- Hirdetés -

Közel hatmilliós segítség az OMV-től

|

- Hirdetés -

Összesen 2,9 millió forintot meghaladó adomány gyűlt össze az OMV töltőállomásain és online értékesítési rendszerében az év utolsó hónapjában. Ezt a vállalat ugyanekkora összeggel egészítette ki, így végül több mint 5,8 millió forintot utalt át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára.

Ez az összeg jócskán meghaladja az elmúlt évi eredményt, amikor is 4,08 millió forint jött össze. A decemberi akció során az autósok a vállalat 165 töltőállomásán, illetve az OMV honlapján online vásárolhattak 200 és 500 forintos Máltai adománykártyákat. Az így befolyó és a vállalat által megduplázott forrást a segélyszervezet tartós élelmiszereket tartalmazó ajándékcsomagok összeállítására használja fel, amelyeket nélkülöző családokhoz juttatnak el.

„Boldoggá tesz minket, hogy egy sikeres kampányt sikerült szervezni és a vásárlóinkkal közösen támogathattuk a Máltai Szeretetszolgálat áldozatos munkáját. Reméljük, hogy számos hátrányos helyzetű családnak tudtunk ezáltal segíteni és sikerült örömet okozni számukra. Az külön büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a töltőállomásainkra betérő autósók ismét jelét adták annak, hogy mennyire érzékeny és segítőkész emberek” – fogalmazott Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója.

„Az OMV Hungáriától kapott forrásból csaknem 2500, tartós élelmiszereket tartalmazó csomag készült, amelyeket a regionális szervezeteken keresztül rászoruló embereknek, családoknak juttattunk el az ország egész területén. Számunkra minden támogatás hatalmas jelentőségű, de az OMV adományának értékét külön emeli, hogy készpénzt gyűjtöttek a Máltai Szeretetszolgálat számára. A jelenlegi vírushelyben ugyanis a támogatás ezáltal juttatható célba a leggyorsabban. A vállalattal egyébként már évek óta tart a jó kapcsolat, amely reményeink szerint a jövőben is fennmarad” – fogalmazott Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat adománykártyái 2021-ben is elérhetőek az OMV töltőállomásain.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A neten is hódítanak az e-autók

Egyre népszerűbbek hazánkban az elektromos autók, köszönhető ez a növekvő környezettudatosságnak, állami támogatásoknak és az egyre nagyobb töltő hálózatnak is. A SentiOne e-autó Social Indexe szerint idén eddig 114 000 alkalommal beszélgettek az internetezők...

Idén újra megrendezik a közösségi média fesztivált

Az év közösségi média eseményén és díjátadóján idén már YouTubberek, Insta sztárok és Twitch gamerek is képviseltetik magukat a TikTokkerek mellett. A mintegy 60 közönségtalálkozón, valamint a koncerteken és szórakoztató programokon túl az is...

450 milliárd forint tűnt el a marketingágazatból

A koronavírus-járvány a gazdaság egészére, így a marketing- és kreatívszektorra, az ezen a területen működő vállalkozásokra is hatással volt. A szektorban és a kiegészítő területein 2020-ban összesen több mint 13 ezer állás szűnt meg...

Csúcsot döntött a műszaki cikkek piaca

A műszaki elektronikai cikkek (TCG) globális piacának értéke - Észak-Amerika nélkül - rekordot jelentő 26 százalékkal, 433 milliárd dollárra nőtt 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A 2020 második félévében elért...

Csatlakozott a Mastercard programjához az OTP

A magyar bankok közül elsőként az OTP Bank csatlakozott a Mastercard Priceless Planet Koalícióhoz, egy olyan globális kezdeményezéshez, melynek célja, hogy öt év alatt 100 millió fa ültetésével járuljon hozzá a klímaváltozás elleni küzdelemhez....

