- Hirdetés -

Középpontban az 5G

|

- Hirdetés -

Tizedik alkalommal vesz részt az Ericsson Magyarország a Kutatók Éjszakája programsorozatban. A cég hazai központjában, az Ericsson Házban idén is korunk legfontosabb kommunikációs technológiáival ismerkedhetnek meg a látogatók. 2019 hívószava az 5G, így a Kutatók Éjszakáján is főszerep jut az új hálózat nyújtotta alkalmazási területeknek.

Az Ericsson eszközökre épülő élő 5G campushálózaton öt demó fut majd. A Mobil ultrahang bemutató azt demonstrálja, hogy az 5G hálózatok speciális képességei hogyan képesek segíteni egy mentőautóban dolgozó szakszemélyzet munkáját. Láthatjuk, hogy miként hajtható végre akár egy esetkocsiban ultrahangos vizsgálat úgy, hogy a vizsgálatot végző orvos egy távoli kórházból egy 5G-vel üzemelő haptikus kesztyűvel vezeti a mentős kezét.

Egy másik látványos bemutatóban ipari robotkarok egy logikai játékot, a Hanoi tornyait játszva mutatják meg, hogy az 5G és az Edge Cloud miként nyújt alacsony késleltetésű kommunikációs lehetőséget. A robotok vezérlését végző központi szerver az 5G hálózat gyorsaságának köszönhetően valós időben bírálja felül azok működését. A technológia nagyban az ipari termelés automatizálása során is alkalmazható. Szintén az ipari robotikában rejlő lehetőségeket hivatott bemutatni az a „robotpók”, mely felhőben található hangelemző algoritmus segítségével bármilyen zeneszámra tud táncolni, ez jól reprezentálja az alacsony késleltetés fontosságát az ipari automatizálás és az ipari robotika szempontjából.

Az 5G által támogatott AR technológia lehetőségeit mutatja be a demó, melyben a látogatók egy valódi városrész digitális másolatának “élő” AR megjelenítését látják. Az ebben a környezetben elhelyezett épülettervekről eldönthető, azok hogyan illeszkednek a létező városképbe. Szimulálható többek között a szélmozgás az új épületek hatására. Az AR modell segítségével körbejárhatók az épületek, sőt be is lehet menni a tervezett épületekbe körülnézni. Az AR modell mellett egy VR headset segítségével a látogatók az utcaszintről is megnézhetik az épületeket.

Ha a hétköznapi tárgyak számára is lehetővé tesszük a látást, az nagyon izgalmas, új lehetőségeket rejt magában. A gépi látás azonban nagyobb számítás, energia és (az akkumulátorok miatt) helyigényes a mobil eszközök számára. Ha valós időben, kritikus rendszerek számára akarjuk ezt lehetővé tenni, a távoli, nagy adatközpontok felhasználása sem mindig lehetséges. Itt jön képbe az 5G és az elosztott felhőszolgáltatás, amivel lokálisan tudunk nagy számítási kapacitást igénylő feladatokat ellátni. Az „Internet of Eyes” demó bemutatja, hogy az 5G és a mesterséges intelligencia által létrehozott gépi látás milyen lehetőséget rejt magában.

Ugyanakkor az 5G nem csak az ipar és egyéb technológiai területeken lesz hasznos, a hétköznapi felhasználók számára is komoly előnyöket nyújt a hipergyors és alacsony késleltetésű hálózati kapcsolat. Ezt mutatja be az Ericsson cloud gaming demója, amivel a felhasználók a 5G hálózaton a felhőben játszhatnak a legnépszerűbb futballszimulátor azon a napon piacra kerülő változatával.

Az 5G-n túl

Az 5G természetesen nem az egyetlen technológia, amivel az Ericsson foglalkozik, így a Kutatók Éjszakáján is megjelenik számtalan további ericssonos technológiai bemutató, illetve az vállalat hazai technológiai inkubátora, az Ericsson Garázs projektjei is. Emellett, idén is megnyílik a látogatók előtt a világhírű tesztlabor, ahol az eszközök fejlesztése, tesztelése a teljes európai mobilhálózatot modellező rendszeren zajlik. Az érdeklődők megismerkedhettek a kutatók hobbijaival és több, az Ericsson és a BME együttműködésében megvalósuló projekttel is. Az általános iskolás és gimnazista lányokat a számítástechnika és a programozás rejtelmeibe beavató projekt, a Skool is az Ericssonban mutatkozik be.

Nem maradhatnak el a látványos fizikai kísérletek sem, amelyeket Ericsson-díjas tanárok, „Öveges Tanár úr utódai” mutatnak majd be. Ezek az egészen egyszerű, akár otthon, könnyen elérhető eszközökkel végzett tesztektől, egészen az elektromossággal, vagy éppen repüléssel, rakétákkal kapcsolatos kísérletekig terjednek.

