- Hirdetés -

Középiskolás lányok jelentkezését várja a Morgan Stanley

|

- Hirdetés -

A tudás átadásának, a személyes fejlődés támogatásának egyik leghatékonyabb formája a mentorálás, azaz amikor rutinos szakemberek kevésbé tapasztalt embereket vesznek „szárnyaik alá”, segítve őket az élet számos területén. A világ egyik vezető pénzintézetének budapesti központjában már sok éves hagyománya van mindennek, a mentorálás kultúrája náluk a mindennapok része. A Morgan Stanley munkatársai pályakezdőket, tehetséges roma fiatalokat és női vezetőket is támogatnak. A mentorálás kulcseleme a vállalat egyik egyedi kezdeményezésének, a Smartiznak is. A Nők a Tudományban Egyesülettel közösen szervezett ingyenes oktatási programra idén már hatodszor várják a középiskolás lányok jelentkezését az ország minden szegletéből.

Budapesten 15 évvel ezelőtt néhány fős irodával indult a Morgan Stanley, ma pedig már vállalat egy meghatározó technológiai és pénzügyi elemzőközpontjaként mintegy 3000 szakembert foglalkoztatnak. A vállalat egyik alapértéke a „giving back” filozófia, vagyis az, hogy a munkatársak igyekeznek vissza is adni – például tudásukból, tapasztalatukból – annak a közösségnek, amelynek részei. Ennek egyik eszköze a mentorálás: a bank alkalmazottai számos program keretében támogatnak fiatalabb vagy kevésbé tapasztalt szakembereket, diákokat, pályakezdőket.

Találkozás a példaképekkel, sikeres női informatikusokkal

Ilyen kezdeményezés a Smartiz is, amelyet a Morgan Stanley a Nők a Tudománnyal Egyesülettel (NATE) közösen hívott életre 2018-ban. A Smartiz egy ingyenes fejlesztő és oktató program, amely 10. évfolyamos lányoknak szól, és elsősorban a matematika, valamint a digitális készségek, programozási alaptudás fejlesztését célozza korszerű pedagógiai módszerekkel. A heti rendszerességű, szakkör jellegű, ingyenes foglalkozássorozat a teljes tanéven átível, és az eddigi öt évfolyamában már több mint 100 lány vett részt.

Idén szeptember 27-ig lehet jelentkezni a Smartizra a NATE honlapján.

A program fontos része a matematikai és programozási foglalkozások, valamint a készségfejlesztés mellett a lányok mentorálása is. A legtöbb résztvevő kiemelten pozitívan értékeli a Smartiznak ezt az részét, sokan számolnak be róla, milyen nagy hatással volt rájuk, hogy megismerkedhettek az informatikai pályán karriert befutó nőkkel, meghallgathatták tanácsaikat, tanulhattak tapasztalatikból. Az idén ősszel induló tanévben még több személyes elemmel bővül a program, több lehetőség lesz például a lányoknak és a mentoroknak elmélyíteni a kapcsolatukat. Mindeközben a foglalkozások zöme továbbra is online zajlik majd, így az egész országból várják a középiskolásokat.

„Célunk, hogy nemtől függetlenül minden érdeklődő gyerek kibontakoztathassa a tehetségét a természettudományos, műszaki, informatikai, matematikai (STEM) területeken, amelyek gyakran még ma is inkább „férfias” pályaként élnek a köztudatban – mondta el Mátyás-Kollár Gabriella, a Morgan Stanley budapesti informatikai részlegének operatív vezetője. – Egy jó mentor kulcsszerepet játszhat abban, hogy a szakmai tudás átadása mellett, megerősítse a STEM iránt érdeklődő lányokban, hogy érdemes ebben az irányban továbbtanulniuk – akár személyes példája által is.”

A műszaki karrier komoly lehetőség a nőknek az önálló gazdasági stabilitáshoz

A Morgan Stanley más programokkal is tesz azért, hogy egyre több nő válassza a STEM területeket. Rendszeresen ott vannak a NATE Lányok Napja rendezvényein, és évek óta főszponzorai az Európai Lányok Matematikai Olimpiáján (EGMO) induló magyar csapatnak. Az idén pedig a Girls Who Code nevű kéthetes virtuális nyári tábort is ők szervezték meg, ahol több tucat európai, közel-keleti és afrikai országból 60 lány ismerkedhetett meg a programozás alapjaival és kaphatott hasznos útravalót a cég IT területen dolgozó női kollégáitól.

