- Hirdetés -

Jobban teljesítenek a női és férfi vezetővel is rendelkező vállalkozások

|

- Hirdetés -

Bár a vállalkozó vagy vezető pozíciót betöltő nők társadalmi elfogadottsága és vállalkozói berkeken belüli megítélése az utóbbi években egyaránt javulni látszik, napjainkban még mindig nagyon alacsony a nők aránya a vállalkozói körökben. Holott, gazdasági szempontból az egész társadalom jól járna, ha több nő vállalkozna – vélik K&H szakértői és Tomán Szabina, a Cápák között üzleti showműsor egyik befektetője. Annak érdekében azonban, hogy ez megvalósuljon, nemcsak a nőknek kell tenniük, mert a vállalkozókedvet a partnerek támogatása is tudja ösztönözni.

A vállalkozó vagy vezető beosztásban lévő nők társadalmi elfogadottsága egyértelműen javul, ennek ellenére a nők aránya a vezetők és vállalkozók körében még mindig meglehetősen alacsony. Az Eurostat 2020-as beszámolója szerint a nők továbbra is kevesebben vannak a vezetői pozíciókban, mint a férfiak: Európában csak minden harmadik vezetői beosztást töltik be nők, ami 2012 óta gyakorlatilag változatlan arányt jelent. Magyarországon ehhez képest kicsit jobb a helyzet – legalábbis ami a nők vezető beosztását illeti, ugyanis nálunk a menedzsment pozíciók 42 százalékát töltik be hölgyek. A vállalkozások esetében azonban egyelőre lényegesen rosszabbak az adatok.

Az OPTEN idei adataira támaszkodva Magyarországon 14 százalék fölé emelkedett a kizárólag női menedzsmenttel rendelkező vállalatok aránya. Ugyanez a szám a férfiak által vezetett vállalkozások esetében 51 százalék, azaz a férfiak alkotják a túlnyomó többséget a vállalkozást indítók és vezetők között. A számok azonban azt mutatják, hogy a vegyes, azaz a női és férfi vezetővel egyaránt rendelkező vállalkozások teljesítenek a legjobban: minősítés és megbízhatóság szempontjából minden árbevételi szegmensben a legerősebbnek számítanak. Bizonyára ez is hozzájárul ahhoz, hogy a Boston Consulting Group számításai szerint, ha világszerte azonos arányban képviseltetné magát mindkét nem a vállalkozói szférában, a globális GDP akár 3-6 százalékkal emelkedne. Ebből is látszik, hogy hosszú távon az egész gazdaság jól járna, ha többen támogatnák, és még inkább biztatnák a nőket arra, hogy vállalkozzanak. „Tudjuk, hogy vállalkozni nem könnyű feladat, ezért az uzletetide.hu oldalunkon, mi is számos tartalommal segítjük a vállalkozásindítás kezdő lépéseit. Az ingyenesen elérhető e-learning anyagok az otthon lévő anyukák önfejlesztését is támogathatják, és hozzájárulhatnak egy új karrierút indításához, mely a munka-magánélet egyensúlyának fenntartásában is szerepet játszhat” – árulta el Kökény Roland, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

A partnerek támogatása is kulcsfontosságú

Tomán Szabina, a Cápák között üzleti showműsor egyik befektetője úgy véli, azért alacsony a nők aránya a vállalkozók körében, mert ők hajlamosak biztonsági játékosként megközelíteni az üzleti életet. „A nők leginkább azokon a területeken mernek vállalkozni, ahol otthonosan érzik magukat. Olyan dolgokba szeretnek belefogni, amihez kiválóan értenek, mint például szülés után egy babaruha-kollekció létrehozása vagy a szépségápolás. Az én nagy vágyam viszont – és ezt teljes erőmmel támogatom is –, hogy a nők olyan szakterületekre kerüljenek be vállalkozóként, mint például az IT-szektor, amelyben itthon még mindig csupán 10-15 százalék körüli a nők aránya. Ehhez viszont most kell megtennünk az első lépést” – magyarázta Tomán Szabina.

A Cápák között egyetlen női befektetőjének tapasztalatai alapján a nők megítélése a vállalkozói szférán belül sokat javult az utóbbi években. Manapság már partnerként kezelik őt az üzleti tárgyalásokon, sőt, számos férfi vezető kiáll amellett, hogy a nők cégvezetőként vagy vállalkozóként ugyanolyan partnerek, mint a férfiak. Az elismert üzletasszony szerint, ha egy hölgy sikert szeretne elérni az üzleti életben, akkor a kitartás és elhatározás mellett elengedhetetlen, hogy a tudástára széleskörű legyen, és a végsőkig harcolnia kell azokért az értékekért, amelyeket képvisel. Meggyőződése, hogy a nők vállalkozókedvét a partnereik is tudják ösztönözni, hiszen, ha minden második férj odaáll a felesége mellé, ha minden második apuka kiáll a lánya álmai mellett, akkor elindul egy olyan folyamat, aminek köszönhetően belátható időn belül változni tud a nők aránya a vezetői és vállalkozói szférában.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...