- Hirdetés -

Kiderült, mit tervez 2023-ra az RTL és a TV2

|

- Hirdetés -

Lesz Valami Amerika sorozat az RTL+-on, érkezik egy új napi reality még tavasszal az RTL-re, a TV2-n visszatér a Szerencsekerék, ősszel ismét jön a Dancing with the Stars és folytatódik a Pepe című saját gyártású sorozat is – derül ki a SorozatWiki összeállításaiból.

Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese és programigazgatója, illetve Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója is podcast interjúban értékelte a tavalyi évet, illetve beszélt az idei terveikről a SorozatWiki-nek. Az interjúk alapján elmondható, hogy lesz néhány nagy visszatérő idén és az is jól látszik, hogy az RTL-nél minden eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak a streaming platformra.

Ennek jegyében az RTL+-ra érkezik majd a legendás Valami Amerika trilógia sorozat változata, melyet ugyanúgy Herendi Gábor készít majd. Azt, hogy mikortól lesz majd elérhető a produkció nem árulta el Kolosi Péter, annyit azonban elmondott, hogy lesz összefüggés a régi és az új Valami Amerika között.

 

A Gyertek át! kapcsán a tartalomért felelős vezérigazgató-helyettes utalt rá, hogy hamarosan érkezhet a produkció következő évada. Mint fogalmazott „nagyon hamar meg fogják tudni az előfizetők, hogy miért mondom azt, hogy egy nagyon sikeres, RTL+-on látható első szezon volt. Ilyenkor mindig azt szoktam mondani, hogy abból látszik, hogy egy tartalommal elégedettek vagyunk-e, hogy készítünk-e belőle következő szezont”.

Kiderült az is, hogy A Nagy Fehér Főnök című, szintén az RTL+-on futó széria nem folytatódik majd, mivel az eredeti cseh változat írójának kifejezett ars poetica-ja, hogy minden sorozatból csak egy évadot ír. A Mellékhatás 2. évada viszont már teljesen elkészült és hamarosan be is mutatják az RTL+ streaming szolgáltatón.

Új sorozatot készít Kalamár Tamás az RTL-nek

Kolosi Péter elmondta azt is, hogy nagy visszatérőként újra tartalmat készít a médiavállalat számára Kalamár Tamás, a Barátok közt egykori alapító-producere, aki nagyon hosszú ideig felelt a legendás sorozatért. Ezen kívül a nevéhez fűződik a Szeress Most!, az Oltári csajok és a Bátrak földje is.

„Kalamár Tamás ismét dolgozik, hamarosan már forgatni is fog és az is elképzelhető, hogy már idén találkozhatnak a nézők az új produkciójával. Egy teljesen magyar, saját fejlesztésű napi sorozatot fog készíteni, melyet a főcsatornánkon, az RTL-en mutatunk majd be” - nyilatkozta a SorozatWiki-nek Kolosi Péter.

Az RTL programizgatója a SorozatWikinek elárulta, hogy a Balogh Leventével érkező, vadonatúj tavaszi realityjük, az Álommeló napi műsor lesz és az RTL főcsatornáján mutatják majd be. Ezen kívül elmondta azt is, hogy a Drága örökösökből a mostani, 5. után elkészítik a sorozat 6. évadát is.

Újra lesz Szerencsekerék és folytatódik a Pepe

Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója a SorozatWikinek adott interjúban többek között jelezte, hogy az Ázsia Expressz következő évadát Mexikóban és Guatemalában veszik majd fel, ezért módosítani kellett a műsor eddigi címét. Mivel szerették volna megtartani az eredeti brandet, az új név Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát lett.

Ezen kívül a Fischer Gábor a SorozatWiki Podcast adásában bejelentette, hogy idén ősszel a Dancing with the Stars 4. évada és a Farm VIP következő szezonja is képernyőre fog kerülni a TV2-n. Az eddig nagyszerűen teljesítő Szerencsekerék idén tavasszal új évaddal jelentkezik majd a TV2-n. Folytatódik a tévétársaság egyik őszi újdonsága, a Párharc is. A reality folytatása már tavasszal látható lesz, méghozzá nem is egy, hanem rögtön két évaddal.

