December közepén indult el a Scale Zone, egy magyarországi startupokat támogató akcelerátor program, melynek célja, hogy elősegítse a már meglévő startup termékek piacra találását.
A...
A Wizz Air a napokban elindította legújabb budapesti útvonalait, amelyek napi rendszerességgel közlekednek Frankfurt Nemzetközi Repülőterére, illetve Berlinbe. Az eredeti tervek szerint a német...
A bajor központú vállalatcsoport több, mint százmillió euró összköltségű beruházása munkalehetőségek százaival élénkíti fel Nyugat-Csehország gazdaságát a következő évtized elején. A mintegy félezer hektárnyi...
A globális tranzakciós aktivitások jelentős növekedését hozhatja 2018, miután számos gazdasági és politikai kockázati tényező enyhülésnek indult, illetve több makrogazdasági mutató javult a globális...
Az első fél évben 2850 háztartási méretű kiserőmű (hmke) létesült, beépített teljesítményük több mint 22 megawatt, a berendezések szinte mindegyike napelemes - közölte honlapján...
A korábban becsült 25-27 százalék helyett idén várhatóan 30 százalékkal magasabb lesz az építőipar teljesítménye az előző évinél az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ)...
A tervek szerint három-öt év elteltével, mintegy 30 százalékos éves hozammal lép ki befektetéseiből, az általa megvett startup cégekből a nyolc hónapja létrehozott Hiventures...
Bővült a Wingholding portfóliója, a cég érdekeltségébe került az Euro-Center Óbuda Üzletközpont, valamint a szombathelyi Family Center Üzletközpont és Praktiker Áruház ingatlana.
A BÉT honlapján...
Idén is összeállította ajánlásait a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC), a javaslatok az ország gazdasági és társadalmi fejlődését előmozdító „Okos Magyarország” témáját járják körbe....
Emelte bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott.
Az emeléssel a gázolaj átlagára 369 forintra...
A 3 éve sikeresen működő és többszörös díjnyertes Naurel webáruház a Kellys Hungary égisze alatt működik tovább. Kutasi Kelly és férje cége ugyanis megvásárolta...
A kínai Szilícium-völgynek számító Shenzhen város befektetés-ösztönző vállalatával, az Invest Shenzhennel kötött együttműködés keretében a KÜRT Csoport Big Data alapú megbízás küszöbén áll Kínában....
Az E.ON elektromos autózásra ösztönzi a városokat: Szolnok az elsők között mondott igent a környezettudatos közlekedésre.
Mától csendesebb, gazdaságosabb és zöldebb autókkal járnak a szolnoki...
A Huawei Európában elsőként Magyarországon kapott AEOC engedélyt. A Huawei Technologies Hungary Híradástechnikai Kft. teljesítette azokat az Uniós vámjogszabályi feltételeket, amelyek a vámügyi egyszerűsítéseket...
Stratégiai partnerségi szerződést kötött egymással az InnoEnergy, Európa vezető fenntartható energiagazdálkodást képviselő befektető szervezete és a Mol-csoport, a legnagyobb magyar olaj- és gázipari nagyvállalat.
A...
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója december 29-i hatállyal megszünteti az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. (FHB Bank) kereskedési jogát a részvény- és hitelpapír-szekcióban, valamint a...
A beltéri síelés mód, a napi terhelés megtervezését segítő Physical Readiness funkció és továbbfejlesztett kerékpáros lehetőségek még többféle sporttevékenység követését teszik lehetővé, miközben az EasyCross szíj a kényelmes mindennapi viseletet szolgálja.
Szeptember 21-től Magyarországon is...
A Honor a Kínai Nyelvű Filmek Nemzetközi Promóciós Programjának hivatalos képalkotási stratégiai partnereként mutatta be a Robot Phone-t a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Az ARRI-val közösen fejlesztett Honor Robot Phone komoly figyelmet keltett innovatív...
A pénzügyi vezetők számára a mesterséges intelligencia mára nem távoli technológiai lehetőség, hanem egyre inkább stratégiai üzleti kérdés. A Deloitte FinanceAI Nerve Center felmérése szerint, amely 80 Fortune 500 vállalat vezetőinek bevonásával készült, az...
Miért bírálják felül a dolgozók leggyakrabban az MI döntéseit? Mert a rendszer nem tudja megindokolni őket. A legtöbb szervezetnél még hiányzik az az adatalap, amely megbízhatóvá és nyereségessé tenné az MI-t.
A SAS szoftvervállalat és...
Az LG Electronics (LG) stratégiai együttműködésre lépett a világ egyik vezető szállodaipari vállalatával, a Marriott Internationallel (Marriott), hogy közösen fejlesszék az okosszállodák következő generációját. Ennek részeként a két vállalat olyan, okostelevíziókra és felhőalapú technológiára...