- Hirdetés -

Különleges akcióban a Telekom

|

- Hirdetés -

Tizenhárom város iskoláiban különleges program indult: fiatalok segítenek idősebbeknek eligazodni a digitális világban, méghozzá iskolai közösségi szolgálat keretében. A „Legyélteis! MOST generációs” programmal a Magyar Telekom célja, hogy korosztálytól függetlenül bárki számára elérhetővé váljanak a digitalizáció nyújtotta lehetőségek, a hozzáférés biztosításán túl a digitális kompetenciák fejlesztése által is.

Wifi, skype, instagram, vlog – az idősebb korosztály gyakran rácsodálkozik ezekre a kifejezésekre, azonban van egy olyan generáció, amely számára ez a közeg olyan magától érthetődő, mint a levegő. A Legyélteis! MOST generációs kezdeményezésben részt vevő diákok közös foglalkozások során mutatják és tanítják meg nagyszüleink korosztályának azt, hogy milyen korlátlan lehetőséget jelenthetnek számukra is a digitalizáció.

Az idén tavasszal megvalósított budapesti próbaidőszakot követően a program 2019. november 6-án országossá nő, 13 város (Budapest, Veszprém, Várpalota, Miskolc, Kazincbarcika, Ózd, Szeged, Kecskemét, Pécs, Szombathely, Győr, Sárvár, Debrecen) iskoláira kiterjesztve. A program célja, hogy segítse az idősebb generációt a digitális világban való eligazodásban, ugyanakkor érdekes és hasznos feladatot kínáljon a középiskolások közösségi szolgálatára. Valóban fontos, hogy az idősebbek is megértsék a technológia életükre gyakorolt pozitív hatását és éljenek is vele, hogy ezáltal könnyebbé, élvezetesebbé váljanak mindennapjaik. A legtöbbjüknek ehhez támogatásra és útmutatásra van szüksége, melyet a program keretében éppen attól a korosztálytól kaphatnak meg, akik beleszülettek a digitális közegbe és szívesen fordítják hasznos tevékenységre idejüket. A foglalkozásokon a fiatalok is tanulhatnak az idősebbektől, együttműködésük meghatározó lehet személyiségfejlődésükre, részvételükkel fejleszthetik a kritikus gondolkodást, komplex problémamegoldást, a kreativitást, és a kommunikációs készségeiket is.

„A Legyélteis! MOST generációs kezdeményezés olyan lehetőséggel bővíti a diákok számára nyújtott önkéntes tevékenységek körét, amely számukra alacsony belépésű küszöböt jelent, mégis nagy társadalmi hasznossággal bír és valódi sikerélményt nyújthat” – mondta a program kapcsán Kutas István, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója.

A foglalkozásokat az iskolák bevonásával, jellemzően iskolai környezetben szervezik a programba bevont nonprofit partnerek, akik gondoskodnak a lebonyolításáról, kapcsolattartásról, valamint az iskolai közösségi szolgálatban teljesített órák igazolásáról. A Magyar Telekom és a Hintalovon Alapítvány együttműködésének keretében a nonprofit partnerek gyermekvédelmi oktatásban részesülnek, illetve a vállalat gyermekvédelmi e-learning oktató anyagot biztosít a programban résztvevő diákoknak, felnőtteknek. Emellett a kezdeményezésbe bevont pedagógusok számára akkreditált képzéshez való hozzáférés is biztosított, a pedagógusok 3 foglalkozás megszervezése után 30 kreditpontot érő e-learning tanfolyamon való részvételre kapnak lehetőséget.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Rákapcsolt az 5G-re a Yettel a Szigeten

A tömegrendezvények megfelelő mobilellátása rendszeresen izgalmas feladatot ad a mobilszolgáltatóknak. A felhasználói szokások évről évre változnak, ráadásul minden esemény más adottságokkal rendelkezik, így nem lehet egy, jól bevált megoldással készülni az ilyenkor szükséges időszakos...

Megújítja operációs rendszerét az OPPO

Az OPPO globális online stream eseményen mutatja be az Android 13-ra épülő mobil operációs rendszerének legfrissebb verzióját. A 67 nyelven elérhető és globálisan több mint 500 millió havi aktív felhasználóval rendelkező ColorOS 13 vadonatúj...

Ezek voltak a legkelendőbb termékek az Euronicsnél

Airfryerek, telefonok és robotporszívók – ezek a legnagyobb fejlődést mutató termékkategóriák 2021 és 2022 júniusa között a magyar tulajdonban lévő Euronics Műszaki Áruházlánc éves kimutatása alapján. A tavaly márciusi boltzár után a vásárlók lelkesen...

Sokba kerülhet az iskolakezdés

Az iskolakezdés átlagosan 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként, amennyiben a tanulónak új iskolatáskára is szüksége van, akkor akár meg is duplázódhat ez az összeg a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. A tanszer-beszerzés augusztusban tetőzik,...

Idén a horvát tengerpart a sláger a magyar nyaralóknál

A júliusban megkötött utasbiztosítások több mint kétharmada tengerparti nyaralásra szólt. A legnépszerűbb úti cél Horvátország volt, a legdrágább biztosítás pedig meghaladta a 180 ezer forintot – derül ki a Bank360.hu utazási indexéből.  Június után...

Szeptember elején lesz a BuSho

Augusztus 30. és szeptember 4. között tartják a 18. Budapest Short Film Fesztivált, vagy közismert nevén a BuSho-t, amelyen a nevezett csaknem 1000 filmből 65-öt láthatnak az érdeklődők a fővárosban. A fesztivál fő helyszíne a...

