- Hirdetés -

Kapcsolatépítés nélkül nincs üzlet

|

- Hirdetés -

A jelenlegi bizonytalan, válságos gazdasági helyzetben minden olyan eszköz szerepe felértékelődik, amely képes extra bevételt hozni a vállalkozásoknak. A tudatos és profi üzleti kapcsolatépítés – más szóval networking – erejét tökéletesen jól mutatja, hogy a vállalkozások saját bevallásuk szerint céges ügyfeleik közel harmadát elveszítenék, ha nem fektetnének megfelelő hangsúlyt kapcsolati tőkéjük gondozására. Beszédes statisztika az is, hogy a személyes üzleti találkozások 40 százaléka sikeres üzletkötést eredményez – hívta fel a figyelmet Avidor András vállalkozásfejlesztési és networking szakértő, a BNI Magyarország vezetője a közelgő Nemzetközi Networking Konferencia apropóján.

A világjárvány és a lezárások kétségtelenül komoly nyomot hagytak kapcsolatépítési szokásainkon, még most is kevesebbet utaznak az emberek és hajlamosabbak írásban vagy az online térben kommunikálni – ez a tendencia pedig többnyire az üzleti életben is érvényesül. Minden létező kutatás és a gyakorlati tapasztalok is azt mutatják ugyanakkor, hogy egy kézfogásnál vagy a kiállított termék mellett elhangzott rövid beszélgetésnél semmi sem építi jobban egy vállalkozást. A networking eseményeken megszólított potenciális ügyfelek 40%-kal nagyobb eséllyel kerülnek valóban az ügyfélkörünkbe, a B2B partnerek 80%-a pedig személyes benyomások alapján hozza meg üzleti döntéseit, de még a hagyományos névjegykártyák hasznát sem szabad lebecsülni, mert az emberek közel háromnegyede ítéli meg a vállalkozást ez alapján. De hogyan lehetünk sikeresek a networking világában?

40 milliárd forintnyi többletbevétel a kapcsolatépítésnek köszönhetően

Bármennyire is megszokottá és hatékonnyá váltak tehát a digitális platformok napjainkra, kiemelten fontos, hogy a vállalkozások időt és energiát áldozzanak a személyes kapcsolatépítésre. Legyen szó szakmai konferenciáról, iparági fórumról vagy éppen kereskedelmi kiállításról, ha félkészülten érkezünk és a termékünk vagy szolgáltatásunk mellett személyes élményt is tudunk nyújtani a potenciális ügyfeleknek, nem nyúlhatunk mellé - magányos farkasként azonban nem mindig egyszerű felismerni a kínálkozó lehetőségeket. A BNI nemzetközi üzleti közösség, szervezet éppen ebből a felismerésből született meg közel 40 évvel ezelőtt az Egyesült Államokban. A mára már közel 80 országot lefedő közösség eredményei pedig magukért beszélnek: a szervezet jelenleg közel 300.000 vállalkozást tömörít a világ minden tájáról, akik tavaly összesen több mint 20,6 milliárd dollár (kb. 7.800 milliárd forint) többletbevételhez segítették egymást.

„Az üzleti közösségek további dimenziót adnak a networking megkérdőjelezhetetlen értékéhez, hiszen olyan cégeket hoznak össze, melyek közös célokban osztoznak: fejleszteni szeretnék vállalkozásukat, új üzletet és ügyfeleket kívánnak szerezni, miközben visszajelzéseket kaphatnak, megoszthatják egymással tapasztalataikat, tanulhatnak és inspirálódhatnak. A magyar BNI-tagok rendszeres találkozókon vehetnek részt, százas nagyságrendben bővíthetik kapcsolati hálójukat, ezáltal számos üzletszerzési lehetőség nyílik meg előttük. Különböző képzéseken és konferenciákon bővíthetik tudásukat, sőt, az egyes szegmensek képviselői külön csoportokban dolgozhatnak össze a jobb eredményekért” – mondja Avidor András, a szervező BNI Magyarország alapítója, vezetője.

2022-re már közel 1.100 magyar vállalkozás rendelkezett BNI tagsággal, akik összesen 40 milliárd forint többletbevételt generáltak egymásnak pusztán a kapcsolati tőke erejével. A szervezet éves szinten közel 2.400 üzleti rendezvényt szervez országszerte.

A nemzetközi piacok felé is van kikövezett út

A megbízható üzleti kapcsolatoknak persze nem csupán az országhatáron belül óriási az értéke, sőt, talán még több kérdéssel és leküzdendő akadállyal szembesülnek azok a vállalkozások, melyek a nemzetközi piacokon szeretnének érvényesülni. „A BNI a világ legnagyobb üzleti közössége, amely a magyar cégek számára is nyitott és lehetőséget kínál az exportpiacra lépésre, vagy a már meglévő export tevékenységük bővítésére. Emellett a közelmúltban elindítottuk nemzetközi BNI csoportunkat is, melynek célja, hogy kimondottan a külföldön élő, és vállalkozó honfitársainkat is bevonjuk közösségünkbe és velük közösen támogassuk tagjaink exportpiaci tevékenységének fejlesztését” – tette hozzá Avidor András.

