- Hirdetés -

Kiderült, mire költünk most a legtöbbet

|

- Hirdetés -

Kiemelten kezelik a magyar szülők gyermekeik megfelelő iskolázását, amiért plusz kiadásokat is hajlandóak vállalni – derült ki a Magyar Bankholding friss reprezentatív kutatásából. Tanév elején a legnagyobb mértékben a ruházkodás költsége terheli meg a családi kasszát, míg év közben a különórákra költenek a legtöbbet a szülők. A felmerülő kiadások finanszírozását tekintve leginkább az adott havi bevételükre támaszkodnak, de vannak, akik hitelt is igénybe vesznek az iskolakezdési szezonban.

A nyár vége minden évben kihívások elé állítja a szülőket az iskolakezdés során felmerülő többletkiadások miatt, ennek ellenére mindent megtesznek azért, hogy gyermekeik megfelelő oktatási eszközökhöz jussanak. A Magyar Bankholding megbízásából készült reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 62 százaléka szerint a ruházkodás és a cipővásárlás költségei a legjelentősebbek a családok számára. Második helyen a taneszközök – füzetek, írószerek és tankönyvek – szerepeltek (40%), míg harmadik helyre az iskola utáni extra tevékenységek, például a sporttevékenységek és a különórák finanszírozásai kerültek (31%).

Bár jellemzően a tanévkezdés jár az egyik legnagyobb kiadással az év során, a szülők még az iskolakezdési szezont követően is extra költségeket fordítanak az oktatásra. A válaszadók 46 százaléka mondta azt, hogy év közben az iskolán kívüli plusz tevékenységekre – szakkörök, különórák, tanfolyamok –, 36 százaléka pedig az informatikai eszközök vásárlására fordít nagyobb összeget. Évközi extra kiadásnak számít még a sportszerek és sportruházatok megvétele (23%), valamint a lakhatás biztosítása kollégista gyermekeik számára (21%).

Felmerül a hitel is

A kutatás kitért arra is, hogy a felmerülő plusz kiadásokat milyen forrásból tervezik idén finanszírozni a megkérdezettek. Az extraköltségeket túlnyomó részt az aktuális havi bevételből (51%), vagy kifejezetten az erre az időszakra félretett összegekből finanszírozzák (39%), amelyre átlagosan 4,5 hónapig spórolnak.

A megtakarítás mellett megjelenik a banki hitel is, mint finanszírozási forrás. A kutatásban résztvevők 15 százaléka vett már fel hitelt gyermekneveléssel kapcsolatos kiadások fedezésére, közülük 10 százalék pedig elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben is igénybe vegyen valamilyen hitelterméket. A lakosság 20 százaléka egyelőre még nem élt ezzel a lehetőséggel, de úgy gondolja, hogy a jövőben szükséges lehet a hitelfelvétel.

„A korábban már hitelfelvétellel élő válaszadók 43 százalékban személyi kölcsönt, 20 százalékban pedig hitelkártyát vettek igénybe gyermeknevelési költségek miatt, több mint kétharmaduk pedig kisebb, maximum 500 ezer forint értékig terjedő összegben gondolkozott” – mondta Somogyi Péter, a Magyar Bankholding lakossági üzletfejlesztési ügyvezető igazgatója. Hozzátette: „A kisebb kiadások finanszírozására a legjobb megoldást a személyi kölcsönök, illetve a hitelkártya konstrukciók olyan kedvező feltételű hitelterméket biztosít, amelyek azonnali megoldást jelenthetnek egy olyan időszakban, mint az iskolakezdés.”

A válaszadók 46 százalékban informatikai eszközök – tablet, számítógép, mobiltelefon – megvásárlására, 31 százalékban a hazai felsőoktatási költségek fedezésére, 28 százalékban pedig taneszközök finanszírozására vesznek fel leginkább hitelt.

Zsebpénzt továbbra is készpénzben adunk

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban a zsebpénz – a megkérdezettek majdnem háromnegyede (73%) ad valamekkora összeget gyermekének. Gyakoriságot tekintve a válaszadók 44 százaléka a heti, 20 százaléka pedig a havi zsebpénzt részesíti előnyben. Havi összeget tekintve átlagosan 3 és 5 ezer forint között (26%), illetve 5 és 10 ezer forint közötti (23%) összeget adnak a szülők, de a válaszadók 10 százaléka 10 és 20 ezer forint közötti zsebpénzt is biztosít gyermekük számára.

Az egyre népszerűbb kártyahasználat ellenére a zsebpénzt jelentős részben készpénzben kapják a gyerekek (80%). Ezt a legtöbb gyermek étkezésre (69%), szórakozásra (47%) és ruházkodásra (21%) költi, de közel egyharmaduk (31%) rendszeresen félreteszi a kapott összeget.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A vezetői képességek kialakulását is segíti a sport

A világ egyik legnagyobb, a Financial Times menedzsment képzési ranglistáján előkelő helyet elfoglaló, a szakma csúcsának járó „Triple Crown” minősítéssel elismert francia ESSCA School of Management International magyarországi Kampusza – folyamatainak szervezésében – a...

