Az Advenio Zrt. és a Hold Reklám Kft. pályázott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által kiírt, országos vételkörzetű, analóg földfelszíni rádiós szolgáltatásra a Világgazdaság beszámolója szerint.
A 2012-ben alapított, hárommillió forintos jegyzett tőkéjű Hold Rádió Kft. tulajdonosa a szintén hárommillió forint jegyzett tőkéjű Lucky Ventures Befektetési Kft., amely pedig Bakai Mátyás tulajdonában van – írja az üzleti napilap.
Bakai Mátyás néhány hete távozott a Radio Plus Kft. ügyvezetői posztjáról, vagyis az Andy Vajna tulajdonában lévő Rádió 1-től. A váltást azzal indokolta a Rádió 1, hogy „a rádiós szakember elvégezte azt a munkát, amelyet a rádió elindításakor vállalt”. Most úgy fest, új rádió indításába fogna – ahogy korábban a Rádió 1 esetében tette.
A másik pályázó pedig az az Advenio Zrt., amely egykor Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozott, és amely egy időben a földi sugárzású Class FM-et is működtette. Tavaly májusban a céget eladták a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Zrt.-nek, amely pedig az amerikai John Michael McNutt tulajdonában van. Miután az Advenio, vagyis a Class FM elvesztette frekvenciáját, internetes rádióadó-sugárzásra váltott, és a felmérések szerint bizonyos szegmensekben kedvező hallgatottsági eredményeket ért el.
Az üzleti napilap összeállítása szerint jelenleg a benyújtott pályázati ajánlatok vizsgálata zajlik, és várhatóan a jövő év közepén szólal meg újra egy országos kereskedelmi rádió.
- Hirdetés -
Ketten versenyeznek az országos rádiós frekvenciáért
|

- Hirdetés -
- Hirdetés -
A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI
Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze
A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...
Erős évet zárt a COOP
Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...
Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért
Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...
Ez lehet az autóipar jövője
Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül...
Ezt veszik a magyarok a nyári hónapokban
Nyáron a vásárlói szokások is változnak, hiszen egészen más termékek kerülnek előtérbe a meleg idő beköszöntével. A nyári hónapokban a magyarok körében is az olyan termékek a legkeresettebbek, amelyek segítségével élvezetesebbé tehetik a szabadidős...
Újabb eszközön érhető el az RTL+ teljes kínálata
Az RTL+ a Vodafone TV médiaboxon keresztül is elérhető, így a telekommunikációs szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Magyarország előfizetői már nagyképernyőn is megtekinthetik az RTL+ streaming platform mindhárom csomagjának kínálatát. A telekommunikációs szolgáltató ügyfelei...
Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat
Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...
Új iroda és új arculat a Mediatornál
Május végétől új irodába költözött a Mediator, a budapesti full-service reklámügynökség a XI. kerületi BudaPart DOWNTOWN-ba tette át székhelyét, ahol egy teljes szintet elfoglalnak. A költözéssel egyidejűleg az idén 18 éves ügynökség lecserélte korábbi...
Rekord a filmvásáron Cannes-ban
Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók...
Mentorprogrammal segítik a magyar e-kereskedőket
Több, mint százezer euró összértékű, cégekre szabott, egyedülálló szakmai programmal segíti az érett, nemzetközi terjeszkedést tervező magyar e-kereskedő cégeket a Digitális Kereskedelmi Szövetség. A program célja, hogy a bekerülő cégek sikeres hazai szakértők segítségével...
- Hirdetés -