- Hirdetés -

Jön a Mobilvideó Fesztivál

|

- Hirdetés -

Idén MagentaFilm Fesztivál néven rendezik meg a tavaly indult, és Prof. Karl Bardosh, a mobilfilmgyártás úttörőjének nevéhez köthető Magyar Telefonfilmes Fesztivált. A nemzetközi szinten elismert rendezvény a globális helyzethez igazodva az online térben kerül megrendezésre, azonban ez nem vesz el a verseny élményéből. Épp ellenkezőleg: a Magyar Telekom főtámogatóként gondoskodik a digitális lehetőségek teljeskörű kihasználásáról.

Nagyjátékfilmek, reklámok is készültek már mobilkamerával, de vajon itthon hogyan használjuk ki a digitális eszközeink nyújtotta lehetőségeket? Erre a kérdésre keresi a választ Prof. Karl Bardosh filmrendező és egyetemi tanár is, aki tavaly első ízben rendezte meg itthon a Magyar Telefonfilmes Fesztivált, amelynek nemcsak ötletgazdája volt, de zsűrielnöke és szószólója is. Százados Ábel ennek a versenynek a befutójaként jutott ki tavaly Cannes-ba, és ott különdíjat kapott a zsűritől, mint a legfiatalabb filmkészítő. A versenyen résztvevőket Bardosh professzor fél évszázadnyi tapasztalatával mentorálja, megnyitva előttük a nemzetközi lehetőségek tárházát.

Ahogy a legtöbb művészeti ág, úgy a film is a mondanivalójától válhat igazán sikeressé: jelenleg egy olyan globális történetnek vagyunk nemcsak szemlélői, hanem átélői is, amely egyikünket sem hagy érintetlenül. A koronavírus helyzet életünkre gyakorolt hatása ezért az idei MagentaFilm Fesztivál kiemelt témája: Életünk a négy fal között – a koronavírus-helyzet egyéni szemszögből.

Hogy a kreatív digitális megoldásokra felhívja a figyelmet, idén a Telekom főtámogatóként csatlakozik a Fesztiválhoz, mely korosztálytól függetlenül lehetőséget és inspirációt ad arra, hogy az okostelefon tulajdonosok megmutassák, mennyi mindenre képesek az eszközükkel. A Telekom mobiltelefonos filmkészítésről szóló, ismeretterjesztő mentor live-ra is készül az esemény Facebook oldalán, mindenekelőtt Karl Bardosh professzorral, emellett Deák Kristóf Oscar-díjas rendezővel és Regős Ábel rendezővel.

Az elismert filmesekből álló szakmai zsűri – melynek elnöke Prof. Bardosh és társelnöke Kovács András Péter, a Telekom marketingkommunikációs vezetője – által kiválasztott 10 legjobb filmet bemutatják a New York-i Egyetem telefonfilmes seregszemléjén, valamint ezen filmek nevezésre kerülnek a Cannes-i filmfesztiválhoz kapcsolódó Marche du Film fesztiválon. A 10 legjobb film közül az arra érdemesnek alkotónak a zsűri odaítél egy tárgyi díjat is, ami egy DJI Osmo képstabilizátor.

A Telekom a tartalmi hozzájárulás mellett komoly lehetőséggel is megjutalmazza legtehetségesebb alkotók egyikét: az arra érdemes alkotóval egy maximum bruttó 1 000 000Ft értékű szerződést köt a vállalat, melynek révén a kiválasztott pályamű bekerülhet a Telekom reklámszpotjába, így országos ismeretséget szerezve. Emellett pedig a MagentaKraft nevű platformján keresztül bruttó 350, 180 és 60 ezer forintos különdíjakkal is jutalmazza a Telekom azokat a pályázókat, akik filmjükben a digitalizáció adta megoldásokat keresik, illetve bemutatják a digitális összefogás erejét a jelenlegi kényszerű izoláció közepette.

