- Hirdetés -

Kis csatornák, nagy küzdelmek

|

- Hirdetés -

Megnéztük, hogyan alakulnak a nézettségi erőviszonyok néhány televíziós tematika esetében. A filmcsatornák piacát a TV2 Csoport és az RTL Magyarország uralja, az ismeretterjesztőknél nagyon szoros a verseny, a humornál és a sportnál is kiemelkedik egy-egy erős szereplő. A hír- és közéleti televíziók esetén pedig a célcsoporttól függ, hogy melyik csatorna a piacvezető.

Érdekes kettősség figyelhető meg a nézettségi trendekben. Egyrészt a nézőszámok elaprózódása komolyan érinti az RTL-t és a TV2-t is, másrészt ez a két csatorna mégis ugyanolyan domináns szereplő a televíziós piacon, mint tíz éve. A heti 10 vagy akár 20 legnézettebb műsort tartalmazó toplistákra ritkán kerül be olyan tartalom, ami nem az említett két tévén került képernyőre. A kevés kivétel közé jellemzően egy-egy nagyobb sportesemény tartozik.

Az idei év első heteiben az RTL és a TV2 együttes közönségaránya teljesen napon a 18–49 éveseknél 15, a 18–59 esztendőseknél 16, a teljes lakosságnál 19 százalék volt. A főműsoridőben pedig ennél hat-hét százalékponttal jobban teljesítettek. Ez ugyanakkor azt jelenti, hogy például teljes napon a 18–49 éveseknél a többi csatorna share-je 85, de még főműsoridőben és a teljes lakosságnál is 74 százalékot tett ki. Utóbbi számok nem hangoznak rosszul, viszont nagyon sok, több mint száz magyar nyelvű csatorna verseng ezért a piaci szeletért. Sok tematikában keményebb nézettségi versenyt láthatunk, mint az RTL és a TV2 között. Ezért megnéztük néhány népszerűbb tévés tematikánál az erőviszonyok alakulását az év első két hónapjában.

Otthoni mozizás

A két nagy csatorna főműsoridejéből látványosan kiszorultak a filmek. Jellemzően amolyan töltelékszerepük van a tévés holtszezonok idején, amikor kevesebb a saját gyártású tartalom. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy a nézők elfordultak volna a filmektől, inkább azt, hogy a filmcsatornákon keresik ezeket a tartalmakat. Olyannyira, hogy a film az egyik legerősebb tévés tematika.

Az általunk összegyűjtött tizenkét filmcsatorna 2024 első két hónapjában a 18–49 éveseknél 13,7, a 18–59 esztendőseknél 14,3, a teljes lakosságnál 10,7 százalékos közönségarányt hozott össze. Azaz a két fiatalabb célcsoportnál közel annyit, mint az RTL és a TV2 együtt. Érdekes módon az idősebb nézőket ezek a csatornák kicsit kevésbé csigázták fel. Az év első két hónapjában a filmes tematika éllovasa a 18–49 éveseknél a Mozi+, a Film+ és a Moziverzum volt.

A TV2 Csoport két filmcsatornája, a Mozi+ és a Moziverzum együtt 5,3 százalékos share-t hozott össze. Az RTL Magyarországhoz tartozó Film+, RTL Három és a decemberben indult Moziklub együttes közönségaránya pedig 4,2 százalékot tett ki. A 18–59 éveseknél és teljes lakosságnál nézve a top három sorrendje ugyanez, annyi különbséggel, hogy a TV2-s filmcsatornák előnye nagyobb. Az RTL Magyarország és a TV2 Csoport egyébként nagyon leuralta ezt a témakört, hiszen a 18-49 éveseknél 9,5 százalék a tévéadóik együttes share-je, azaz övék ennek a szegmensnek közel a 70 százaléka.

Gasztrotévék

Az ebbe a kategóriába tartozó csatornák terén nagyjából egy 0,5-0,6 százalékos szegmensről beszélhetünk. A különböző korosztályok érdeklődése hasonlónak tűnik a témakör iránt. Alapvetően a TV2 Séf és az AMC-hez tartozó Tv Paprika versengése határozza meg ezt a piacot. Az év első két hónapjában mindhárom nagy célcsoportnál a TV2 Séf állt az élen, de a 18–49 éveseknél és a teljes lakosságnál minimális differenciával. A versenyükbe idővel bekavarhat a gasztotartalmat is kínáló RTL Otthon, de ennek az új csatornának egyelőre alacsony a nézettsége.

Sportverseny

A sportcsatornák piacán két liga van, az M4 Sport és a többiek. A közszolgálati adó két okból is helyzeti előnyben van. Egyrészt minden tévés háztartásban elérhető a műsoruk, másrészt a bőséges állami forrásnak köszönhetően jó néhány vonzó sportjogot tudhatnak magukénak.

