- Hirdetés -

Kiderült, kik nyerték az idei Hégető Honorka díjat

|

- Hirdetés -

Három szerkesztőséget és egy civil szervezet filmes csapatát jutalmazta Hégető Honorka-díjjal az Alapítvány zsűrije. A díj a társadalmi gondokat érzékenyen bemutató vizuális alkotásokat ismeri el. Idén rekordszámú pályázat érkezett.
Nehéz dolga volt az idén a Hégető Honorka Alapítvány zsűrijének, mert száznál is több kiemelkedő minőségű munkát kaptak. Baló György, az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorának vezetője és Weyer Balázs, a Főszerkesztők Fórumának elnöke végül négy filmes csapatot jutalmazott. A díjakat ma adták át a Telenor székházában.
Az első díjat a zsűri megosztotta az RTL Klubos Moskovics Judit és a 444-es Ács Dániel és Botos Tamás között. Moskovics egy vidéki gyermekotthonban és egy fővárosi gimnáziumban előforduló szexuális zaklatást tárt föl, míg a 444-esek többek közt egy kazincbarcikai mélyszegénységben élő rapper mindennapjait bemutató filmjeikért kerültek a dobogó legfelső fokára.
Megosztott különdíjat kapott a Szurovecz Illés – Magócsi Márton (Abcúg) és a Kálmán Mátyás – Bordás Róbert (TASZ) alkotópáros. Szuroveczék a korábban a bélapátfalvi fogyatékos intézetből a nagyvisnyói lakóotthonba kerülő, enyhe fogyatékkal élő szerelmespárról forgatott anyagot, a TASZ-osok pedig a civil szervezet többféle ügyfelének történetét dolgozták fel.
A zsűri szerint a díj történetének legszínvonalasabb mezőnye jött össze idén, és a döntés során nem csak a filmek technikai minőséget nézték, hanem az ötletességet, az eredetiséget és a téma újszerűségét. Számtalan értékes anyag született a közmunka, a drogfogyasztás, a HIV fertőzöttek vagy a hajléktalanság témakörében is.
“Ebben az Alapítványban a klasszikus újságírói értékeket díjazzuk továbbra is. A hiteles tájékoztatást, a valóság bemutatását, a kisebbségek hangjának felerősítését és általában az emberi értéket, hogy amellé állunk, aki segítségre szorul” – mondta beszédében Kotroczó Róbert, az Alapítvány kuratóriumának elnöke.
“A Hégető-díj egy olyan különleges díj, amikor végre kicsit azokat is ünnepeljük, akik kimaradnak a mindennapi hírekből, vagy mindig csak áldozatként jelennek meg azokban. És persze ünnepeljük az alkotókat is: azokat az alapos és érzékeny újságírókat, akik mernek kevéssé népszerű témákat is bevállalni” – mondta el Kutas István, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -