- Hirdetés -

Jövő héten rajtol a KAFF, Kanada lesz a díszvendég

|

- Hirdetés -

Kanada lesz a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díszvendége. Az augusztus 11. és 15. között zajló eseményen 30 ország 370 alkotását nézheti meg ingyenesen a közönség.

Az ötnapos rendezvény programját szakmai előadások, kiállítások, könyvbemutatók, közönségtalálkozók, fényfestés, a gyerekek számára animációs játszóház és Kaláka-koncert is színesíti – írja az MTI a szervezők közlése alapján. A kanadai animációs film legpatinásabb intézménye a Kanadai Nemzeti Filmbizottság, azaz a National Film Board of Canada (NFB), amelynek égisze alatt a mai napig állami támogatással készülnek az egyedi animációs filmek. A 15. KAFF-on egy ötrészes filmösszeállítás idézi meg a stúdió több mint nyolcvanéves, rangos elismerésekben bővelkedő történetét. Az érdeklődők megtudhatják, mi az a tűanimáció, láthatnak klasszikusokat, kortárs filmeket, női rendezők munkáit, valamint válogatást Norman McLaren műveiből.

Augusztus 11-én 14 órakor a Hírös Agórában vetítik Tűmozik címmel az első blokkot, amelyben tűanimációval készült kisfilmek kaptak helyet, és a módszert bemutató dokumentumfilm is látható. Ennek a különleges eljárásnak a lényege, hogy megvilágított, speciális fehér vásznon készül, amelyet mintegy egymillió tű szúr át, a képi formákat és tónusokat a tűárnyékok váltakozó méretei nyomán keletkező árnyék rajzolja meg.

Augusztus 12-én 10 órakor a Hírös Agórában nyolc kanadai klasszikus alkotást láthat a közönség, köztük a magyar Földes Péter festőművész Éhség című filmjét, aki e projekt révén kapott meghívást az NFB műhelyébe. A harmadik blokk 11 óra 30 perckor hét női alkotó munkáját mutatja be. Ebben látható többek között a női filmesek úttörője, az alkotócsapat állandó tagjává vált amerikai Caroline Leaf Utca című filmje is.

Augusztus 14-én reggel 9 órakor az Otthon moziban hat kortárs alkotást vetítenek, amelyek szép példái a kanadai animáció azon sajátosságának, hogy az újszerű technikai és virtuóz formai kísérleteket humánus mondanivalóval ötvözik. Ebben a válogatásban lesz látható Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta az NFB égisze alatt készített, fotóalapú A hódítók című pixillációs filmje.

Az NFB animációs részlegét 1941-ben a háború sújtotta Európából a tengeren túlra emigráló skót Norman McLaren alapította. Augusztus 14-én 10 óra 30 perctől az Otthon moziban az ő filmjeiből adnak válogatást. A filmek mintapéldái az általa megfogalmazott, szállóigévé vált definíciónak, miszerint “az animáció nem a rajzok mozgatásának, hanem a mozgás rajzolásának művészete. Ami pedig az egyes kockák között történik, az fontosabb annál, mint ami az egyes kockákon látható”.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezeken bukhatnak el a kezdő vállalkozások

A vállalkozásindítás, illetve a fiatal cégek első időszakának hatékony menedzselése soha nem volt kockázatoktól és nehézségektől mentes – nincs ez másképp manapság sem. Sőt, sok szempontból napjainkban még több problémával kell megküzdeni, gondoljunk csak...

Digitális oktatási tartalmakat fejleszt a Telekom

Diákok és szaktanár közreműködésével, valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom annak érdekében, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen. A program célja olyan valós körülmények között kigondolt, tesztelt,...

Átalakította a fogyasztói szokásokat a járvány

Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 ezer résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából....

Így adózunk az idén

SZJA-mentesség 25 év alatt, megnövelt minimálbér és garantált bérminimum, családi adóvisszatérítések – 2022 januárja számos meghatározó változást hozott adózási szempontból. Csökken a szociális hozzájárulási adó, a kisvállalati adó, megszűnik a szakképzési hozzájárulás, és számos...

Erősíteni kell a vásárlói tudatosságot

Az elmúlt évtizedben dinamikusan bővült az e-kereskedelem részaránya Magyarországon. Az e-kereskedelmet és az azt támogató pénzforgalmat érintő számos technológiai fejlesztés történt, ugyanakkor a szabályozások nem követték minden tekintetben a fejlődés dinamikáját. Ezért az Állami...