 

Tavasszal érkezik a Pepe 2. évada is. A TV2 Csoport programigazgatója elárulta, hogy elégedettek a heti sorozattal és nagyon örülnek neki, hogy annak idején úgy döntöttek, hogy adaptálják a szériát. Az Ütős ötös című vetélkedővel kapcsolatban bejelentette, hogy szintén tavasszal érkezik a TV2-re, azonban erről a formátumról nem beszélt többet a programigazgató.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így lehet feltörhetetlen jelszavad

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt,...

Baj lehet az államosításokból

Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a...

Ilyen évük volt a tévépiac főszereplőinek

Csökkenő árbevétel mellett is sikerült profittal zárnia a múlt évet a hazai televíziós piac két legnagyobb szereplőjének, az RTL Magyarországnak és a TV2 Csoportnak. Az RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2022-es pénzügyi évben...

Gyereknek lenni jó! (x)

A gyermeki fantázia világokat képes teremteni. De mi történik akkor, ha a valóság ugyanolyan csodálatos, mint a szárnyaló képzelet? Ha egyszer csak életnagyságú TRex hátára lehet pattanni, lehetőség nyílik ráját simogatni, cápát etetni, trambulinon...

Eljárást indítanak a Karc FM ellen

A Karc FM Paláver című betelefonálós műsorában kirekesztésre alkalmas tartalmak hangozhattak el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa szerint. A testület emellett egy helyi és egy holland joghatóság alá tartozó televízióval kapcsolatban...

Tarr Bélával készít sorozatot az AMC Networks International

Hazai saját gyártású sorozat fejlesztésébe kezd az AMC Networks International, a „Fata Morgana” című produkció kreatív producere Tarr Béla, együttműködő partnere az Oble Studios. A széria a klasszikus westernfilmeket alapul véve egészen különleges műfajt...

A hirdetési piacot is felforgatja a mesterséges intelligencia

A vállalkozások világa talán sosem volt még ennyire megosztott, mint napjainkban. 2023 teljes egészében felforgatta az állóvizet: a mai Magyarországról tulajdonképpen eltűnt a vállalkozói középréteg: a piacot a felső 10% uralja, a statisztikák alapján...

Visszatérhetnek a vevők a lakáspiacra

Új adalékokkal szolgált a tavaly kezdődött lakáspiaci fordulat mélységének és várható lefutásának megítéléséhez a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb lakáspiaci jelentése. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint közülük a legfontosabb az, hogy már a múlt év...

Keresik a példamutató családi vállalatokat

A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majd kétharmada vélekedik így – derült ki...

Rekordárbevétel a Praktikernél

A beruházások és fejlesztések mellett az építőipart közvetetten érintő állami támogatásoknak köszönhetően a kihívásokkal teli tavalyi évben is tovább növekedett a magyar Praktiker. A meghatározó piaci pozíciójú, idén 25 éves barkácsáruházlánc 13 százalékkal 95,5...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezt kell tudni a kriptovaluták adózásáról

A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében...

Így lehet feltörhetetlen jelszavad

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt,...

Baj lehet az államosításokból

Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a...

Ilyen évük volt a tévépiac főszereplőinek

Csökkenő árbevétel mellett is sikerült profittal zárnia a múlt évet a hazai televíziós piac két legnagyobb szereplőjének, az RTL Magyarországnak és a TV2 Csoportnak. Az RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2022-es pénzügyi évben...

Gyereknek lenni jó! (x)

A gyermeki fantázia világokat képes teremteni. De mi történik akkor, ha a valóság ugyanolyan csodálatos, mint a szárnyaló képzelet? Ha egyszer csak életnagyságú TRex hátára lehet pattanni, lehetőség nyílik ráját simogatni, cápát etetni, trambulinon...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....