- Hirdetés -

Jól teljesítettek a női startupperek

|

- Hirdetés -

A hét európai elődöntőből bekerült csapatok között két magyar döntős is szerepelt. A MagikMe és a HeatVentors közül az utóbbi nyert különdíjat, amely Angliából egyenesen a három legjelentősebb kínai városba repíti őket, ahol olyan befektetők előtt kapnak soron kívüli prezentációs lehetőséget, mint Jack Ma, az Alibaba tulajdonosa.

 

A Women Startup Competition idén negyedik alkalommal látta vendégül a női alapítói többségű vállalkozásokat. A verseny kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a nők szerepvállalásának fontosságára a startup szektorban is illetve, hogy a csapatok lehetőséget kapjanak a nemzetközi bemutatkozásra, potenciális befektetők előtt.

 

A versenyre nem csak női résztvevők jelentkezhettek. Az egyetlen kitétel a legalább 50%-os női jelenlét volt a cégvezetői gárdában. A szervezők szeretnék, ha az új cégalapítók szem előtt tartanák a kiegyenlített nemi arány biztosítását vállalkozáson belül, alkalmazotti és alapítói szinten is. Továbbá azt remélik, hogy ez a pozitív és tanulságos élmény a verseny kimenetelétől függetlenül is motiválja majd a versenyzőket, és segítséget nyújt az ötletek alaposabb kidolgozásában.

 

A döntőbe jutott startupok ötnapos, intenzív szakmai felkészítésen vettek részt, ahol nemzetközi mentor gárda segítségével tovább gondolhatták, tökéletesíthették, fejleszthették működő üzleti modelljüket és szakmai bemutatkozójukat. A felkészítésen olyan témákkal találkozhattak, mint a termék koncepció fejlesztése, piacra lépési stratégia, tárgyalás technikai alapok, befektetési jog, testbeszéd, önismeret, és márkaépítés. Dehelán Gábor, vezető mentor által összeállított felkészítő gárda tagjai között helyet kapott például Sindy Foster, az USA-ban és az Egyesült Királyságban egyaránt jelenlévő PR&marketing ügynökség valamint a mylittlespace.co.uk alapítója; Kurucz Andrea, szabadúszó trend specialista, márkastratéga; Szántó Péter – sorozat vállalkozó, TEdx előadó, lean startup specialista; illetve Alexandra Isenegger, a startupok jogi támogatására létrejött Linkilaw alapító ügyvezetője.

 

A kétperces prezentációk után a csapatok az ötletek megvalósíthatóságával kapcsolatban kaptak kérdéseket a zsűritől. A zsűri a prezentációkat ötlet megvalósíthatósága, üzleti potenciál, előadói és megvalósító csapat szempontból is vizsgálta: Dr Reich Lajos, a Quantum Leap Incubator-tól, Főzy Bory, a HiVentures képviseletében, Paul Dowling, a Dreamstake Ventures-től és Bo Ji, a CKGSB Europe képviselőjeként értékelte az előadókat.

A verseny első három helyezettje a következő ötletekkel pályázott:

 

PELVIFLY [Lengyelország]: A PelviFly egy mobil applikáción keresztül irányítható intimtorna berendezés, amely segítségével az intimtorna a napi rutin részévé válhat. Az applikáció különböző problémák megoldását hivatott segíteni, megfelelő gyakorlatok ajánlásával, úgy mint: szülés utáni rehabilitáció, egészségmegőrzés vagy fokozott sportolás következtében fellépő izom megnyúlás, amely inkontinenciát vagy szexuális problémákat okozhat.

 

“A londoni siker hatalmas energia löketet adott, ami segít abban, hogy még keményebben dolgozzunk annak érdekében, hogy az intim torna lehetősége minden nő számára elérhető, biztonságos, rutinszerű, otthon elvégezhető tevékenységgé válhasson!” – Urszula Anna Wójtowicz, CEO, Pelvifly

 

FOPO [Németország]: A FoPo fellépve a zöldség és gyümölcs pazarlás ellen, üzleti alapú étel elosztó rendszer kiépítésén munkálkodik, amely a szavatossági idő lejárta előtt konzerválja a kidobásra ítélt élelmiszereket porított vagy szárított formában. A módszerrel, akár 2 évvel is megnövelhető az ételek élettartama. Az így tárolt zöldségeket és gyümölcsöket később ízesítéshez, sütéshez, főzéshez használhatjuk fel, de főleg a fejlődő országok számára jelenthet megoldást az élelmiszer utánpótlás biztosítására.

 

„Úgy éreztem, hogy éppen most formáljuk a szupernők közösségét, akik nagyon profik és célorientáltak, de ugyanakkor törődnek egymással és támogatják is a másikat.” – Adriana Bałazy, Co-founder, FoPo

 

TWIPES [Anglia]: A Twipes nem más, mint egy anti-bakteriális, környezetbarát, nedves törlőkendő, amely vízben 100%-ban oldódó természetes, vegyszer mentes anyagokból készült és a meglévő WC papír tartóra illeszkedik. A lehúzás után vízzel érintkezve szinte azonnal természetes alkotóelemeire bomlik.

 

“Nagyon inspiráló volt látni, hogy mindenki ennyire igyekszik a legjobbat kihozni a versenyből. Sokat tanultam magamról is az öt napos felkészülés alatt.” – Elle McIntosh, Co-Founder and Director of Operations at Twipes.

