Közel 3 milliárd dolláros veszteség a Disney-nél

Míg a 2019-es üzleti évben 10 milliárd dollár fölötti nyereséggel zárt a The Walt Disney Company, addig a 2020-as üzleti év 2,8 milliárd dolláros veszteséget hozott. A koronavírus-járvány miatti korlátozások padlóra küldték a cég szórakoztató parki üzletágát és a filmstúdiókat, ugyanakkor a média hálózat még ebben a helyzetben is jól teljesített, és gyorsan nőttek a streaming szolgáltatások is.

Az október 3-án zárult 2020-as üzleti évben 65,39 milliárd dolláros bevételt ért el a Disney, ez mindössze 6 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben. Az adózott eredmény vonatkozásában más sokkal kevésbé bizonyult ellenállónak a cég a Covid-19 járvány hatásának, a 2019-es 10,4 milliárd dolláros nyereséget követően ezúttal 2,8 milliárd dolláros veszteség szerepel az éves jelentésben.

Az egyes üzletágakat vizsgálva az látszik, hogy a cég médiaérdekeltségei ebben a helyzetben is kimondottan jól teljesítettek. A részleg 14 százalékkal, 28,39 milliárd dollárra növelte bevételét, míg üzemi szintű nyeresége 21 százalékkal bővült és meghaladta a 9 milliárd dollárt.

Az árbevételt számítva a 2020-as üzleti évben a második legnagyobb részleg a „Direct-to-Consumer & International” lett, ami többek között a streaming szolgáltatásokat foglalja magában. Ez az üzletág 16,97 milliárd dolláros bevételt hozott, ami éves összevetésben 81 százalékos növekedést jelent. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy egyelőre masszívan veszteséges a részleg, üzemi szinten 2,8 milliárd dolláros veszteséget mutatott fel, ami 51 százalékkal nagyobb a tavalyinál. A cég streaming szolgáltatásainak az üzleti év végén már 120 millió előfizetője volt. A tavaly novemberben indult Disney+ 73 millió előfizetőt szedett össze kevesebb mint egy év alatt.

Az idei év nagy vesztese a szórakoztatóparkokat is magában foglaló „Parks, Experiences and Products” részleg volt, aminek éves összevetésben 37 százalékkal csökkent a bevétele, 16,5 milliárd dolláros forgalommal zártak. Az üzletág tavaly még közel 6,8 milliárd dolláros üzemi szintű nyereséget hozott össze, a 2020-as üzleti évben azonban ez eltűnt és 81 millió dolláros veszteséget jelentett.

A stúdiók esetében visszafogottabb volt a bevételcsökkenés, annak ellenére, hogy a tavalyi kiugró sikerek után az idén a koronavírus-járvány miatt elmaradtak a nagy mozis sikerek. A részleg forgalma 9,6 milliárd dollár volt, ez 13 százalékkal maradt el az egy évvel ezelőttitől. Jó hír a társaság számára, hogy üzemi szinten így is masszívan nyereséges ez a részleg, 2,5 milliárdos profitot ért el.