- Hirdetés -

Kezdhetnek izgulni az okosmobilok gyártói

|

- Hirdetés -

Visszaesést hozott a második negyedév az okostelefonok értékesítésében. A Samsung továbbra is a legnagyobb gyártó, az iPhone-ok forgalma nagyot zuhant, a Huawei pedig az amerikai szankciók ellenére is növelte eladásait.

A második negyedévben világszerte 333,2 millió okostelefont értékesítettek a gyártók, ez 2,3 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbihoz képest – derül ki az IDC előzetes adataiból. A kutatócég elemzése szerint Kínában és az Egyesült Államokban is jelentős visszaesés volt, ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a távol-keleti országban már kevésbé nagy a zuhanás, mint az előző negyedévekben volt, ami arra enged következtetni, hogy 2019 második felében már javulhat a helyzet a világ legnagyobb piacán.

Az IDC elemzése külön kiemeli a Huawei helyzetét, ami az amerikai intézkedések miatt került nehéz helyzetbe a második negyedévben, azonban a társaságnak sikerült kezelnie ezt a helyzetet is. Igaz, a korábbihoz képest valamivel visszafogottabb mértékben, de növelni tudta értékesítését. A kínai cég 58,7 millió okosmobilt szállított le az üzletekbe, ami éves összevetésben 8,3 százalékos bővülést jelentett, és a második negyedévben már a piac 17,6 százalékát tudhatta magáénak.

A legnagyobb gyártó továbbra is a Samsung, 22,7 százalékos piaci részesedéssel, ráadásul a dél-koreai társaság 5,5 százalékkal növelni tudta forgalmát. Lényegesen gyengébben sikerült az április-júniusi időszak a korábbi legnagyobb riválisnak, az Apple-nek, ami majdnem ötödével kevesebb iPhone-t szállított ki a kereskedelmi partnereinek. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a cég újrahasznosítási programja, illetve a használt iPhone-ok intenzív kereskedelme miatt a teljes piaci szerepe nagyobb lehet a vállalatnak, mint amit az új készülékek értékesítése mutat.

A Xiaomi már közel 10 százalékos piaci részesedéssel bír, ezzel a negyedik legnagyobb gyártó, ugyanakkor a második negyedévben minimális mértékben, de csökkent a forgalmuk. Az ötödik pozíciót az OPPO foglalja el, ami főleg Kínában és Indiában ért el kiváló eredményeket.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...

Premierekkel erősít a Disney+

Ahogy az éjszakák hosszabbodnak és a nappalok egyre hidegebbé válnak, mi is lehetne jobb a meghitt őszi hangulathoz, mint egy jó film vagy sorozat? Ha a dokumentumfilmek híve vagy, akkor ébreszd fel magadban a...

Hatodszor választotta meg elnöknek Kovács Tibort az MLE

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Lapkiadók Egyesülete, amelyen hatodszor választották elnöknek Kovács Tibort, a Ringier Hungary Kft. vezetőjét. A 2024-2025-ös időszakra elnököt, elnökséget és felügyelő bizottságot választott a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) tisztújító közgyűlése október...

Ragaszkodunk a gyors nethez és a streaminghez

Nem mondanak le a széles sávú internetről és a streamingről a háztartások a gazdasági nehézségek ellenére sem – mutat rá az EY több mint 21 000 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felmérése. Szolgáltatóváltásra elsősorban a...

A TV2 magabiztosan vezeti a főműsoridős nézettségi versenyt (x)

Az elmúlt 12 hónapban kiemelkedő nézettségi eredményeket ért el a TV2. Ez többek között annak köszönhető, hogy az október 4-én 26. születésnapját ünneplő TV2 tavaly a kiemelten fontos őszi tévés főszezonban átvette a vezetést...

Új igazgatóval folytatja a Continental váci üzeme

A Continental csoporthoz tartozó, váci ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatói posztját az eddigi minőségirányítási vezető, Győrffy Sándor tölti be 2023. október 1-jétől. A váci üzem sikeres és fenntartható működéséhez nagyban hozzájárult elődje, Purgel...

Intenzív terjeszkedésben az Ipsilon Group

Az Ipsilon Group felvásárolta a Creative Dock Hungary-t és többségi tulajdont szerzett a Boarding HR-ben. A két tranzakcióval a vállalat megkerülhetetlen szereplővé vált az új termékek és szolgáltatások felépítésében (venture building), a belső innovációs...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Együttműködik a UnionPay és a K&H

A UnionPay a magyarországi K&H Pénzforgalmi Szolgáltató Kft.-vel együttműködve 2023. szeptember 25-én, a K&H Csoport budapesti székházában tartotta a nagyszabású UnionPay kártyaelfogadási megállapodás sikeres elindítását bejelentő aláírási ünnepségét, amelyen részt vett a China UnionPay...

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Magyar fintech megoldás a globális piacon

A globális pénzátutalási piacon egyedülálló digitális fizetési megoldás fejlesztéséről és bevezetéséről állapodott meg a Peak Hungary, a Columbus Magántőkealap és a fülöp-szigeteki Rizal Commercial Banking Corporation (RCBC). A "Fintech Synergy for Overseas filippinos" című...

Növekedésre számítanak a cégek

A gazdasági kihívások ellenére is derűlátó a vállalati szektor: alkalmazottainak számában és árbevételben is növekedésre számít 2023-ban - derül ki a Brandfizz Employer Branding Compass Országos Munkáltatói Márka felméréséből. A Brandfizz employer branding ügynökség...

Így utazik az Y generáció

Az Y generáció fiatalabbjai egészen másként és másért utaznak, mint ugyanezen generáció idősebb tagjai. A Kiwi.com felmérése alapján a 26-33 évesek vágynak leginkább múzeumba, amikor utaznak, míg a 34-42 év köztiek a festői tájat...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Megváltoztatni a rendszert

A marketingnek el kell foglalnia a területet megillető méltó helyet a vállalat működésében, a marketingeseknek pedig láttatniuk kell a szerepüket az ügyfélélmény alakításában – hangsúlyozza Bánhegyi Zsófia, a legsikeresebb hazai marketingszakembereket bemutató Top50-es rangsor...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A fenntarthatóságról tanít a KPMG és a Microsoft

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....