Zenés program várja a gyerekeket

A Müpa különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben...

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Megdobta a repülőjegy-foglalásokat az EB

Stuttgartba átlagosan 60 ezer Ft-ba kerül egy repülőjegy az Eb alatti időszakra Magyarországról. A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság miatt 59 százalékkal több magyar repül Németországba, mint tavaly ugyanebben az időszakban a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Az...

Tisztújítás és új projektek az MMSZ-nél

Tisztújító közgyűlést tartott a héten a szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak. A szervezet a jövőben területen tervezi erősíteni jelenlétét, az egyik az...

A lottózás új szintje és digitalizáció a Business Lounge-ban

A Business Lounge legfrissebb adásában az első Posta Lottózó megnyitásáról, a lottóturizmusról, a kereszt- és felülértékesítésről mesélt Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója és Nemes Gábor György, a Magyar Posta Zrt. lakossági értékesítési...

Gyorsított a Vodafone

A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben,...

Limitált kiadású sörkollekcióra licitálhatnak a focirajongók

A Liverpool FC legendás menedzserének, Jürgen Klopp távozásának alkalmából a Carlsberg összefogott az ERDINGER Weissbräuval, és közösen kiadtak egy limitált szériás ünnepi sört – minden hivatalos meccsére egy palackkal, amelyet a Vörösök kispadján töltött.Összesen...

Egyre több vállalat hazudja magát zöldebbnek

Globálisan a negyedik legjelentősebb bűnözési forma a környezeti bűnözés, és évről évre tovább nő. A környezeti visszaélések egyik esete, a zöldmosás a vizsgált cégek 7 százalékánál már előfordult, vagyis amikor a környezetkárosító vállalatok magukat...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Szuperprodukció érkezik Budapestre

Soha nem látott világpremier érkezik Budapestre. Június elsején nyílik meg a BOK csarnokban a LUFILAND szuperprodukció, amely 500 ezer környezetbarát lufi felhasználásával hívja világkörüli utazásra a látogatókat. A 4000 négyzetméteres kiállítócsarnokban többek között az...

A vezetői képességek kialakulását is segíti a sport

A világ egyik legnagyobb, a Financial Times menedzsment képzési ranglistáján előkelő helyet elfoglaló, a szakma csúcsának járó „Triple Crown” minősítéssel elismert francia ESSCA School of Management International magyarországi Kampusza – folyamatainak szervezésében – a...

Zenés program várja a gyerekeket

A Müpa különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben...

Jó hír az Auchan vásárlóinak

Tavasszal a Munch is bekerült az Auchan élelmiszermentő folyamatába. Kezdetben két hipermarkettel indultak, de a munkatársak lelkesedésének, valamint a munch csomagok sikerének köszönhetően jóval a tervezett időpont előtt bevezették és mostanra már az összes...

Új évaddal folytatódik a népszerű sorozat

Két saját gyártású produkció is debütál a pünkösdi hétvégén a Spektrum Home-on és a Spektrumon. Az Álomkertek harmadik évada bemutatja a publikum számára gyakran rejtett magyar ékszerdoboz-kerteket, míg a Mesterségek memoárja tisztelgés az évszázados...

Don't Miss

A jó ötleteket nem büdzsében mérik – interjú Sárospataki Alberttel

Az idén tízéves online számlázó, a Billingo vihette haza az Év Vállalata díjat a kilencedik Marketing Diamond Awardsról. Az elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató cég ügyvezetőjét, Sárospataki Albertet kérdeztük a pályázataikról, a Billingo...

Morálisan jót tenni üzletileg is kifizetődő

„Aligha tekinthető felelősségvállalásnak - és etikusnak - az, amikor egy tízmilliós költségvetésű imázskampányt tessék-lássék „bekoszolunk” egy kis kutyasétáltatással” - nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs, PR és CSR...

Keressük a legújabb technológiai megoldásokat – interjú Losonczi Balázzsal

A hatékonyság nem elsősorban pénz, sokkal inkább szakmai felkészültség kérdése – vallja Losonczi Balázs, a Pentacom ügyvezetője. A 2001-ben alapított digitális ügynökség lett az idei Marketing Diamond Awardson az Év Ügynöksége, ezzel kapcsolatban kérdeztük...

Fontos, hogy megőrizzük az önbizalmunkat – interjú Samu Zsófiával

Mire van szükség a karrier és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, mennyire egyenlőek a nők és a férfiak karrierépítési lehetőségei Magyarországon – többek között ezekről kérdeztük Samu Zsófiát. A Samsung Electronics márkakommunikációs vezetője beszélt arról...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...