A BNI Magyarország március 24-én rendezi meg az év legnagyobb hazai üzleti kapcsolatépítő rendezvényét, a 14. Nemzetközi Networking Konferenciát. Az eseményre mintegy 300 magyar vállalkozást várnak a szervezők, akiknek lehetősége lesz üzleti kapcsolatépítő megbeszéléseket folytatni egymással. Illetve értékes előadásokra is sor kerül többek között Pál Feri atya, Dr. Aczél Petra kommunikációkutató és Mark Gibson, a spanyol BNI közösség igazgatójának tolmácsolásában. A konferenciára még nyitott a jelentkezési lehetőség.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Újra trendi a butatelefon

A fiatalok körében egyre népszerűbb Nokia 2660 Flip mostantól Pop Pink és Lush Green színben is elérhető. A butatelefonok egy új aranykor hajnalán állnak, ahogy a Z és Y generáció tagjai tudatosan keresik a...
televízió nézettség

A Szerencsekerékkel az Európa-liga sem bírt

Mindhárom fontos célcsoportnál a Szerencsekerék bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Igaz, a 18-49 és a 18-59 éveseknél nem volt nagy különbség a vetélkedő és az Európa-liga-döntő közvetítésének nézettsége között. Az elmúlt héten nem változtak...

Rengeteg UEFA BL-mérkőzés jön a Sport TV-n

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International - Central and Northern Europe (AMCNI-CNE) hosszútávú, többéves együttműködésének köszönhetően továbbra is követhetjük a Sport TV-n az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Minden...

Új trendek az okosotthon-piacon

Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében. A...

Ezek a legnépszerűbb bulihelyek

Közeleg a nyár, indul a buliszezon, így egyre inkább felpörög a taxik iránti kereslet is. A taxisofőrök tapasztalatai szerint a legnépszerűbb budapesti partihelyszínek továbbra is a Belvárosban találhatók, míg a nyári szezonban a Budapest...

Sosem volt még ilyen szórakoztató a kalóriaégetés

A VR fitnesznek köszönhetően javul az állóképesség, az izomzat erősödik és kellő kitartással a mérleg is egyre kevesebbet mutathat.Manapság az egészségtudatos életmód, a helyes táplálkozás és a sport központi szerepet tölt be az emberek...

Új vezérigazgatóval erősít a PENNY

Új vezérigazgató érkezik július 1-jétől a PENNY Magyarország élére Mathias Mentrop személyében. Mentrop jelenleg a csehországi PENNY-hálózat operatív igazgatójaként tevékenykedik, pozíciójában a jelenlegi magyarországi vezérigazgatót, Florian Jens Naegelét váltja majd.Mathias Mentrop több mint tízévnyi...

Közel 100 filmmel jön a héten a Magyar Mozgókép Fesztivál

Idén június 7. és 10. között rendezik meg a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében, a Magyar Mozgókép Fesztivált. Az esemény keretében három városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc...

Növelte profitját a Central Médiacsoport

A múlt évben 13,62 milliárd forintos árbevételt ért el a Central Médiacsoport Zrt., ez kis mértékű növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A társaság profitja meghaladta a 2,5 milliárd forintot. (fotó: Central Médiacsoport) A...

Ezek lesznek a legnépszerűbb diákmunkák az idén

A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.Az utóbbi években egyre népszerűbb a diákmunka:...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Nagy változások a Westendben

Gőzerővel folynak a munkálatok Magyarország leglátogatottabb ételudvarának, a Westend Food Courtnak a felújításán, amely az eddigi legnagyobb átalakulás a bevásárlóközpont történelmében. A terveket a Westend igényei alapján a nemzetközileg is elismert Hello Wood csapata...

Újra trendi a butatelefon

A fiatalok körében egyre népszerűbb Nokia 2660 Flip mostantól Pop Pink és Lush Green színben is elérhető. A butatelefonok egy új aranykor hajnalán állnak, ahogy a Z és Y generáció tagjai tudatosan keresik a...
televízió nézettség

A Szerencsekerékkel az Európa-liga sem bírt

Mindhárom fontos célcsoportnál a Szerencsekerék bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. Igaz, a 18-49 és a 18-59 éveseknél nem volt nagy különbség a vetélkedő és az Európa-liga-döntő közvetítésének nézettsége között. Az elmúlt héten nem változtak...

Rengeteg UEFA BL-mérkőzés jön a Sport TV-n

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a Sport TV-t üzemeltető AMC Networks International - Central and Northern Europe (AMCNI-CNE) hosszútávú, többéves együttműködésének köszönhetően továbbra is követhetjük a Sport TV-n az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Minden...

Új trendek az okosotthon-piacon

Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében. A...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Mitől lesz fenntartható egy csúcstévé?

Az LG Electronics 2023-as OLED evo tévéi a megkapták a Carbon Trust CO2 kibocsátás csökkentéséről és CO2 méréséről szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a...

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....