- Hirdetés -

Sok cég válhat fizetésképtelenné

|

- Hirdetés -

A járvány okozta brutális gazdasági sokk miatt idén globálisan 20-25 százalékkal nő a vállalati fizetésképtelenségek száma, ám az egyes gazdasági régiók nagyon eltérő mértékben szenvedik meg a válságot – állapítják meg az Euler Hermes hitelbiztosító elemzői. Magyarországon legalább -3, de akár -7 százalékos GDP-csökkenés is elképzelhető és a fizetésképtelenségek száma 13 százalékkal nő.

Az Euler Hermes, Magyarország vezető hitelbiztosítója elemezte a koronavírus járvány hatását a vállalati fizetésképtelenségek alakulására. A magyar gazdaság tavaly 4,9 százalékkal nőtt, és 2020 első negyedévében is még 2-3 százalék közötti emelkedést produkált a tavalyi év hasonló időszakához képet. A második negyedévben azonban beütött a járványsokk: a turizmus, a vendéglátás, a gépjárműgyártás majdnem teljes leállása, illetve a kereskedelmi korlátozások várhatóan ötödével csökkentik a bruttó hazai terméket, a munkanélküliség akár duplájára, 8 százalékra is felmehet, az infláció pedig 4 százalékra gyorsulhat a második negyedévben. A forint/euró árfolyam történelmi mélységig jutott, ám az Euler Hermes szerint az euróárfolyam az év második felében 340 forint körül stabilizálódhat. Mindezek fényében a hitelbiztosító 2020-ban legalább -3 százalék GDP csökkenést vár, ám elhúzódó járványkorlátozások, illetve nem megfelelő kormányzati gazdaságélénkítő intézkedések esetén a recesszió akár -7 százalék is lehet. Merész István, a vállalat magyarországi igazgatója a vállalati fizetésképtelenségekkel kapcsolatban elmondta: azok száma a világátlagnál (20-25 százalék) lassabban, 13 százalékkal emelkedik Magyarországon.

A járvány miatt a teljes magyar ipari termelés egyharmadát adó gépjárműgyártás komoly kihívásokkal néz szembe – fogalmazta meg Merész István. A kéthetes kényszerű gyárleálláson túl a befektetők visszafogják beruházásaikat és a debreceni BMW gyár sem az eredeti szervek szerint valósul majd meg. Az újautó-eladások felére esnek vissza áprilisban és májusban és az exportpiacok is gyengélkedni fognak. Emiatt a beszállítói szektorban az 500 legnagyobb hazai cég közül 20-30 mehet csődbe idén, de további 370-380 szorul majd állami segítségnyújtásra és mindössze 100 cég tekinthető válságállónak. Mindez együtt jár azzal is, hogy 40 ezer munkahely szűnik meg a 150 ezerből csak ebben a szegmensben – állítja a szakértő.

Merész István előrejelzése szerint az elmúlt években óriási növekedést mutató építőiparban 20-30 százalékos visszaesés várható az elkövetkező időszakban elsősorban a járvány okán beszűkülő likviditási lehetőségek (banki garanciák, kormányzati beruházások és EU-transzferek csökkenése) miatt. A munkaerőhiány csökken a külföldről hazatérő magyar munkavállalók munkaerőpiaci megjelenésének hatására. A már futó nagyobb beruházások egyelőre folytatódnak, de az új beruházások indításával már óvatosabbak lesznek a befektetők. Ennek megfelelően a kisebb és kevésbé likvid építőipari cégek körében fokozódnak a fizetőképességi problémák – véli a szakember.

A kiskereskedelemben vegyes a kép. A szektor tavaly 6 százalékkal nőtt főleg a háztartások bővülő fogyasztása miatt. A járvány kétféle hatást váltott ki: az élelmiszerboltok és az online áruházak forgalma hatalmasat nőtt, míg az egyéb kiskereskedelmi egységek forgalma drasztikusan bezuhant (leginkább a cipő és ruhaboltok, az autókereskedők és a benzinkutak esetében). A PC- és mobiltelefon-eladások szintén látványosan növekedtek főleg az online munkavégzés és a digitális oktatásra történő átállás miatt, ám ez csak átmeneti hatás, középtávon ezeknél a termékeknél is forgalomcsökkenés várható.