Hogyan birkózunk meg a bezártsággal, hogyan változtatja meg mindennapjainkat a járványhelyzet? Ezekre a kérdésekre is várja a választ a rangos szakmai zsűri 2020. május 15-ig, max. 3 perces, mobillal rögzített alkotások formájában. Hogy a leadott pályamű dokumentumfilm, rövidjátékfilm, zene klip vagy animációs film, csak az alkotón múlik. Az elkészült rövidfilmeket WeTransfer, vagy Google Drive linkekként várja a Fesztivál zsűrije. A versenyből automatikusan kizárásra kerülnek a pornográf, politikai és vallási témájú alkotások, az elkészítéskor pedig kérjük az alkotókat, hogy a szociális távolságtartás érdemében legalább 1.5-2 méter távolságra legyenek egymástól azok, akik a forgatáson részt vesznek, illetve a szervezők javasolják, hogy a film készítése során is lehetőség szerint mindenki maradjon saját otthonában.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Meddig marad a home office?

A pandémia alatt előtérbe került a home office, illetve a hibrid munkavégzés, mint lehetséges munkavégzési rendszerek. 2 év elteltével már vannak releváns tapasztalatok, felmérések, amelyek alapján érdemes felülvizsgálni az eddig használt munkavégzési struktúrákat. Vajon...

Lassulóban a balatoni ingatlanpiac

A 2020-as hirtelen növekedés után még az idei tavasz is élénkülést hozott a Balaton ingatlanpiacán, de a nyár eredményei már elmaradnak a tavalyi év hasonló időszakától. Az OTP Ingatlanpont friss tapasztalatai alapján változatlanul magas...

Különleges fesztivál a Balatonnál

A MOL Nagyon Balaton keretében július 28-án indul és Zamárdi több helyszínén három napon át tart a debütáló ZamJam fesztivál.A ZamJam házigazdája Tilla, aki bevallottan Zamárdi szerelmese, egy videóban mondja el a legfontosabb tudnivalókat.1....

Bejött a magyaroknak a digitális munkahely

A magyar munkavállalók kétharmada már a pandémia előtt is használt digitális megoldásokat feladatai teljesítésére – derül ki a DreamJobs kutatásából. Minél nagyobb egy vállalat mérete, annál több területen élnek online eszközökkel, és minél több...

Lezárult a Citromail eladása

A Central Médiacsoport és a norvég Fjordmail International AS teljesítette a nemrégiben aláírt szerződésben az értékesítéshez szükséges feltételeket, így lezárult a Citromail eladásáról szóló üzlet a két fél között.Ahogy arról szakmai berkekben már olvasni...

TOP3-ban a Vodafone

A nemzetközi Pride hónap alkalmából közzétett új kampánya keretében végzett országos felmérést a Nyitottak vagyunk társadalmi vállalkozás, amely eredményeként a Vodafone ezüst minősítéssel bekerült a három legnyitottabb hazai vállalkozás közé. A kérdőíves felmérés a...

Megvannak a legnépszerűbb munkáltatók

A Zyntern.com éves felmérése szerint a legnépszerűbb munkáltatók versenyét idén a Magyar Telekom Nyrt. nyerte a pályakezdők szemében. A dobogó második fokán a OTP Bank Nyrt., harmadikon pedig a Robert Bosch Kft. végzett. A...

Mattheisen távozik a Microsofttól, Szabó Péter váltja

Szabó Pétert nevezték ki a Microsoft Magyarország új vezetőjének, aki 2022. július 1-től tölti be a pozíciót és irányítja a Microsoft Magyarország tevékenységét. Chris Mattheisen, korábbi ügyvezető igazgató elhagyja a vállalatot, július végéig támogatja...

Kiosztott frekvencia és büntetés a Kossuth rádiónak

Heti ülésén kétszázezer forintra bírságolta a Kossuth rádió médiaszolgáltatóját a Médiatanács egy mese miatt. A mezőtúri telephelyre meghirdetett kisközösségi rádiós pályázat nyertese az egyedüliként pályázó Actor Média Kft. lett. A Kéklótusz apáca kalandjai című tibeti...

Új kommunikációs vezető a BMW-nél

2022. július 1-től dr. Jenei Réka látja el a BMW Group debreceni gyárának kommunikációs feladatait.A kommunikációs vezetői posztot betöltő szakember a Debreceni Egyetem Jogi Karán szerzett diplomát, angolul és németül beszél. Az elmúlt tizennyolc...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hiányoztak a magyaroknak a zenei fesztiválok

Visszatért a magyarok kedve a fesztiválokhoz, koncertekhez: egy májusi online kutatás válaszadóinak 54 százaléka nyilatkozott úgy, hogy idén már mindenképpen részt vesz valamilyen zenés eseményen. A Visual Europe Group kutatásából kiderül: óriási a várakozás...