 

A Kínai különdíjat a HEATVENTORS [Magyarország] érdemelte ki, aki innovatív technológiát kínál a hőenergia tárolására – akár fűtési vagy hűtési rendszerekbe. A Külön díj Kínában biztosít négyszeri bemutatkozási lehetőséget helyi és nemzetközi nagybefektetők előtt.

 

A Közönség Díj – amely a támogatói jegyek vásárlásából jött össze a 7 elődöntő és a döntő során – a FASHIONTOURI [Ausztria] csapatához került, akik geotargeting és automatikus viselkedésvizsgálattal működő, azonnali lokális vásárlást segítő alkalmazást fejlesztenek. Az alkalmazás városnézés közben segít felderíteni a környék divatnevezetességeit, valamint a számunkra érdekes akciókat és újdonságokat.

 

„A most felvonult csapatok vezetői tehetségben, ötletben és megvalósításban példát mutathatnak a következő évek generációinak” – mondta Müller Tamás alapító „Mi pedig a jövőben számos új lehetőséggel fogjuk tudni támogatni őket és az őket követőket, hiszen több országban még több elődöntő és felkészítő eseményt fogunk tartani. Mellette pedig elindult inkubátorunk is ahol már az idei év végén 10-15 csapatot szeretnénk hosszabb, 3-4 hónapos mentorprogramunkban a nemzetközi piacra lépésben támogatni. Ehhez persze nagyban hozzájárulnak azok a nagyvállalati- és befektetői támogató partnereink, akikkel az “okos” szponzorációs csomagjainkon túl, közös innovációs- és startup integrációs projekteken is dolgozunk” – tette hozzá.

 

 

 

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

televízió nézettség

A Szerencsekerékkel az Európa-liga sem bírt

Mindhárom fontos célcsoportnál a Szerencsekerék bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Igaz, a 18-49 és a 18-59 éveseknél nem volt nagy különbség a vetélkedő és az Európa-liga-döntő közvetítésének nézettsége között. Az elmúlt héten nem változtak...

Rengeteg UEFA BL-mérkőzés jön a Sport TV-n

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International - Central and Northern Europe (AMCNI-CNE) hosszútávú, többéves együttműködésének köszönhetően továbbra is követhetjük a Sport TV-n az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Minden...

Új trendek az okosotthon-piacon

Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében. A...

Ezek a legnépszerűbb bulihelyek

Közeleg a nyár, indul a buliszezon, így egyre inkább felpörög a taxik iránti kereslet is. A taxisofőrök tapasztalatai szerint a legnépszerűbb budapesti partihelyszínek továbbra is a Belvárosban találhatók, míg a nyári szezonban a Budapest...

Sosem volt még ilyen szórakoztató a kalóriaégetés

A VR fitnesznek köszönhetően javul az állóképesség, az izomzat erősödik és kellő kitartással a mérleg is egyre kevesebbet mutathat.Manapság az egészségtudatos életmód, a helyes táplálkozás és a sport központi szerepet tölt be az emberek...

Új vezérigazgatóval erősít a PENNY

Új vezérigazgató érkezik július 1-jétől a PENNY Magyarország élére Mathias Mentrop személyében. Mentrop jelenleg a csehországi PENNY-hálózat operatív igazgatójaként tevékenykedik, pozíciójában a jelenlegi magyarországi vezérigazgatót, Florian Jens Naegelét váltja majd.Mathias Mentrop több mint tízévnyi...

Közel 100 filmmel jön a héten a Magyar Mozgókép Fesztivál

Idén június 7. és 10. között rendezik meg a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében, a Magyar Mozgókép Fesztivált. Az esemény keretében három városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc...

Növelte profitját a Central Médiacsoport

A múlt évben 13,62 milliárd forintos árbevételt ért el a Central Médiacsoport Zrt., ez kis mértékű növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A társaság profitja meghaladta a 2,5 milliárd forintot. (fotó: Central Médiacsoport) A...

Ezek lesznek a legnépszerűbb diákmunkák az idén

A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.Az utóbbi években egyre népszerűbb a diákmunka:...

Új sorozatokkal erősít az HBO Max

A hónapban több mint 20 új sorozat vagy évad érkezik, illetve jól ismert filmek is elérhetővé válnak júniusban az HBO Maxon.Júniusban jobbnál jobb sorozatok várják az HBO Max nézőit, többek között érkezik a Mayans...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újra trendi a butatelefon

A fiatalok körében egyre népszerűbb Nokia 2660 Flip mostantól Pop Pink és Lush Green színben is elérhető. A butatelefonok egy új aranykor hajnalán állnak, ahogy a Z és Y generáció tagjai tudatosan keresik a...
televízió nézettség

A Szerencsekerékkel az Európa-liga sem bírt

Mindhárom fontos célcsoportnál a Szerencsekerék bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Igaz, a 18-49 és a 18-59 éveseknél nem volt nagy különbség a vetélkedő és az Európa-liga-döntő közvetítésének nézettsége között. Az elmúlt héten nem változtak...

Rengeteg UEFA BL-mérkőzés jön a Sport TV-n

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International - Central and Northern Europe (AMCNI-CNE) hosszútávú, többéves együttműködésének köszönhetően továbbra is követhetjük a Sport TV-n az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Minden...

Új trendek az okosotthon-piacon

Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében. A...

Ezek a legnépszerűbb bulihelyek

Közeleg a nyár, indul a buliszezon, így egyre inkább felpörög a taxik iránti kereslet is. A taxisofőrök tapasztalatai szerint a legnépszerűbb budapesti partihelyszínek továbbra is a Belvárosban találhatók, míg a nyári szezonban a Budapest...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....