„Több okból is érdemes támogatni, hogy még több középiskolás lány „reálos” érdeklődése maradjon meg, és a gimnáziumi évek után STEM területen tanuljon tovább. Egyrészt a sokszínűség a sikeres csapatok egyik legfontosabb jellemzője, és ennek megteremtéséhez szükség van a műszaki felsőoktatásban képzett női kollégára. Másrészt a műszaki karrier komoly lehetőséget jelent a nőknek az önálló gazdasági stabilitás megteremtéséhez” – mondta el Kalmár Eszter Léna, a program koordinátora, a Morgan Stanley algoritmikus kereskedéssel foglalkozó munkatársa.

Fontos, hogy ne csak szavakban támogassuk a nők vezetővé válását

A mentorálás nemcsak diákkorban fontos, később is nagy szerepet játszhat abban, hogy a tehetséges nők kiaknázhassák a bennük rejlő potenciált. Hazánkban ez ma még nem mindig teljesül: a nők aránya a felsővezetésben a legalacsonyabbak között van, mindössze 10,5%, szemben a 31,6%-os EU-átlaggal (EIGE, 2022). Ezen változtatna a Morgan Stanley támogatásával az Egyenlítő Alapítvány is, amelynek küldetése, hogy minél több nő kerüljön döntéshozatali pozícióba. A tavasztól őszig tartó Egyenlítő mentorprogram keretében 60 hazai vállalatnál dolgozó női vezető kap maga mellé tapasztaltabb mentort, akinek segítségével fejlesztheti szakmai és vezetői képességeit.

„Fontos, hogy mi, férfiak ne csak szavakban támogassuk, hogy több nő kerülhessen vezető pozícióba, hanem az aktív hozzájárulásunkkal mutassuk meg, hogy ezt komolyan is gondoljuk – mondta el Tiszai Attila, aki a hitelkockázati részleg vezetője a Morgan Stanley budapesti irodájában. – Az Egyenlítő mentorprogram ennek biztosítja a kereteit. A mentorálás során próbálom átadni azt a tapasztalatot és tudást, ami engem segített a karrierépítésben, de közben én is sokat tanulok a mentoráltamtól. Ez egy jó hangulatú, kölcsönös tanulási folyamat, ami mindkettőnk javára válik.”

Roma mentorálás: fontos a sztereotípiák elleni küzdelem is

A mentorálás fontos része annak a munkának is, amit a Morgan Stanley budapesti irodája a roma közösség támogatása érdekében végez. A vállalatnál Roma Awareness Network néven működik egy olyan munkavállalói hálózat, amelynek küldetése a fiatalok támogatása mellett a sztereotípiák elleni küzdelem. Külsős civil szervezetekkel együttműködve több programban mentorálnak roma tehetségeket a kisiskolás kortól egészen a diplomásokig. A programok hosszúsága szintén változatos, a néhány hónapostól a több évesig.

„Részt veszünk például egy programban, ahol 3-4 éven keresztül kísérünk végig egy diákot, ideális esetben ugyanazzal a mentorral. A nehézségek ellenére népszerűek ezek a programok és sokan jelentkeznek mentornak is – mondta el Csuka Zsolt, a Roma Awareness Network társelnöke. – Aktív mentorközösséget építünk, melynek tagjai megoszthatják a tapasztalataikat. Két korábbi mentoráltunk is a Morgan Stanley munkatársa lett tanulmányai befejeztével. Egyikük később a hálózat munkájában is részt vett, mert fontos volt neki, hogy visszaadhasson a közösségnek abból, amit ő kapott. Hiszünk benne, hogy ezekben az eredményekben nagy szerepe van a mentorok munkájának.”