A szállítmányozói piacon a nemzetközi szállítmányozókat súlyosabban érinti a járvány, hiszen a leginkább fertőzött terület, Észak-Olaszország az egyik legfontosabb célállomása a magyar fuvarozóknak. Ráadásul a gépjárműgyártás visszaesése is negatívan hat a szektor szereplőinek forgalmára. Ezzel szemben azok a hazai cégek, akik belföldi áruszállításra szakosodtak, profitálhatnak az online vásárlások és az ezekhez kapcsolódó kiszállítások növekedéséből. Szektorszinten 10 százalékos visszaesésre, és a kisebb cégek körében nagy számú fizetésképtelenségre számítunk 2020-ban – mondta Merész István.

Ami a globális helyzetet illeti, a szakértő kiemelte: az Egyesült Államokban az Euler Hermes 70 éve nem tapasztalt mélységű, -2,7 százalékos GDP-visszaesést prognosztizál 2020-ban. A második negyedéves 30 százalékos GDP-visszaesés után a harmadik negyedévtől – a bejelentett kormányzati és monetáris intézkedéseknek köszönhetőn – itt is megindul a lassú normalizálódás, és 2021-re már 3,3 százalékos növekedést jósolnak a hitelbiztosító elemzői. A járvány okozta gazdasági sokk a vállalati fizetésképtelenségek számának 25 százalékos emelkedését hozza év végéig, ami drámai ugyan, de még mindig kisebb, mint a 2008-2009-es pénzügyi válság idején tapasztalt mérték (45 százalék). A leginkább érintett szektorok: nagy- és kiskereskedelem, olajipar, szénkitermelés, élelmiszeripar, textilgyártás és papíripar.

Az eurozónában jóval vegyesebb a kép. A recesszió mélyebb lesz, a GDP -9 százalékkal eshet vissza köszönhetően a vállalatok bevételeinek 25 százalékos visszaesésének, ám a vállalati csődök számának emelkedése alacsonyabb, 15 százalék, mint a tengerentúlon. A kormányzati intézkedések – adóátütemezések, állami hitelek és hitelgaranciák – segítik a vállalati szektort a fizetésképtelenségek elkerülésében. A legnagyobb esetszám-növekedés Hollandiában, Olaszországban és Spanyolországban várható, miközben a német (7 százalék) és a francia (8 százalék) vállalati szektorban a fizetésképtelenség-emelkedés a világátlag alatt fog maradni. A leginkább érintett szektorok: építőipar, élelmiszeripar és a szolgáltatások. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a járvány miatt legalább 13 ezer kis- és középvállalat mehet csődbe csak Nyugat-Európában – főként olyan a cégek, amelyek már a járvány előtt is cash-flow problémával küzdöttek.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ennyit költünk idén karácsonykor

A magyarok ajándékozási kedve újra töretlen: átlagosan nyolc embernek terveznek idén karácsonykor ajándékot vásárolni. A meglepetésekre szánt összeg a GKI Digital adatai alapján 15 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor és meghaladja a 60 ezer...

Kiderült, mennyire zöld a magyarok karácsonya

A magyarok nagy része műfenyővel készül az ünnepekre, nem jellemző az ételpazarlás, és a húsmentes karácsonyi menüre is egyre nagyobb a nyitottság. Ám a kézzel készített, illetve másodkézből beszerzett ajándékok még kevésbé vannak előtérben,...

Újabb kihívásokat hozhat a Brexit

Bár az érdekelt gazdálkodók többsége úgy gondolta, hogy sikerült kezelnie a Brexit által okozott adminisztratív és operációs kihívásokat, az érintetteknek 2022. január 1-től újabb változásokra kell felkészülnie. A BDO Magyarország jogi szakértői összegyűjtötték a...

Komoly előnyhöz juttathatnak a robotok

Előnyt jelent, ha az egyszerű és repetitív feladatokat átadhatjuk a gépeknek, legyen szó privát vagy üzleti feladatokról, hogy érdekesebb és hasznos dolgokkal foglalkozhassunk. A Gartner becslése szerint például egy vállalat pénzügyi osztálya akár 25...

Új üzletágat indít a Futureal

A Futureal elindította ingatlanbefektetési és vagyonkezelési üzletágát. A Futureal Investment Partners magas értéknövekedési potenciállal rendelkező befektetésekre összpontosít Európa-szerte.A Futureal Investment Partners célja, hogy meghatározó befektetési és vagyonkezelői társasággá váljon. Ennek eléréséhez kiemelkedő intézményi és...

Nem lankad a magyarok vásárlási kedve

A Black Friday kampány idén is hatalmas sikereket hozott az e-kereskedelem piaci szereplői számára. A magyar vásárlók rekord mennyiségű online rendelés leadásával használták ki a kampány miatti leárazások előnyeit. A magyarok vásárlási kedve azonban...

