- Hirdetés -

Kórházban lévő gyerekeknek segít a Telekom

|

- Hirdetés -

A Telekom a most induló #DigitálisElsősegély programja keretében térítésmentes mobil internetelérést biztosít több kórház gyermekosztályának országszerte, hogy megkönnyítsék a kapcsolattartást a gyógyulásra várók és a családtagjaik számára. A program jövőre is folytatódik, amellyel a vállalat célja, hogy mindig ott segítsen, ahol a legnagyobb szükség van rá – készülékkel és hálózattal, sőt tartalmakkal és már nem csak kizárólag egészségügyi intézmények bevonásával.

Ha egy kórházban betegeskedő gyermektől megkérdeznénk, hogy minek örülne a legjobban, az első kívánsága biztosan a család közelsége lenne. A szeretteink gondoskodása, figyelme lerövidíti a kórházban töltött időt, azonban adódnak olyan élethelyzetek, amikor nem tudunk személyesen is egymás mellett lenni. A fizikai távollét ellenére azonban közel maradhatunk egymáshoz, ha kihasználjuk a digitális világ adta lehetőségeket. A Telekom azon dolgozik, hogy a beteg gyermekek se maradjanak egyedül, és hogy az idei karácsony napjaiban is a máskor megszokott szeretet és öröm vehesse körül őket, az ünnepi tartalmak pedig – legyen szó akár videóhívásról, elektronikus levelekről, játékokról, zenékről vagy filmekről – mindenkihez eljuthassanak.

„A DigitálisElsősegély program keretében mindig olyan helyre juttatjuk el a segítséget, ahol a legnagyobb szükség van rá. Most számos, az ország nagyvárosaiban lévő kórház gyerekosztálya számíthat a DigitálisElsősegély eszközparkjára, a hálózatunkra és a szolgáltatásainkra. Az utóbbi időben megtanultuk, hogy sokszor váratlan, nehéz körülményekkel kell szembenéznünk, korábban nem látott feladatokat szükséges gyorsan megoldanunk, azonban ügyfeleink minden körülmények között számíthattak ránk, biztosak lehettek abban, hogy a Telekom a bajban is ott áll mögöttük” – mondta Szabó Melinda, a Magyar Telekom lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

A kórházakba eljuttatott 20 mobilrouteren és a hozzájuk tartozó korlátlan mobil interneten túl, most külön meglepetésként a közelmúltban indult és a Telekom együttműködésével létrejött, gyerekeknek szóló Zsebrádió podcast igyekszik mosolyt csalni a beteg gyermekek arcára.

A Telekom #DigitálisElsősegély első körében Miskolc, Debrecen, Gyula, Szekszárd, Szeged, Tatabánya és Budapest kórházai csatlakoznak a programhoz idén decemberben.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Szakmai videósorozatot indított az Uniomedia

A kedden és csütörtökönként jelentkező adásokban az ügynökség munkatársai a saját területüket érintő tanácsaikat, tapasztalataikat és tippjeiket osztják meg az érdeklődőkkel. Az Uniomedia első, saját gyártású szakmai videósorozatának első epizódja szeptember 21-én debütált a világ...

A neten is hódítanak az e-autók

Egyre népszerűbbek hazánkban az elektromos autók, köszönhető ez a növekvő környezettudatosságnak, állami támogatásoknak és az egyre nagyobb töltő hálózatnak is. A SentiOne e-autó Social Indexe szerint idén eddig 114 000 alkalommal beszélgettek az internetezők...

Idén újra megrendezik a közösségi média fesztivált

Az év közösségi média eseményén és díjátadóján idén már YouTubberek, Insta sztárok és Twitch gamerek is képviseltetik magukat a TikTokkerek mellett. A mintegy 60 közönségtalálkozón, valamint a koncerteken és szórakoztató programokon túl az is...

450 milliárd forint tűnt el a marketingágazatból

A koronavírus-járvány a gazdaság egészére, így a marketing- és kreatívszektorra, az ezen a területen működő vállalkozásokra is hatással volt. A szektorban és a kiegészítő területein 2020-ban összesen több mint 13 ezer állás szűnt meg...

Csúcsot döntött a műszaki cikkek piaca

A műszaki elektronikai cikkek (TCG) globális piacának értéke - Észak-Amerika nélkül - rekordot jelentő 26 százalékkal, 433 milliárd dollárra nőtt 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A 2020 második félévében elért...