A járvány előtti harmada volt a forgalom a Liszt Ferenc Reptéren

Tavaly a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 4,6 millió utas és 183 ezer tonna légiáru fordult meg.2021-ben a Budapest Airport a második olyan évét zárta, amelyre a koronavírus-járvány jelentős hatással volt. A pandémiás környezetben az...

Így készül a választási kampányra a Central

A Central Médiacsoport fő célja a különböző politikai álláspontok hiteles bemutatása az idei parlamenti választások előtt, a médiacég közlése szerint a kampányidőszakban felértékelődik a független, tényeken alapuló újságírás. A Central Médiacsoport a 2022-es parlamenti választások...

Jóval több időt töltünk a képernyő előtt

A magyarok többsége jóval több időt tölt a számítógép képernyője előtt, mint a járványt megelőzően – ez derült ki az Ipsos négy országban végzett kutatásából. A Huawei megbízásából készített felmérés szerint a magyar válaszadók...

Kiderült, mikor rajtol a Sztárban Sztár

Február 6-án indul a Sztárban Sztár 8. évada a TV2-n, nemrég azt is elárulták, hogy két új zsűritag érkezik a műsorban, Lékai-Kiss Ramóna és Makranczi Zalán. A TV2 közlése szerint vasárnap esténként lesz majd látható...

Megújul a közmédia tévécsatornája

Megújult napi tartalmakkal, showműsorokkal és új műsorvezetőkkel várja a nézőket a Duna, a közmédia csatornája szombattól.Teljes megújulás küszöbén áll a Duna, amely 21. századi vizuális megjelenéssel és tartalommal készül szombattól a nézőknek – írja...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jelentősen nőhetne a bankok bevétele

A hagyományos bankok közel 4 százalékkal növelhetnék éves bevételüket üzleti modelljeik újragondolásával, és a kizárólag digitális szolgáltatásokat nyújtó (digital-only) új banki és pénzügyi szolgáltatók innovatív stratégiáinak átvételével – derül ki az Accenture kutatásából. Ez...

Ezeken bukhatnak el a kezdő vállalkozások

A vállalkozásindítás, illetve a fiatal cégek első időszakának hatékony menedzselése soha nem volt kockázatoktól és nehézségektől mentes – nincs ez másképp manapság sem. Sőt, sok szempontból napjainkban még több problémával kell megküzdeni, gondoljunk csak...

Digitális oktatási tartalmakat fejleszt a Telekom

Diákok és szaktanár közreműködésével, valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom annak érdekében, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen. A program célja olyan valós körülmények között kigondolt, tesztelt,...

Átalakította a fogyasztói szokásokat a járvány

Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 ezer résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából....

Így adózunk az idén

SZJA-mentesség 25 év alatt, megnövelt minimálbér és garantált bérminimum, családi adóvisszatérítések – 2022 januárja számos meghatározó változást hozott adózási szempontból. Csökken a szociális hozzájárulási adó, a kisvállalati adó, megszűnik a szakképzési hozzájárulás, és számos...
- Hirdetés -

CMO

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...

A vásárlási szokások örökre megváltoztak

Kanyó Roland, dm Kft., marketing és PR menedzser 133 milliárd forintos bevétellel zártátok az elmúlt üzleti évet, majdnem 10 százalékos plusszal. Gondolom ez a körülmények figyelembe vételével, elég jó eredménynek számít? Természetesen elégedettek vagyunk az elért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Jól halad a Siemens okosváros-kísérlete

Bécsben, éles körülmények között tesztelik azon energiarendszereket, amelyek a fenntartható városfejlesztés alapjait adják a jövőben.Új Európában egyedülálló projekt zajlik Bécsben. Az osztrák főváros Aspern Seestadt városrészében, valós körülmények között tesztelik a jövő energiarendszereit. A...

Zöld vállalást tett a Toyota és a Lexus

2035-re karbonsemleges lesz Európában a Toyota és a Lexus.A Toyota készen áll arra, hogy 2035-re nullára csökkentse az újonnan értékesített Toyota és Lexus járművek széndioxid-kibocsátását Nyugat-Európában, amelynek fontos lépcsőfoka lesz a legalább 50 százalékos,...

Zöld együttműködésben a TotalEnergies

A TotalEnergies és a Daimler Truck AG megállapodást írt alá az Európai Unió közúti árufuvarozásának szén-dioxid mentesítésére irányuló kötelezettségvállalásukról. A partnerek együttműködnek a hidrogénnel üzemeltetett nehéz tehergépjárművek ökoszisztémáinak fejlesztésében, egyrészt azzal a szándékkal, hogy...

DATA