- Hirdetés -

Jön a járványhelyzet utáni első magyar film a mozikba

|

- Hirdetés -

A Pesti balhé című látványos vígjáték lesz az első új magyar filmbemutató idén nyáron.

Lóth Balázs rendező az MTI-nek elmondta, hogy régóta nem volt új film, hiányzik az embereknek a közös filmnézés élménye.

A Pesti balhé gyerekkori barátokról szól, akik hosszú évek után újra találkoznak. Annak idején sok közös balhéjuk volt, de azóta a szélrózsa minden irányába szétszóródtak. A társaság egyik tagja, egy festő előáll egy őrült ötlettel: lopják be egy festményét egy közelgő neves aukcióra. Bizonyítani akar az apjának, barátai számára pedig becsületbeli üggyé válik, hogy ebben segítsenek neki.

Inotay Ákos és Lóth Balázs ötletéből Kis-Szabó Márk zsánerfilmet írt, egy fordított képrablás történetét.

“Nem a pénzről szól, hanem arról, hogy ez a társaság kiáll a barátjáért. Ráadásul egy apa-fiú viszony is kibomlik a történetben és számomra ettől lett nagyon személyes a film” – mondta el az MTI-nek Elek Ferenc színművész, aki egy lúzer állatorvost játszik, de a történet egy pontján meglepő változáson esik át a karaktere.

“Jászberényi Gábor alakítja a sikertelen festőt. Nagyvilági, műkincskereskedő apja (Hegedűs D. Géza) sem becsüli, ezért neki és a világnak is meg akarja bemutatni, hogy igenis ér valamit. Reviczky Gábor játssza azt a bűnözőt, aki valaha komoly balhékban vett részt és a képrablások doyenjének tartja magát, de mivel már kijött a gyakorlatból, ez számos kalamajkát okoz.

Járai Máté orosz milliárdost, Crespo Rodrigo pedig a főhős, a nagymenő építész Marcel (Mészáros Béla) főnökét játssza. Marcel igazi csodagyereknek számított, de elkapta a gépszíj és a pénzcsinálás közben elvesztette játékos kreativitását. Ezzel a kalanddal azonban visszatalálhat régi énjéhez. Petrik Andrea elvakult környezetvédőt alakít, aki a békák megmentéséért fáradozik. Inotay Ákos, a nyugdíjas klubok szabadúszó Hamletje pedig komoly method actor, de ezt a világ nem is sejti. Szabó Simon egy picit mást játszik, mint a többi filmjében, de neki is jó kihívás volt ez a szerep” – mutatta be a szereplőket a rendező.

A film felvételei tavaly zajlottak. “Volt olyan nap, amikor csak kimentünk a Mafilm udvarára és robbantottunk, zúztunk, füstöltünk, rakétát izzítottunk, lángba borítottunk egy kaszkadőrt. Ha ezeket is a forgatáshoz számítjuk, akkor 40 napig tartott. A helyszínek is nagyon változatosak voltak: Budapest egy új arcát akartuk megmutatni, olyan különleges helyeket, ahová ritkán jut be földi halandó”.

A film látványvilága Fekete Annát dicséri. “Felépített egy olyan hotelfolyosót, ami úgy nézett ki, mintha tényleg ott lettem volna az eredeti helyszínen. Utoljára ilyen élményem a Hellboy 2. forgatásán volt, amikor az etyeki stúdióba egy New York-i utcát varázsoltak” – mesélte Elek Ferenc.

A Pesti balhé 500 millió forintból készült a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a szponzori pénzekkel együtt. A film producere Fülöp Péter és Hutlassa Barna, az executive producer Bartók Anna.
A vígjáték operatőre, Balázs István Balázs volt. A filmhez 450 oldalas technikai forgatókönyv készült több ezer rajzzal, fotóval.

Gulya Róbert a pandémia alatt írta a filmzenét, amelyet a karantén feloldása után a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara egyetlen nap alatt játszott föl. A film könnyűzenei válogatása a Heaven Street Seven tagjának, Jappánnak köszönhető.

A Pesti balhé július 30-tól látható a mozikban.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Rákapcsolt az 5G-re a Yettel a Szigeten

A tömegrendezvények megfelelő mobilellátása rendszeresen izgalmas feladatot ad a mobilszolgáltatóknak. A felhasználói szokások évről évre változnak, ráadásul minden esemény más adottságokkal rendelkezik, így nem lehet egy, jól bevált megoldással készülni az ilyenkor szükséges időszakos...

Megújítja operációs rendszerét az OPPO

Az OPPO globális online stream eseményen mutatja be az Android 13-ra épülő mobil operációs rendszerének legfrissebb verzióját. A 67 nyelven elérhető és globálisan több mint 500 millió havi aktív felhasználóval rendelkező ColorOS 13 vadonatúj...

Ezek voltak a legkelendőbb termékek az Euronicsnél

Airfryerek, telefonok és robotporszívók – ezek a legnagyobb fejlődést mutató termékkategóriák 2021 és 2022 júniusa között a magyar tulajdonban lévő Euronics Műszaki Áruházlánc éves kimutatása alapján. A tavaly márciusi boltzár után a vásárlók lelkesen...

Sokba kerülhet az iskolakezdés

Az iskolakezdés átlagosan 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként, amennyiben a tanulónak új iskolatáskára is szüksége van, akkor akár meg is duplázódhat ez az összeg a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. A tanszer-beszerzés augusztusban tetőzik,...

Idén a horvát tengerpart a sláger a magyar nyaralóknál

A júliusban megkötött utasbiztosítások több mint kétharmada tengerparti nyaralásra szólt. A legnépszerűbb úti cél Horvátország volt, a legdrágább biztosítás pedig meghaladta a 180 ezer forintot – derül ki a Bank360.hu utazási indexéből.  Június után...

