- Hirdetés -

Kiderült, milyen lesz a Budapesti Nyári Fesztivál

|

- Hirdetés -

Számos sztárvendég, ősbemutató, nemzetközi társulatok – többek között ezek jellemzik majd az idei Budapesti Nyári Fesztivált. A rendezvénysorozat szervezői mintegy 120 programmal készültek a június 1. és szeptember 7. között a Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadon zajló eseményre és a tavalyinál valamivel több, 120 ezer nézőt várnak.

Két színpadon 14 különleges bemutató lesz – idézi az MTI tudósítása Bán Teodórát, a fesztivált szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, aki hozzátette, hogy gazdag repertoárral készülnek, minden korosztály számára kínálnak programokat, és a műfajok széles skáláját fedik le.

Három nagy nemzetközi társulat érkezik a margitszigeti színpadra, 8 nemzetközi sztárvendéget várnak, és két nagy operabemutatót is tartanak. Öt koncertpremier lesz, három, a Margitszigeten először látható táncelőadást mutatnak be, és Tolcsvay László Új magyar rapszódia című művének ősbemutatóját is fesztiválon tartják. Harminchat gyermekelőadás, köztük 25 ingyenes program várja a látogatókat – sorolta Bán Teodóra.

A fesztivál fellépői között van Nicola Benedetti és a San Franciscó-i Szimfonikus Ifjúsági Zenekar, Nigel Kennedy hegedűvirtuóz, José Cura, Carlo Ventre, Komlósi Ildikó, Miklósa Erika, Rálik Szilvia, Marcelo Álvarez és Vittorio Grigolo.

A városmajori színpadon 82 programmal, színházi előadásokkal, koncertekkel, matiné-előadásokkal várják a nézőket. Saját bemutató lesz Fejes Endre drámája, a Jó estét nyár, jó estét szerelem Hídvégi Nóra rendezésében. A Városmajori Színházi Szemlén 8 produkció, győri, miskolci, szombathelyi, székesfehérvári, szegedi, szabadkai, tatabányai és kecskeméti előadás is látható lesz.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: a nyári fesztivál azért fontos számukra, mert hídként működik a kőszínházi évadok között, nem marad a közönség értékes kulturális tartalom nélkül Budapesten a nyári időszakban sem. Kitért arra, hogy a két szabadtéri játszóhely mellett további helyszínek, a Víztorony, a kolostorromok és az interaktív meseszínpad is kínál kulturális élményeket.

A rendezvényt az 5. születésnapját a Margitszigeten ünneplő Margaret Island formáció nyitja meg, őket új felállásban a szintén születésnapos, 15 éves Anna and the Barbies követi a Heuréka Pop Orchestrával közös koncertjével. Fellép a szigeten a Pink Martini, a Zagar és a Budapest Bár is.

Az operák sorát Giacomo Puccini Turandot című műve nyitja Cristina Pasaroiuval, José Curával és Rálik Szilviával a főszerepekben, Kovalik Balázs rendezésében. Folytatódik az Operagála-sorozat, amelyben az idén Vittorio Grigolo és Sáfár Orsolya lép fel. A Parasztbecsületet és a Bajazzókat Georges Delnon rendezésében tűzik műsorra, a főszerepekben Carlo Ventre, Komlósi Ildikó, Marcelo Álvarez, Pasztircsák Polina, Haja Zsolt és Kelemen Zoltán látható.

A Giselle-t a Novoszibirszki Állami Akadémiai Opera és Balettszínház előadásában mutatják be, de Hervé Koubi francia koreográfus Barbár éjszakák című műve is szerepel a programban. Augusztus közepén első alkalommal lép fel a margitszigeti színpadon a Sukhisvili Grúz Nemzeti Táncegyüttes.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyén Goldmark Falusi Lakodalmának és Muszorgszkij Egy kiállítás képeinek dallamai csendülnek fel.

Augusztus 20-án a Tolcsvay-fivérek harminc évvel korábbi bemutatója, a Magyar Mise tér vissza a szigetre egy erre az alkalomra készült ősbemutatóval, Tolcsvay László Új Magyar Rapszódiájával együtt. Tolcsvay László elmondta: a mű a Magyar Állami Operaház zenekara és kórusa, népi együttes és rockzenekar közreműködésével hallható. A szólisták között lesz Miklósa Erika, Janicsák Veca és Szemenyei János.

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház igazgatója elmondta: a margitszigeti színpadon az eredeti Csárdáskirálynőt tűzik műsorra, ahogy a szerzők megálmodták a művet, az operettszínház művészeivel, Vidnyánszky Attila rendezésében, Bozsik Yvette koreográfiájával, Pfeiffer Gyula vezényletével.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Átadták a Magyar Sajtófotó Pályázat díjait

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján. Mohos Márton, a 24.hu fotósa Fokozódó nyomás...

