- Hirdetés -

Jövőre is összecsapnak a Bajnokok és a Kihívók

|

- Hirdetés -

Jövőre visszatér az Exatlon Hungary, a TV2 produkciójára már várják a jelentkezőket. Az elmúlt évadhoz hasonlóan ezúttal is a Dominikai Köztársaságban zajlanak majd a küzdelmek.

Komoly sikereket hozott a TV2-nek az Exatlon Hungary 2019-es és 2020-as évada, így nem okoz különösebb meglepetést, hogy a csatornánál úgy döntöttek, folytatják a produkciót. A Bajnokok és a Kihívók jövőre is összemérik tudásukat, és aki kedvet érez a megmérettetéshez, már jelentkezhet a műsorba.

Az első két évadban 190 versenynap alatt, 33 különböző pályán, 54 játékos csapott össze és összesen 3251 versenyfutamot rendeztek. A második évad több változást is hozott, egyrészt két hónappal tovább forgatott a stáb a Dominikai Köztársaságban, másrészt a új pályákat is beiktattak, illetve már két győztest hirdettek.

Fischer Gábor, a TV2 programigazgatója a műsor kapcsán jelezte, hogy a második évadba több mint 6,2 millió tévénéző kapcsolódott be. Az Exatlon Hungary a Televíziós Újságírók Díja megmérettetésen a legjobb vetélkedő kategóriában lett díjazott.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Egyre jobb üzlet a lakáskiadás

Az elmúlt években egyre jelentősebb összegeket hozott havonta a lakástulajdonosok számára ingatlanuk bérleményként való kiadása, a trendek pedig még tovább segítik a magasabb hozamok elérését. A bérlemények iránti kereslet növekedése, valamint a bérleti díjak...

Erre kell figyelni a karácsonyi levél- és csomagfeladásnál

Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket. Amennyiben a csomagfeladásnál a leggazdaságosabb...

Humoros karácsonyi reklámfilmmel rukkolt elő a MediaMarkt

A digitális kor generációk közti feszültsége szolgáltatja a témáját a MediaMarkt karácsonyi filmjének. A történet főszereplője egy fiatal lány, aki hazaérkezik karácsonyra, de ahelyett, hogy élvezné az ünnepi hangulatot és a szeretteivel töltött időt,...

Tovább drágulhatnak az élelmiszerek

November végéig kell a Kormánynak kihirdetnie az élelmiszercsomagolások után a gyártók által a koncessziós társaságnak fizetendő, 2024-re érvényes díjak mértékét. Az új hulladékgazdálkodási rendszer idén nyári bevezetésekor hidegzuhanyként érte az élelmiszergyártó vállalkozásokat a díjak...

Díjnyertes magyar film érkezik az HBO Maxra

Idén áprilisban meghódította a mozikat, december 15-től pedig az HBO MAX kínálatában is látható lesz a számos nemzetközi filmfesztiválon díjnyertes Az első kettő című magyar romantikus film, melyben a rég látott, legendás színésznő, Drahota...

Csodás képek a Balatonról

Szabadtéri kiállítás nyílt a Káli-medence szívében, a Theodora ásványvíz kékkúti forrásánál. A tavalyi, Varázslatos Magyarországgal közösen megvalósított Sokszínű Balaton-felvidék fotópályázat legnívósabb fotóiból álló tárlat célja, hogy valamennyi generációhoz közelebb hozza a térség természeti kincseit,...

Okos termékekkel erősít az IKEA

Az IKEA három új, VALLHORN, PARASOLL és BADRING névre keresztelt, a vízszivárgás- és mozgásérzékeléshez fejlesztett, megfizethető okosérzékelővel bővíti választékát. Az érzékelőket úgy tervezték, hogy a vásárlók számára nagyobb fokú felügyeleti lehetőséget és kényelmet biztosítsanak...

Ide utaznak év végén a magyarok

Budapestre, Egerbe és Szegedre indul a legtöbb hazai utazó az év utolsó hónapjában, szilveszterre pedig sok helyen már teltház van – derül ki a Szallas.hu elemzéséből. A karácsony közeledtével egyre több tematikus városi rendezvény...

Kiderült, mivel készül jövőre a SkyShowtime

Jövőre érkezik a streaming platformra a SkyShowtime legújabb saját készítésű sorozata, Az auschwitzi tetováló, ami Heather Morris világszerte népszerű bestseller-regénye alapján készült, de lesz egy svéd krimisorozat, illetve jön majd a Halo széria második...

Még négy évig biztosan marad a MotoGP a Network4-nél

Újabb négy évre, azaz 2028-ig szóló megállapodást kötött a MotoGP és Network4 Media Group, így a következő szezonokban is a luxemburgi központú médiacég hozza el a magyar szurkolóknak a motorversenyzés legnépszerűbb sorozatát. A Network4...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Az ételpazarlás ellen kampányol az Auchan

Az Auchan Magyarország már több mint egy évtizede aktívan fellép az élelmiszerpazarlás ellen, ezért az idei karácsonyi kampányával a maradékmentésre hívja fel a figyelmet. November 27-től a készlet erejéig minden áruházban megtalálható a ”Maradtmég...

Egyre jobb üzlet a lakáskiadás

Az elmúlt években egyre jelentősebb összegeket hozott havonta a lakástulajdonosok számára ingatlanuk bérleményként való kiadása, a trendek pedig még tovább segítik a magasabb hozamok elérését. A bérlemények iránti kereslet növekedése, valamint a bérleti díjak...

Erre kell figyelni a karácsonyi levél- és csomagfeladásnál

Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket. Amennyiben a csomagfeladásnál a leggazdaságosabb...

Humoros karácsonyi reklámfilmmel rukkolt elő a MediaMarkt

A digitális kor generációk közti feszültsége szolgáltatja a témáját a MediaMarkt karácsonyi filmjének. A történet főszereplője egy fiatal lány, aki hazaérkezik karácsonyra, de ahelyett, hogy élvezné az ünnepi hangulatot és a szeretteivel töltött időt,...

Tovább drágulhatnak az élelmiszerek

November végéig kell a Kormánynak kihirdetnie az élelmiszercsomagolások után a gyártók által a koncessziós társaságnak fizetendő, 2024-re érvényes díjak mértékét. Az új hulladékgazdálkodási rendszer idén nyári bevezetésekor hidegzuhanyként érte az élelmiszergyártó vállalkozásokat a díjak...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Kizöldül a Nádudvari

Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az...

Új törvény segítheti, hogy fenntarthatóbban működjenek a vállalatok

Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket,...

Díjat nyert a K&H fenntarthatósági indexe

A Kreatív magazin szakmai zsűrije ezüst Prizma-díjjal értékelte a K&H fenntarthatósági indexét és a hozzá kapcsolódó kommunikációs tevékenységet, amely hatékonyan és társadalmilag felelősen alkalmazza az adat- és kutatásalapú PR-eszközöket. A hazai PR-, reklám- és...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....