
A Hunyadi című sorozat 7, míg a Bróker Marcsi 6 kategóriában is shortlistre került a Big Picture Awards 2026-on, de A mi kis falunk, a Pogány Induló: Vajon mit mondana anya, valamint a Most Wanted is több kategóriában nyerhet. A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) tavaly jelentette be, hogy új televíziós szakmai díjat hoz, és most nyilvánosságra hozták, hogy az előzsűrizési szakasz után kik és milyen produkciók kerültek shortlistre.
Az 43 fős előzsűri – elismert, független televíziós és médiaszakemberek részvételével – többkörös értékelési folyamat során választotta ki kategóriánként a döntőbe jutott nevezéseket. A bírálat során kiemelt szempont volt a szakmai minőség, az eredetiség, a kreatív megvalósítás, valamint a műfaji keretek tudatos és innovatív használata. A shortlist mezőnye világosan mutatja a hazai televíziós és streaming tartalomgyártás sokszínűségét: a fikciós sorozatoktól az infotainment és dokumentum műsorokon át a szórakoztató formátumokig, a műsorvezetői és alkotói teljesítményektől a vizuális és kreatív megoldásokig. A tételes shortlist itt található.
A legtöbb jelölést kapott produkciók
A döntős mezőnyben kiemelkedő számú jelöléssel szerepelnek a sorozatok, ezek közül a „Hunyadi” a legtöbb jelöléssel 7 kategóriában, a „Bróker Marcsi” pedig 6 kategóriában is a shortlistre került, egyaránt jelen vannak az alkotói, technikai és műfaji elismerések között. A sorozatok és fikciós produkciók erős jelenléte jól tükrözi a nagyszabású, magas minőségű hazai sorozatgyártás szakmai súlyát és elismertségét.
Szintén több kategóriában szerepelnek a shortlistben olyan meghatározó streaming és televíziós produkciók és formátumok, mint A mi kis falunk, a Pogány Induló: Vajon mit mondana anya, valamint a Most Wanted, jelezve, hogy a zsűri a különböző műfajokban és platformokon megvalósuló kiemelkedő teljesítményeket egyaránt értékelte.
„A Big Picture Awards első évében összesen 134 nevezés érkezett, nagy örömünkre szolgál, hogy 29 különböző médiaszolgáltató, gyártócég és produkciós vállalat részéről érkezett pályázat. A nevezések száma és sokszínűsége egyértelműen jelzi számunkra, hogy a hazai szakma széles körben magáénak érzi az újonnan alapított díjat, és presztízsértékű megmérettetésként tekint rá” - mondta el Tóth Csaba, a MEME elnöke.
A shortlistre került döntősök közül a főzsűri választja ki a Big Picture Awards 2025 díjazottjait. A végső döntés eredményét a szakma ünnepén, a Big Picture Awards díjátadó gálán hirdetik ki.
A díjátadó gálára 2026. január 28-án, a Várkert Bazárban kerül sor, ahol a hazai televíziós és streaming iparág vezető alkotói, döntéshozói és szakmai szereplői együtt ünneplik majd az elmúlt év legkiemelkedőbb teljesítményeit.