Példátlan helyzetet hozott az átigazolási szezon

A futballtörténelem során még sosem történt olyan, mint az idei nyári átigazolási szezonban, hogy a világ két legjobb és legértékesebb játékosa, Messi és Cristiano Ronaldo egyszerre váltson klubot. Ráadásul az argentin világsztár ingyen költözött...

Többezer program lesz a Kutatók éjszakáján

Országszerte csaknem 50 városban 112 intézmény több mint 2100 programot - mások mellett szórakoztató előadásokat, kísérleteket, bemutatókat, laborbejárásokat - kínál pénteken és szombaton a Kutatók éjszakáján. A Kutatók éjszakája idén először nem nyert EU-s támogatást,...

A Republic Grouppal kampányol a Blikk

A Blikk új őszi kampányában, amit a Republic Group készített, milliókat nyerhetünk, ha a megfelelő pénzfürtöt kaparjuk le. Az ügynökség feladata a kreatív koncepció megtervezése és egy különleges kollázsfilm elkészítése volt, melyben valós fotókból...

Tovább nőtt az Oracle bevétele

A teljes negyedéves bevétel az előző évhez képest 4 százalékkal, 9,7 milliárd dollárra nőtt. A felhőszolgáltatásokból és licenctámogatásból származó bevételek 6 százalékkal 7,4 milliárd dollárra emelkedtek. A felhős és telepített új licenc értékesítés 8...

Leginkább itthon kalandoznának a magyarok

A NatGeo kutatásából kiderült, hogy a magyarok elsősorban a belföldi utazást kedvelik, és nem gondolják, hogy az „igazi felfedezés” élményéhez külföldre kellene utazni. Az utazás elsődleges célja a természetben való kirándulás, pihenés; a vágyott...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Szakmai videósorozatot indított az Uniomedia

A kedden és csütörtökönként jelentkező adásokban az ügynökség munkatársai a saját területüket érintő tanácsaikat, tapasztalataikat és tippjeiket osztják meg az érdeklődőkkel. Az Uniomedia első, saját gyártású szakmai videósorozatának első epizódja szeptember 21-én debütált a világ...

A neten is hódítanak az e-autók

Egyre népszerűbbek hazánkban az elektromos autók, köszönhető ez a növekvő környezettudatosságnak, állami támogatásoknak és az egyre nagyobb töltő hálózatnak is. A SentiOne e-autó Social Indexe szerint idén eddig 114 000 alkalommal beszélgettek az internetezők...

Idén újra megrendezik a közösségi média fesztivált

Az év közösségi média eseményén és díjátadóján idén már YouTubberek, Insta sztárok és Twitch gamerek is képviseltetik magukat a TikTokkerek mellett. A mintegy 60 közönségtalálkozón, valamint a koncerteken és szórakoztató programokon túl az is...

450 milliárd forint tűnt el a marketingágazatból

A koronavírus-járvány a gazdaság egészére, így a marketing- és kreatívszektorra, az ezen a területen működő vállalkozásokra is hatással volt. A szektorban és a kiegészítő területein 2020-ban összesen több mint 13 ezer állás szűnt meg...

Csúcsot döntött a műszaki cikkek piaca

A műszaki elektronikai cikkek (TCG) globális piacának értéke - Észak-Amerika nélkül - rekordot jelentő 26 százalékkal, 433 milliárd dollárra nőtt 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A 2020 második félévében elért...
- Hirdetés -

CMO

Emberi értékek és egymásra figyelés

Bánhegyi Zsófia Szerencsejáték Zrt., marketing- és kommunikációs igazgató   - Mi az a 3 dolog, amit ajánlana most egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva? - Mindenképpen próbálja ki magát és...
Szabó Béla

Növekvő stratégiai tudás

Szabó Béla Magyar Telekom, márka- és lakossági kommunikációs igazgató – Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? – Rengeteg mindenre: a purpose alapú működésünk és stratégiánk mind üzletileg, mind márkaépítés szempontjából kiemelkedően teljesített. Olyannyira, hogy több márkát...