A befektetőknek is fontosak az ESG tényezők

A megkérdezett befektetők csaknem fele hajlandó megválni olyan vállalatoktól, amelyek nem tesznek megfelelő lépéseket a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) tényezők kapcsán – derül ki a PwC 2021-es globális befektetői ESG-felméréséből. A válaszadók több...

Új trendek a turizmusban

A koronavírus jelentős csapást mért a turisztikai szektorra, de a Szallas Group és a Nielsen IQ legfrissebb közös kutatásából úgy tűnik, a járvány az utazási kedvet a vártnál kevésbé vetette vissza: 2022-ben a COVID...

A bolygónkért kampányolnak az influenszerek

A magyar háztartásokban keletkező újrahasznosítható hulladék több mint fele műanyag. Egy korábbi felmérés szerint az emberek többsége tisztában van az újrahasznosítás fontosságával, azt azonban már kevesebben tudják, hogy nem mindegyik csomagolóanyag alkalmas a maradéktalan,...

Növekvő profitra számítanak az autóiparban

A világ autóipari vezetői a szektor nyereségének növekedését várják a következő években – derül ki a KPMG Global Automotive Executive Survey éves felmérésből, amelyet idén már 22. alkalommal készített el a KPMG. Bár a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Elrajtolt az Ország Boltja 2021 verseny! (x)

A legtöbb hazai webáruházat megmozgató megmérettetés iránt már most nagyobb az érdeklődés mint egy évvel ezelőtt. Az Árukereső.hu szervezésében 2010-ben útjára indított Ország Boltja – a hazai webáruházak egyik legrangosabb versenye – már a...

Ennyit költünk idén karácsonykor

A magyarok ajándékozási kedve újra töretlen: átlagosan nyolc embernek terveznek idén karácsonykor ajándékot vásárolni. A meglepetésekre szánt összeg a GKI Digital adatai alapján 15 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor és meghaladja a 60 ezer...

Kiderült, mennyire zöld a magyarok karácsonya

A magyarok nagy része műfenyővel készül az ünnepekre, nem jellemző az ételpazarlás, és a húsmentes karácsonyi menüre is egyre nagyobb a nyitottság. Ám a kézzel készített, illetve másodkézből beszerzett ajándékok még kevésbé vannak előtérben,...

Újabb kihívásokat hozhat a Brexit

Bár az érdekelt gazdálkodók többsége úgy gondolta, hogy sikerült kezelnie a Brexit által okozott adminisztratív és operációs kihívásokat, az érintetteknek 2022. január 1-től újabb változásokra kell felkészülnie. A BDO Magyarország jogi szakértői összegyűjtötték a...

Komoly előnyhöz juttathatnak a robotok

Előnyt jelent, ha az egyszerű és repetitív feladatokat átadhatjuk a gépeknek, legyen szó privát vagy üzleti feladatokról, hogy érdekesebb és hasznos dolgokkal foglalkozhassunk. A Gartner becslése szerint például egy vállalat pénzügyi osztálya akár 25...
- Hirdetés -

CMO

Már létező folyamatokat erősített fel a COVID

Hunyady Beatrix Euronics, marketingigazgató Az év vége kiemelt időszak a kereskedelemben, milyen kampánnyal készül az Euronics? A november-december értékesítés szempontjából az év 2 legfontosabb hónapja a műszaki kereskedelemben, a tavalyi évben a teljes céges árbevételünk közel 30...

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A bolygónkért kampányolnak az influenszerek

A magyar háztartásokban keletkező újrahasznosítható hulladék több mint fele műanyag. Egy korábbi felmérés szerint az emberek többsége tisztában van az újrahasznosítás fontosságával, azt azonban már kevesebben tudják, hogy nem mindegyik csomagolóanyag alkalmas a maradéktalan,...

Zöld Bank Díjat nyert az MKB

A Magyar Bankholding csoport tagja, az MKB Bank kapta az MNB 2021-es Zöld Bank Díját. A jegybank a Zöld Pénzügyek Díjakat az ökológiai lábnyom csökkentéséért legtöbbet tevő hitelintézeti, befektetési és biztosítási intézményeknek osztja ki...

Elismerték a Coop energiatudatosságát

A 2018-2019-2020-as évek után idén ismét Energiatudatos Vállalat védjeggyel ismerték el a Coop Gazdasági Csoport fejlesztéseit. A kitüntető címet a köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar...

DATA