folyamatában is – mutatott rá Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója a szeptember 15-i Marketing Summitot felvezető...

Rekordok éve

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb hazai reklámügynökségek listáját a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan értékelik a múlt évet és mit várnak idén, Biró László, a Mediator...

További növekedés lehet

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb médiaügynökségek rangsorát a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan látják a múlt évet és mire számítanak idén, Novák Péter, a Dentsu Hungary...

Az UX az új arany

A járvány hihetetlenül felpörgette a digitalizációt, a szolgáltatóknak pedig önbizalmat adott. Egyre fontosabb a fel használói élmény tervezése, ám a Z generáció a korábbiakhoz képest sokkal „puritánabb” szolgáltatási portfóliót igényel – mondta el Mondovics...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Együttműködik a WWF és a Coca-Cola

A WWF – világszerte és Magyarországon is – többek között azért dolgozik, hogy megóvja a folyókat és a vizesélőhelyeket. A Duna forrásától a deltáig a folyó mentén élő emberekkel együttműködve tesznek konkrét lépéseket a...

Hatalmas zöld projektben a Toyota

Fukusima prefektúra és a Toyota hidrogénre, mint új energiaforrásra helyezi a hangsúlyt. 2021 júniusa óta tárgyalnak a projekt konkrét kezdeményezéseiről különböző partnerekkel, hogy olyan megvalósítási modellt hozzanak létre, amely a Japánra jellemző, 300.000 körüli...

Litkai Gergellyel indított Zöld podcastot a Bookline

Augusztus harmadikán elindult a Bookline havonta jelentkező podcast-sorozata, a Bookline Zöld. A Könyves Magazinon és a nagyobb streamingszolgáltatón elérhető műsorban Litkai Gergely és vendégei nemcsak a fenntarthatósággal és a környezetvédelemmel kapcsolatos tévhiteket igyekeznek helyre...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....