A vizsgált időszakban az M4 Sport részesedése a sportcsatornás piacból 37,5 százalék a 18–49, 38 százalék a 18–59 éveseknél és 45 százalék a teljes lakosságnál. Januárban és februárban a 18–49 éveseknél a Sport 1 és 2 együtt 0,9, a Spíler1 és 2 0,8, az Arena4 és Match4 0,6, az Eurosport pedig 0,3 százalékot hozott. Nyilván egy-egy nagyobb sportesemény időlegesen jelentősen átalakíthatja ezeket az erőviszonyokat.

Híres televíziók

Az ATV-t, az ATV Spiritet, az M1-et és a Hír TV-t soroltuk a hír- és közéleti tematikába. Összességében népszerű témakörről van szó, főleg a teljes lakosságnál. Az év első két hónapjában együtt 7,8 százalékot tett ki a négy csatorna együttes share-je, igaz, a fiatalabb célcsoportokat látványosan kevésbé izgatják ezek a televíziók. A 18–59 éveseknél 3,7, a 18–49 esztendőseknél mindössze 2,6 százalékot tett ki az együttes share-jük.

Ebből a négyes fogatból a teljes lakosságnál az ATV a legnézettebb, a 18–49 és a 18–59 évesek esetén viszont az M1. Külön az ATV és a Hír Tv adatait összevetve pedig azt látni, hogy mindhárom célcsoportnál az ATV ért el jobb eredményt. Az ATV Spirit ugyanakkor egyelőre nem sok vizet zavar a maga 0,1 százalékos közönségarányaival, ráadásul a 18–49 éveseknél a 0,067 százalék lett felkerekítve erre az értékre.

 

Heszler Róbert

Az összeállítás teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Olimpia: egyetlen pillanatról sem kell lemaradnunk

A Warner Bros. Discovery (WBD) teljes portfólióját és hálózatát kihasználva Európa-szerte a lehető legteljesebb élményt nyújtja majd a nézőknek. A Eurosport mellett a május 21-én induló Max platformon az olimpia minden pillanata megtekinthető lesz.A...

Különleges interjú Szoboszlai Dominikkal

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját. Baumstark Tibor nem csak a magyar válogatott csapatkapitányával beszélgetett, végig járta azokat a helyszíneket,...

Még nem lélegezhetnek fel a vállalatok

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés...

Érdekes adatok jöttek a fővárosi ingatlanpiacról

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai alapján. Zömében (29%) a fővárosi lokációt választották az ügyfelek, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is vonzotta az első lakást szerzőket....

Tévézésben az éllovasok között vagyunk

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet...

Május elején rajtol a ValóVilág12

Május 5-én ismét megnyílik a ValóVilág Villa kapuja, amelyet mindenre elszánt játékosok lépnek át. Mindennapjaikat a nézők 24 órában követhetik nyomon az RTL+ streaming platformon, ahol a felhasználók teljes mértékben részesei lehetnek az eseményeknek. Tizenkettedik...

Berki Krisztiánnal keresi a tehetséges sportolókat a Szentkirályi

Ötödik alkalommal indul útjára a Szentkirályi Tehetségprogram, amely a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával, és a program nagykövetével, az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztiánnal közösen keresi a legtehetségesebb hazai utánpótlás-sportolókat, hogy elősegítse sportkarrierjük kiteljesedését....

Ők döntik el, kik a Csodanők

A 2024-es Carrie Csodanő Díj zsűrije ismét közismert tagokból áll. A díjat azért hozta létre 2023-ban a Carrie Magazin, hogy minden olyan nő-anya elismerést kaphasson, aki nem feltétlenül tűnik ki mindenhol, de rendkívül lényeges...

Egyre kevesebbre elég a zsebpénz

Tovább lassult a „gyerekinfláció”, de éves szinten még így is 8 százalék. Ennyivel emelkedett ugyanis a gyermekek fogyasztási szokásai alapján összeállított termékkosár ára. A gyermekek fogyasztási kosarában szereplő termékek ára idén márciusban már meghaladta...

Elképesztően jól mutatnak a legújabb csúcstévék

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kiderült, miért rendeződik át a munkaerőpiac

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a...

Olimpia: egyetlen pillanatról sem kell lemaradnunk

A Warner Bros. Discovery (WBD) teljes portfólióját és hálózatát kihasználva Európa-szerte a lehető legteljesebb élményt nyújtja majd a nézőknek. A Eurosport mellett a május 21-én induló Max platformon az olimpia minden pillanata megtekinthető lesz.A...

Különleges interjú Szoboszlai Dominikkal

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját. Baumstark Tibor nem csak a magyar válogatott csapatkapitányával beszélgetett, végig járta azokat a helyszíneket,...

Még nem lélegezhetnek fel a vállalatok

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés...

Érdekes adatok jöttek a fővárosi ingatlanpiacról

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai alapján. Zömében (29%) a fővárosi lokációt választották az ügyfelek, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is vonzotta az első lakást szerzőket....

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...