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Rekordszinten a fiatalok megtakarítása

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, ha a konkrét összeget nézzük: a második negyedévben átlagban 783 ezer forintja volt a 19-29 éveseknek a K&H ifjúsági index szerint, hasonlóan magas összegre a felmérés több mint tízéves...

Tényleg túl sokat netezünk?

A 18-65 éves internetező magyarok átlagosan 4 órát interneteznek egy hétköznapon a szabadidejükben. A Reacty Digital legújabb felmérése szerint ezt kevesen tartják problémának, pedig a túlzásba vitt netezés negatív hatásait a lakosság negyede szokta...

Így csökkenthetjük a rezsiköltséget

Az elmúlt évek energiapiaci bizonytalansága, az elszálló energiaárak, mind megmutatták, mennyire fontos, hogy csökkentsük a saját energiafelhasználásunkat. Otthonunk szigetelésével nemcsak energiát és pénzt spórolunk, hanem annak értékét is növeljük. Falusi CSOK-kal és a hozzá...

Bőven van mit behoznunk a digitális gazdaság területén

Az uniós ranglistán 22. helyen áll a magyar piac 43,8 pontjával, szemben az 50 pont feletti EU-s átlaggal. A lemaradás a cégvilágban is érezhető, ami részben az informatikushiánnyal, a képzett szakemberek iránti jelentős kereslettel...

Nagyot újított az LG

Az LG Electronics (LG) hamarosan elérhetővé teszi a Home Connectivity Alliance HCA 1.0 specifikációjának első kereskedelmi implementációját, amely az LG ThinQ okosplatformon keresztül lehetővé teszi a különféle márkájú készülékek összekapcsolását. Ez év végére a...

Kriptóban olcsóbb és átláthatóbb a jótékonykodás

Átlátható, jól nyomon követhető módja az adományozásnak a blokklánctechnológián alapuló átutalás. Ez a három fő előnye a kriptovalutában történő jótékonykodásnak a Binance által megkérdezett emberek szerint. Bár a legtöbben még mindig inkább hagyományos pénzügyi...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jövő héten rajtol a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A tudomány és a technológia kapcsolata, a tudományos eredmények hiteles kommunikációja, valamint a természettudományok és a múzeumok kapcsolódási pontjaira fókuszál idén a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyet szeptember 25. és november 12. rendeznek meg országszerte. A...

November végén érkezik a mozikba a Semmelweis

November 30-án kerül a mozikba a Semmelweis című film, amely az Oscar-díjra jelölt filmes mester, Koltai Lajos új rendezése. A premier felé vezető út egyik fontos állomásaként bemutatták az alkotás plakátját. (kiemelt kép: NFI)   Frank...

A sokoldalú és kreatív PR támogatja a növekedést

A PR reneszánszát hozta el, hogy mind nagyobb az igény a stratégiai gondolkodásra, a hitelesség, a társadalmi szerepvállalás és a céltudatosság egyre fontosabb az ügyfelek számára. A stabil piaci jelenléthez szükséges őszinte válaszok megadásában...

A Dikh TV és vidéki rádiók is bajba kerültek

Termékmegjelenítésre vonatkozó szabály be nem tartása és hatósági határozatban megállapított, műsorstruktúrával kapcsolatos követelmények nem megfelelő teljesítése miatt indít eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Dikh TV országos kereskedelmi televízió és...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...

A marketing a stratégia része lett a generációváltáson áteső Euronics-nál

Óriási előrelépések, arculat és szlogenváltás zajlott sok sikerrel az elmúlt években a legnagyobb magyar tulajdonban lévő magyar webshopnál, ahol most belül is transzformálnak: új vezetőket igazoltak, köztük Metykó Tibort, aki az építőiparból érkezett a...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Klímapusztulás: a villamosenergia-ágazaton múlik minden

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az világ 2050-re, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. Az ágazati kutatás szerint az energiatermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. A szektor...

Nagy kihívás a fenntarthatóság a családi cégeknek

Két évük van a minimum 250 főt foglalkoztató cégeknek arra, hogy beépítsék üzleti folyamataikba az ESG szempontokat. A K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe szerint ez egyelőre nagy kihívás a cégeknek, mivel alig 10 százalékuk...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....