Meddig marad a home office?

A pandémia alatt előtérbe került a home office, illetve a hibrid munkavégzés, mint lehetséges munkavégzési rendszerek. 2 év elteltével már vannak releváns tapasztalatok, felmérések, amelyek alapján érdemes felülvizsgálni az eddig használt munkavégzési struktúrákat. Vajon...

Lassulóban a balatoni ingatlanpiac

A 2020-as hirtelen növekedés után még az idei tavasz is élénkülést hozott a Balaton ingatlanpiacán, de a nyár eredményei már elmaradnak a tavalyi év hasonló időszakától. Az OTP Ingatlanpont friss tapasztalatai alapján változatlanul magas...

Különleges fesztivál a Balatonnál

A MOL Nagyon Balaton keretében július 28-án indul és Zamárdi több helyszínén három napon át tart a debütáló ZamJam fesztivál.A ZamJam házigazdája Tilla, aki bevallottan Zamárdi szerelmese, egy videóban mondja el a legfontosabb tudnivalókat.1....

Bejött a magyaroknak a digitális munkahely

A magyar munkavállalók kétharmada már a pandémia előtt is használt digitális megoldásokat feladatai teljesítésére – derül ki a DreamJobs kutatásából. Minél nagyobb egy vállalat mérete, annál több területen élnek online eszközökkel, és minél több...
- Hirdetés -

Don't Miss

Kisfiam, hozzál valami másik lapot!

25 éves voltam. Félve sétáltam be a Világgazdaság szerkesztőségébe. A főszerkesztő, Bánki András fogadott. Újságíró-gyakornoknak jelentkeztem. András keresett valakit, aki a 2000-es sydney-i olimpia kapcsán sportbizniszcikkeket ír majd a VG-nek. Meglátott bennem valamit. Azt nem, hogy...

Nemzetközi piacon elért magyar sikertörténet

„A Paprika Studios története nemzetközi piacon elért magyar sikertörténet. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy részese és alakítója lehetek ennek. A vállalat nevében köszönettel tartozom az alapítónak, Marschall Péternek, akinek a hite és a víziója...

A vendéglátás is a szórakoztatóipar része

Kereszty Gábor 2002 és 2007 között a hazai médiapiac egyik meghatározó szereplője volt a TV2 vezérigazgatójaként. Azonban az első TOP50 megjelenésekor már távozott a csatornától, így egyetlen összeállításunkban szerepelt, még 2011-ben. Egy évvel azelőtt...

A kereskedés dinamikája és intenzitása is más

Lengyel András hosszú éveken át az Axel Springer, majd a Ringier Axel Springer hirdetési és marketingigazgatójaként dolgozott. A kiadótól – 14 év után – 2016-ban távozott. Ezt követően az Atmedia kereskedelmi és portfólióigazgatója volt,...

Építkezni szeretek – interjú Palocsay Gézával

Nem érzi visszalépésnek, hogy az Adevinta után a kevésbé ismert Pepita.hu-nál folytatja, amelyből három év alatt százmillió euró forgalmú céget építene Palocsay Géza. A webáruházként és online piactérként is működő platform fejlődésének támogatására a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Igazán zöld lesz az idei EFOTT

A környezettudatosság napjaink egyik kiemelt közéleti témája – kifejezetten az EFOTT célközönségét jelentő fiatalok életében –, így a fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) segítségével egy igazán zöld...

Együttműködik a Diageo és a PET Kupa

Évente kb. 10.000 tonna hulladék érkezik Ukrajnából és Romániából a Tiszán, amelynek fő oka a megfelelő hulladékkezelési rendszerek hiánya a felvízi országokban. A hulladékmentesítésben élen járó Tiszai PET Kupa és a Diageo, a világ...

Elektromos furgonokkal zöldít a Tesco

Magyarországon elsőként vezetett be teljesen elektromos meghajtású furgonokat házhozszállítási szolgáltatásában a Tesco. Az MHC Mobility Magyarország flottapartnerrel közösen üzemeltetett járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így az áruházlánc az online rendeléseket károsanyag-kibocsátás nélkül tudja...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....