Szeptember elején lesz a BuSho

Augusztus 30. és szeptember 4. között tartják a 18. Budapest Short Film Fesztivált, vagy közismert nevén a BuSho-t, amelyen a nevezett csaknem 1000 filmből 65-öt láthatnak az érdeklődők a fővárosban. A fesztivál fő helyszíne a...

Két hét és visszatérnek a párkereső gazdák

Augusztus 29-én indul a Házasodna a gazda, az RTL Klub társkereső realityjének 5. évada minden hétköznap este lesz látható a csatornán.  A műsorvezető Nádai Anikó lesz, az epizódok az RTL Most platformon is megtekinthetők...

Tovább nőtt a Lenovo nyeresége

Erős első éves eredményeket jelentett be a Lenovo Group, amely így a kilencedik egymást követő negyedévben növelte mind a bevételét, mind a nyereségét. Az első negyedéves nettó nyereség a tavalyihoz képest 11 százalékkal 516...

A Gránit Bankkal növekszik tovább az Equilor Befektetési Zrt.

Változatlan menedzsmenttel folytatja működését az Equilor Befektetési Zrt., miután a Gránit Bank Zrt. 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerez a több mint 30 éves magyar befektetési szolgáltatóban. Az Equilor 49,9 százalékos tulajdonosa továbbra...
sms mobiltelefon

Alkalmazások, amik megkönnyítik az életünket

Attól, hogy aktív internethasználókká válunk, még nem kell egész nap a kijelző vagy a képernyő előtt gubbasztanunk. Sőt, az online megoldások közül sok nemhogy időrabló, de időt is spórolhatunk vele. A fiatalok világnapjára a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Saját kriptovalutát indított egy szendvicsező

A komoly üzleti befektetés mellett életeket hivatott menteni a LAMEA Sandwich Corner által indított kriptovaluta. A tokennel az innsbrucki székhelyű szendvicsező minden éttermében lehet már fizetni, a vállalat célja pedig az, hogy az emberek...

Rákapcsolt az 5G-re a Yettel a Szigeten

A tömegrendezvények megfelelő mobilellátása rendszeresen izgalmas feladatot ad a mobilszolgáltatóknak. A felhasználói szokások évről évre változnak, ráadásul minden esemény más adottságokkal rendelkezik, így nem lehet egy, jól bevált megoldással készülni az ilyenkor szükséges időszakos...

Megújítja operációs rendszerét az OPPO

Az OPPO globális online stream eseményen mutatja be az Android 13-ra épülő mobil operációs rendszerének legfrissebb verzióját. A 67 nyelven elérhető és globálisan több mint 500 millió havi aktív felhasználóval rendelkező ColorOS 13 vadonatúj...

Ezek voltak a legkelendőbb termékek az Euronicsnél

Airfryerek, telefonok és robotporszívók – ezek a legnagyobb fejlődést mutató termékkategóriák 2021 és 2022 júniusa között a magyar tulajdonban lévő Euronics Műszaki Áruházlánc éves kimutatása alapján. A tavaly márciusi boltzár után a vásárlók lelkesen...

Sokba kerülhet az iskolakezdés

Az iskolakezdés átlagosan 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként, amennyiben a tanulónak új iskolatáskára is szüksége van, akkor akár meg is duplázódhat ez az összeg a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. A tanszer-beszerzés augusztusban tetőzik,...
- Hirdetés -

Don't Miss

Jobban kell küzdenünk a fogyasztók figyelméért

Egymás gondolatainak meghallgatása, egymás munkáinak megtekintése mindig inspirációt nyújt és elősegíti a megújulásra való készséget, képességet – vallja Mérő Ádám, a Coca Cola Company Consumer & Shopper Connection Director-a. A szakember a szeptember 15-i...

A marketingvezetők jó esetben interdiszciplináris gondolkozók

Manapság a marketing az egyetlen omnipotens diszciplina, amely egy vállalat működésének teljességét képes átfogni – állítja Szabó Béla. A Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója a Marketing Summitot beharangozó interjúsorozatban az mmonline.hu-nak beszélt arról, hogy milyen...

Együtt erősebbek vagyunk

A marketing szakemberek, vezetők szerepe jelentősen megnövekedett a vállalaton belül és az üzleti értékteremtés folyamatában is – mutatott rá Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója a szeptember 15-i Marketing Summitot felvezető...

Rekordok éve

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb hazai reklámügynökségek listáját a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan értékelik a múlt évet és mit várnak idén, Biró László, a Mediator...

További növekedés lehet

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb médiaügynökségek rangsorát a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan látják a múlt évet és mire számítanak idén, Novák Péter, a Dentsu Hungary...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Eszméletlenül nagy a weboldalak karbonlábnyoma

Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kg károsanyag-kibocsátásért felelős. Egy közepes weboldal pedig 60 kg CO2e éves kibocsátással ugyanakkora környezeti lábnyommal jár, mint 4,3 millió SMS vagy napi 63 percnyi TikTok aktivitás. Bár a...

Újabb lépést tett a fenntarthatóság felé a Samsung

A Samsung jelentős előrelépést tett a mobilkommunikációs üzletág 2025-ös fenntarthatósági céljainak elérése felé. A legfontosabb kezdeményezések közé tartozik az újrahasznosított anyagok továbbfejlesztett használata és beépítése a termékekbe, a környezettudatosabb csomagolás kialakítása, valamint a régebbi...

Újabb környezetvédelmi rekord a Tiszán

Rekordmennyiségű, 2880 zsák hulladék összegyűjtésével zárult a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa. A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, akik ezúttal az egy...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....