Kilencedik alkalommal jutalmazta díjjal a Fogyatékosság-barát Munkahelyeket a Salva Vita Alapítvány. Idén 28 cég kapta meg a kitüntetést.
Az alapítvány 2010-ben indította el a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést, hogy támogassa a fogyatékkal élő, állást kereső emberek elhelyezkedését, és a pályázatot minden évben meghirdetik. Pályázat szempontrendszere a folyamatos fejlesztés a vezetés és stratégia, a fogyatékos emberek toborzása, a foglalkoztatása és megtartása, az akadálymentesítés, illetve a fogyatékos ügyfelek kiszolgálása.
2017-ben 28 szervezet nyerte el a díjat. A díjakat Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója, Juhász Zsófia, az Amerikai Kereskedelmi Kamara kommunikációs vezetője, valamint Sugár Karolina, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület elnöke adták át. Az elismerés logóját az idei évtől használhatják a kiválasztott intézmények.
A fogyatékkal élők foglalkoztatásával kapcsolatos törekvések kapcsán, kiemelkedő teljesítményéért 6 céget külön díjjal ismertek el, munkásságuk példaértékűnek bizonyult. Az Accor-Pannonia Hotels Szállodaüzemeltető Zrt.-t a „Vezetés és stratégia” kategóriában kapott különdíjat, mivel ma még egyedülálló módon, a cég stratégiai szinten foglalkozik a témával és CSR tevékenységének minden elemét a fogyatékos emberek támogatására fordítja.
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. a „Befogadó környezet kialakítása” kategóriában ért el kiemelkedő teljesítményt. A vállalat többek között egy belső, szemléletformáló képzést dolgozott ki, amelyen több mint 100 cégvezető és boltvezető vett részt.
Különdíjat kapott még az IBM Magyarország Kft. „Tanulás, fejlődés, előmenetel” kategóriában, a Rossmann Magyarország Kft. „Toborzás és kiválasztás” kategóriában, a Kockacsoki Nonprofit Kft. – „Akadálymentesítés (fizikai, infokommunikációs)” kategóriában és a Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal – „Fogyatékos ügyfelek kiszolgálása” kategóriában végzett kiemelkedő teljesítményéért .
A Fogyatékosság-barát Munkahely program 2017-es díjazottjai:
Avis Budget Group BSC Kft.
HÁDA-1 Ipari és Kereskedelmi Kft.
United Call Centers Tanácsadó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Ecorg Biztosítási Alkusz Kft.
VEG-YE KFT
Eötvös Loránd Tudományegyetem – Társadalomtudományi Kar
Gondviselés Háza Gondozási Központ és Idősek Klubja
Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért
Accor- Pannonia Hotels Szállodaüzemeltető Zrt. – „Vezetés és stratégia” kategóriában végzett kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.
Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe
Grundfos Magyarország Gyártó Kft.
IBM Magyarország Kft. – „Tanulás, fejlődés, előmenetel” kategóriában végzett kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.
Magyar Telekom Nyrt.
Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft.
Rossmann Magyarország Kft. – „Toborzás és kiválasztás” kategóriában végzett kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.
SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. – „Befogadó környezet kialakítása” kategóriában végzett kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.
Tesco Globál Áruházak Zrt.
CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt.
GE Hungary Kft. (GE Working Capital Solutions divízió)
Julienne Kft.
Masped Logisztika Logisztikai ás Vámügynökségi Kft.
FKI Nonprofit Kft.
Kockacsoki Nonprofit Kft. – „Akadálymentesítés (fizikai, infokommunikációs)” kategóriában végzett kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.
Budapest Főváros Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Egyesített Bölcsődék Intézménye – Bababirodalom Bölcsőde és Szolgáltató Központ
Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal – „Fogyatékos ügyfelek kiszolgálása” kategóriában végzett kiemelkedő teljesítményéért különdíjban részesült.
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata
Budapest Főváros XXI. Kerület Csepeli Polgármesteri Hivatal
Vakok Állami Intézete
Iratkozz fel napi hírlevelünkre és kerülj képbe a média, az ügynökségi és a reklám világ legfontosabb híreivel.