Két hét és visszatérnek a párkereső gazdák

Augusztus 29-én indul a Házasodna a gazda, az RTL Klub társkereső realityjének 5. évada minden hétköznap este lesz látható a csatornán.  A műsorvezető Nádai Anikó lesz, az epizódok az RTL Most platformon is megtekinthetők...

Tovább nőtt a Lenovo nyeresége

Erős első éves eredményeket jelentett be a Lenovo Group, amely így a kilencedik egymást követő negyedévben növelte mind a bevételét, mind a nyereségét. Az első negyedéves nettó nyereség a tavalyihoz képest 11 százalékkal 516...

A Gránit Bankkal növekszik tovább az Equilor Befektetési Zrt.

Változatlan menedzsmenttel folytatja működését az Equilor Befektetési Zrt., miután a Gránit Bank Zrt. 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést szerez a több mint 30 éves magyar befektetési szolgáltatóban. Az Equilor 49,9 százalékos tulajdonosa továbbra...
sms mobiltelefon

Alkalmazások, amik megkönnyítik az életünket

Attól, hogy aktív internethasználókká válunk, még nem kell egész nap a kijelző vagy a képernyő előtt gubbasztanunk. Sőt, az online megoldások közül sok nemhogy időrabló, de időt is spórolhatunk vele. A fiatalok világnapjára a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Saját kriptovalutát indított egy szendvicsező

A komoly üzleti befektetés mellett életeket hivatott menteni a LAMEA Sandwich Corner által indított kriptovaluta. A tokennel az innsbrucki székhelyű szendvicsező minden éttermében lehet már fizetni, a vállalat célja pedig az, hogy az emberek...

Rákapcsolt az 5G-re a Yettel a Szigeten

A tömegrendezvények megfelelő mobilellátása rendszeresen izgalmas feladatot ad a mobilszolgáltatóknak. A felhasználói szokások évről évre változnak, ráadásul minden esemény más adottságokkal rendelkezik, így nem lehet egy, jól bevált megoldással készülni az ilyenkor szükséges időszakos...

Megújítja operációs rendszerét az OPPO

Az OPPO globális online stream eseményen mutatja be az Android 13-ra épülő mobil operációs rendszerének legfrissebb verzióját. A 67 nyelven elérhető és globálisan több mint 500 millió havi aktív felhasználóval rendelkező ColorOS 13 vadonatúj...

Ezek voltak a legkelendőbb termékek az Euronicsnél

Airfryerek, telefonok és robotporszívók – ezek a legnagyobb fejlődést mutató termékkategóriák 2021 és 2022 júniusa között a magyar tulajdonban lévő Euronics Műszaki Áruházlánc éves kimutatása alapján. A tavaly márciusi boltzár után a vásárlók lelkesen...

Sokba kerülhet az iskolakezdés

Az iskolakezdés átlagosan 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként, amennyiben a tanulónak új iskolatáskára is szüksége van, akkor akár meg is duplázódhat ez az összeg a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. A tanszer-beszerzés augusztusban tetőzik,...
- Hirdetés -

Don't Miss

Jobban kell küzdenünk a fogyasztók figyelméért

Egymás gondolatainak meghallgatása, egymás munkáinak megtekintése mindig inspirációt nyújt és elősegíti a megújulásra való készséget, képességet – vallja Mérő Ádám, a Coca Cola Company Consumer & Shopper Connection Director-a. A szakember a szeptember 15-i...

A marketingvezetők jó esetben interdiszciplináris gondolkozók

Manapság a marketing az egyetlen omnipotens diszciplina, amely egy vállalat működésének teljességét képes átfogni – állítja Szabó Béla. A Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója a Marketing Summitot beharangozó interjúsorozatban az mmonline.hu-nak beszélt arról, hogy milyen...

Együtt erősebbek vagyunk

A marketing szakemberek, vezetők szerepe jelentősen megnövekedett a vállalaton belül és az üzleti értékteremtés folyamatában is – mutatott rá Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója a szeptember 15-i Marketing Summitot felvezető...

Rekordok éve

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb hazai reklámügynökségek listáját a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan értékelik a múlt évet és mit várnak idén, Biró László, a Mediator...

További növekedés lehet

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb médiaügynökségek rangsorát a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan látják a múlt évet és mire számítanak idén, Novák Péter, a Dentsu Hungary...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Eszméletlenül nagy a weboldalak karbonlábnyoma

Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kg károsanyag-kibocsátásért felelős. Egy közepes weboldal pedig 60 kg CO2e éves kibocsátással ugyanakkora környezeti lábnyommal jár, mint 4,3 millió SMS vagy napi 63 percnyi TikTok aktivitás. Bár a...

Újabb lépést tett a fenntarthatóság felé a Samsung

A Samsung jelentős előrelépést tett a mobilkommunikációs üzletág 2025-ös fenntarthatósági céljainak elérése felé. A legfontosabb kezdeményezések közé tartozik az újrahasznosított anyagok továbbfejlesztett használata és beépítése a termékekbe, a környezettudatosabb csomagolás kialakítása, valamint a régebbi...

Újabb környezetvédelmi rekord a Tiszán

Rekordmennyiségű, 2880 zsák hulladék összegyűjtésével zárult a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa. A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, akik ezúttal az egy...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....