Oscar-jelölt duó filmje érkezik a hazai mozikba

Alain Gagnol és Jean-Loup Felicioli, az Egy macska kettős élete (A Cat in Paris) Oscar-jelölt rendezői egy varázslatos animációval jelentkeznek: májusban jön a Nina és a sündisznó titka.A tízéves Nina képzeletét mindig is apja...

Ezzel az autóval történik a legtöbb baleset

A carVertical autóipari adatszolgáltató friss tanulmánya feltárta, hogy melyik autómárkát éri a legtöbb sérülés Magyarországon: a lista élén a BMW járművek állnak. Ez hasonló a többi ország trendjére is, azaz a BMW a leginkább...

Kevesebb fizetésemelés – erre számíthatnak idén a munkavállalók

Év elején kevesebb munkaadó ütemezett be idénre fizetésemelést, mint amennyien tavaly fejlesztettek a béreken, és bár továbbra is többségben vannak az emelést tervezők (63%), azonban a béren kívüli juttatások keretösszegét kevesen bővítik – derült...

Egyre sötétebben látják a jövőt a nagyvállalatok

Ismét csökkent a hazai nagyvállalatok éves várakozásait mutató K&H nagyvállalati növekedési index, aminek hátterében főleg a gazdasági környezet továbbra is negatív megítélése áll. Saját kilátásaikat illetően azonban még mindig enyhe optimizmus, kivárás figyelhető meg....

Itthon is népszerűek a minilakások

Kitart a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások keresettsége a hazai ingatlanpiacon. 2023-ban a legtöbb, kis alapterülettel rendelkező, megfizethető árú ingatlant kisebb otthonba költözés miatt a vidéki területeken vásárolták a Duna House ügyfelei,...

Izgalmas kalandra vállalkoznak a bringások

Április 20-21-én, éppen a Föld napja előtti hétvégén, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) egy játékra hívja a vállalkozókedvű bringásokat, aminek a keretében megkísérlik körbetekerni a Földet. Nem lehetetlen, és most bárki részt vehet...

Nagyot nőtt az Erste ingatlanalap

A konzervatív befektetési politikának és az árfolyam stabil alakulásának köszönhetően a legnagyobb hazai ingatlanalappá nőtte ki magát az idén húszéves Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. A hazai ingatlanalapok közül elsőként ESG minősítést szerző alap...

Így készíthetsz csodás tavaszi képeket a mobiloddal

A Honor jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.Öltözzünk megfelelően – Tény,...

Elindult az Otthontervezők podcast második évada

Április 10-én érkezett az Otthonok & Megoldások brand Otthontervezők című podcastjének második évada, amelynek ismét Dorogi Gabriella a műsorvezetője. A Fundamenta népszerű digitális kiadványa, valamint annak multimédiás platformjai és a podcast is a Marquard...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Május elején rajtol az RTL új kvízműsora

Május 6-tól minden hétköznap este lesz látható az RTL képernyőjén a The Floor – Csak egy maradhat című kvízműsor. A monumentális díszletben zajló izgalmas, fordulatos vetélkedőt Szujó Zoltán vezeti. A Hollandiából indult és a világ...

Átadták a Magyar Sajtófotó Pályázat díjait

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján. Mohos Márton, a 24.hu fotósa Fokozódó nyomás...

Oscar-jelölt duó filmje érkezik a hazai mozikba

Alain Gagnol és Jean-Loup Felicioli, az Egy macska kettős élete (A Cat in Paris) Oscar-jelölt rendezői egy varázslatos animációval jelentkeznek: májusban jön a Nina és a sündisznó titka.A tízéves Nina képzeletét mindig is apja...

Ezzel az autóval történik a legtöbb baleset

A carVertical autóipari adatszolgáltató friss tanulmánya feltárta, hogy melyik autómárkát éri a legtöbb sérülés Magyarországon: a lista élén a BMW járművek állnak. Ez hasonló a többi ország trendjére is, azaz a BMW a leginkább...

Kevesebb fizetésemelés – erre számíthatnak idén a munkavállalók

Év elején kevesebb munkaadó ütemezett be idénre fizetésemelést, mint amennyien tavaly fejlesztettek a béreken, és bár továbbra is többségben vannak az emelést tervezők (63%), azonban a béren kívüli juttatások keretösszegét kevesen bővítik – derült...

Don't Miss

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...

Mi teszi roppant eredményessé a PR-munkát? – interjú Knapcsek Katalinnal

A jól végzett munkában hiszek, a folyamatos visszacsatolásban, értékelésben és a pontos elszámolásban – mondta el az mmonline.hu-nak adott interjúban Knapcsek Katalin. A KNK alapítója és ügyvezető igazgatója beszélt arról is, hogyan alakult üzleti...