Közel 70 milliárd eurós az európai digitális reklámpiac

A múlt évben 69 milliárd eurós volt a digitális reklámpiac Európában, ez éves összevetésben 6,3 százalékos bővülést jelentett – derül ki az IAB Europe most kiadott „2020 AdEx Benchmark Report” jelentéséből.

A legnagyobb mértékű növekedést a display hirdetések esetében mérték, ott 9,1 százalékos volt a bővülés üteme a vizsgált európai piacokon. A keresésekhez kapcsolódó reklámok esetében 7,8 százalékos volt a növekedés, ugyanakkor az apróhirdetési piacon viszonylag komoly, 9 százalék körüli visszaesés volt tapasztalható.

A display-en belül látványosan 16,3 százalékkal bővült a videós reklámokra fordított összeg, de még ennél is nagyobb mértékben, 16,5 százalékkal nőtt a közösségi felületeken elhelyezett hirdetésekből származó bevétel. A videóhirdetések fölényét mutatja, hogy a display jellegű reklámok között már 39,4 százalékos a részesedésük és 4 olyan piac is van, ahol ez az arány meghaladja az 50 százalékot.

A jelentés szerint 7 országban 10 százalék fölötti növekedést mértek a digitális reklámköltésben. A legnagyobb fejlődés Törökországban volt, ahol 34,8 százalékos volt a bővülés üteme tavaly 2019-hez képest. Nyugat-Európában pedig Németország tudta felmutatni a legnagyobb mértékű fejlődést, ott 10,4 százalékkal nőtt a piac.

Érdekesség, hogy a vizsgált 28 ország közül 13 esetében már a digitális költés adja a teljes reklámpiac több mint felét. A legnagyobb piac az Egyesült Királyság, ahol tavaly 22,5 milliárd eurós volt a digitális hirdetési szegmens. Az öt legnagyobb piac adja egyébként a vizsgált 28 ország költésének mintegy kétharmadát, összesen 47,4 milliárd eurót.