Csatlakozott a Mastercard programjához az OTP

A magyar bankok közül elsőként az OTP Bank csatlakozott a Mastercard Priceless Planet Koalícióhoz, egy olyan globális kezdeményezéshez, melynek célja, hogy öt év alatt 100 millió fa ültetésével járuljon hozzá a klímaváltozás elleni küzdelemhez....

Példátlan helyzetet hozott az átigazolási szezon

A futballtörténelem során még sosem történt olyan, mint az idei nyári átigazolási szezonban, hogy a világ két legjobb és legértékesebb játékosa, Messi és Cristiano Ronaldo egyszerre váltson klubot. Ráadásul az argentin világsztár ingyen költözött...

Többezer program lesz a Kutatók éjszakáján

Országszerte csaknem 50 városban 112 intézmény több mint 2100 programot - mások mellett szórakoztató előadásokat, kísérleteket, bemutatókat, laborbejárásokat - kínál pénteken és szombaton a Kutatók éjszakáján. A Kutatók éjszakája idén először nem nyert EU-s támogatást,...

A Republic Grouppal kampányol a Blikk

A Blikk új őszi kampányában, amit a Republic Group készített, milliókat nyerhetünk, ha a megfelelő pénzfürtöt kaparjuk le. Az ügynökség feladata a kreatív koncepció megtervezése és egy különleges kollázsfilm elkészítése volt, melyben valós fotókból...

Tovább nőtt az Oracle bevétele

A teljes negyedéves bevétel az előző évhez képest 4 százalékkal, 9,7 milliárd dollárra nőtt. A felhőszolgáltatásokból és licenctámogatásból származó bevételek 6 százalékkal 7,4 milliárd dollárra emelkedtek. A felhős és telepített új licenc értékesítés 8...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ők is előadnak az idei BrandFestivalon

Gardrób-pszichológus és Afrika-imádó ötletforradalmár is előad majd az idei BrandFestivalon. Az esemény programjának célja bemutatni a Viselkedéstudomány irányait, jelenségeit a nemzetközi szinten jegyzett „sztárelőadók” és a hazai „vállalatvezetők” társaságában, interkulturális közegben. Idén megosztja gondolatait többek...

Szakmai videósorozatot indított az Uniomedia

A kedden és csütörtökönként jelentkező adásokban az ügynökség munkatársai a saját területüket érintő tanácsaikat, tapasztalataikat és tippjeiket osztják meg az érdeklődőkkel. Az Uniomedia első, saját gyártású szakmai videósorozatának első epizódja szeptember 21-én debütált a világ...

A neten is hódítanak az e-autók

Egyre népszerűbbek hazánkban az elektromos autók, köszönhető ez a növekvő környezettudatosságnak, állami támogatásoknak és az egyre nagyobb töltő hálózatnak is. A SentiOne e-autó Social Indexe szerint idén eddig 114 000 alkalommal beszélgettek az internetezők...

Idén újra megrendezik a közösségi média fesztivált

Az év közösségi média eseményén és díjátadóján idén már YouTubberek, Insta sztárok és Twitch gamerek is képviseltetik magukat a TikTokkerek mellett. A mintegy 60 közönségtalálkozón, valamint a koncerteken és szórakoztató programokon túl az is...

450 milliárd forint tűnt el a marketingágazatból

A koronavírus-járvány a gazdaság egészére, így a marketing- és kreatívszektorra, az ezen a területen működő vállalkozásokra is hatással volt. A szektorban és a kiegészítő területein 2020-ban összesen több mint 13 ezer állás szűnt meg...
- Hirdetés -

CMO

Emberi értékek és egymásra figyelés

Bánhegyi Zsófia Szerencsejáték Zrt., marketing- és kommunikációs igazgató   - Mi az a 3 dolog, amit ajánlana most egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva? - Mindenképpen próbálja ki magát és...
Szabó Béla

Növekvő stratégiai tudás

Szabó Béla Magyar Telekom, márka- és lakossági kommunikációs igazgató – Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? – Rengeteg mindenre: a purpose alapú működésünk és stratégiánk mind üzletileg, mind márkaépítés szempontjából kiemelkedően teljesített. Olyannyira, hogy több márkát...