Az Ericsson Házban mutatkoznak be a 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny győztesei. Az ő bemutatóikból megtudhatjuk mi foglalkoztatja a jövő kutatóit. Kifejezetten előremutató „találmányokat” ismerhetnek meg az érdeklődők, legyen szó akár okos eszközökkel felszerelt molycsapdáról, automatizált növénygondozó rendszerről, vagy éppen a nagy mennyiségű adatot gyűjtő szenzorok segítségével a legtisztább levegőjű útvonalat megtaláló navigációs eszközről.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Szeretik a dolgozók a kutyabarát munkahelyeket

Bár elvárásként még nem szerepel, de nagyban befolyásolja a gazdik döntését a „kutyabarátság", abban az esetben, ha két hasonló munkahely között választanak. A szakemberek szerint pár éven belül pedig oda is eljuthatunk, hogy kézzel...

Ezt hozta a nyár a lakáspiacon

Továbbra is a hazai lakáspiac egyik motorja az alku, tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb lakásértékesítési adataiból. A nyári hónapokban ez átlagosan 6,5 százalékos árcsökkentésre adott lehetőséget, ami éppen megfelel az előző negyedévben elérhetőnek....

Új évaddal folytatódik a Marvel sorozat

Az első évad meglepő lezárása után október 6-án folytatódik a Marvel Studios egyik közönségkedvenc sorozata a Disney+-on.Loki, a csínytevés istene visszatér, és rögtön a Téridő Variancia Alapítvány – egy időn és téren kívül létező,...

Ezúttal az ATV-t büntette a Médiatanács

Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt...

Újabb részletek derültek ki a BrandFestivalról

Mesterséges intelligencia kutató és termelékenységi coach is lesz az idei BrandFestival nemzetközi előadói között. Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozóját november 9-10-én rendezik meg az ETELE CINEMA-ban. Az eseményen a „Digitális transzformáció”...

A kisebb településeken is lesznek GLS automaták

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a GLS Hungary: 300 településen összesen már több mint 1250 csomagautomatát üzemeltet a vállalat. A csomaglogisztikai szolgáltató egyúttal bejelentette, elkötelezett az iránt, hogy az ország minden szegletében elérhetővé tegye a...

Kiállítással ünnepel a National Geographic

A National Geographic Magyarország idén lett 20 éves. A kerek évforduló alkalmából a World Press Photo kísérő-kiállításán, a Magyar Nemzeti Múzeumban vonultatja föl a magazin két évtizedének legizgalmasabb és legszebb magyar anyagait.Húsz év, kétszáznegyvennél...

A KNK-val kampányol a Haier

Szeptember elejétől október végéig tart a világ elsőszámú nagy háztartási gép gyártó márkájának őszi reklámkampánya, amelyet online felületeken, social médiában, közterületi eszközökön, plázákban és printben látható hirdetések, valamint PR-megjelenések támogatnak. A potenciális vásárlói útvonalak...

Egyre népszerűbb a munkaerő-kölcsönzés

A munkaerő-kölcsönzés egyre elterjedtebb fogalom munkavállalói körben is, de számos tévhit kering körülötte. Az Ipsos átfogó munkaerőpiaci kutatást végzett a Prohuman megbízásából. A vizsgált 12 hónapos időszakban a magyar közösségi térben kb. 14 ezer...

Természeti katasztrófák áldozatainak segít a L’Oréal

Becslések szerint az elmúlt 50 évben ötszörösére nőttek az éghajlatváltozás okozta katasztrófák, jelenleg közel hárommilliárd ember él katasztrófáknak kitett területeken, és az előrejelzések szerint 2050-re ez a szám egymilliárddal fog emelkedni. A L'Oréal Groupe...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Mesterséges intelligencia alapú asszisztenssel erősít az SAP

Az SAP walldorfi főhadiszállásán tartott konferencia csúcspontjaként bemutatkozott Joule, a természetes nyelvet használó, generatív mesterséges intelligencia alapú irodai asszisztens, amellyel végérvényesen megváltoznak az üzletviteli folyamatok. A Joule beágyazódik az SAP felhőalapú vállalati portfóliójába, és...

Szeretik a dolgozók a kutyabarát munkahelyeket

Bár elvárásként még nem szerepel, de nagyban befolyásolja a gazdik döntését a „kutyabarátság", abban az esetben, ha két hasonló munkahely között választanak. A szakemberek szerint pár éven belül pedig oda is eljuthatunk, hogy kézzel...

Ezt hozta a nyár a lakáspiacon

Továbbra is a hazai lakáspiac egyik motorja az alku, tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb lakásértékesítési adataiból. A nyári hónapokban ez átlagosan 6,5 százalékos árcsökkentésre adott lehetőséget, ami éppen megfelel az előző negyedévben elérhetőnek....

Új évaddal folytatódik a Marvel sorozat

Az első évad meglepő lezárása után október 6-án folytatódik a Marvel Studios egyik közönségkedvenc sorozata a Disney+-on.Loki, a csínytevés istene visszatér, és rögtön a Téridő Variancia Alapítvány – egy időn és téren kívül létező,...

Ezúttal az ATV-t büntette a Médiatanács

Az ATV március 16. és 22. közötti adáshetének hatósági ellenőrzése során több szabálytalanságot is megállapított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület három jogsértés miatt összesen 775 ezer forint bírságot rótt...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....