Az év utolsó hónapjaiban a vállalatoknak nemcsak a költségvetésükről, hanem a 2027-es bérekről is dönteniük kell, ráadásul a feszített munkaerőpiaci helyzet és a növekvő...
Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet...
A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami...
A vásárlást tervezők 29 százaléka okostelefont vagy tabletet, 27 százaléka pedig háztartási kisgépet szán ajándékba az év végi szezonban. A MediaMarkt megbízásából az Europion...
A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első...
Spanyolországban egy év alatt 12 százalékkal drágultak a lakások, a külföldi vevők aránya pedig idén tavasszal minden korábbi csúcsot megdöntött. A magyar vásárlóknak közben...
Sajátos ellentmondás rajzolódik ki a munkaerőpiacon. Miközben emelkedtek a munkanélküliségi mutatók, sok vállalat továbbra is nehezen talál megfelelő munkavállalókat, az állást keresők jelentős része...
Hiába tekergetjük a fűtést, még mindig pulóverben üldögélünk a kanapén, miközben a fűtésszámlánk is egyre magasabb? Ideje nyomozni, miért szökik a meleg, és mit...
Az autóvásárlók ma már egyre felkészültebben érkeznek a kereskedésekbe: online tesztek, összehasonlító oldalak és mesterséges intelligencián alapuló keresők segítségével már a szalon felkeresése előtt...
Átrendezheti az építőipari keresletet a kormány által frissen bejelentett lakástámogatási rendszer. A Wekerle+ program inkább új lakások építését és az energetikai felújításokat ösztönzi. Utóbbira...
A pénzügyi vezetők szerepe folyamatosan változik, és mára túlmutat a hagyományos pénzügyi feladatok irányításán. Az AI térnyerése, a technológiai beruházások és az új finanszírozási...
Egy csomagkézbesítésről érkező SMS, egy váratlan nyeremény vagy egy ismerősnek tűnő telefonhívás: a digitális csalások sokszor hétköznapi helyzetekből indulnak. A mesterséges intelligencia terjedésével ráadásul...
Tízből nyolc munkavállaló elgondolkodott már karrierje során legalább egyszer a pályaváltáson, közülük öten meg is lépték azt. A váltás jellemzően hosszú távú és tartós...
Éjjel-nappal dolgoznak az ingatlanpiac szereplői, hogy a folyamatban lévő lakásvásárlások még megfeleljenek az Otthon Start hitel váratlanul bejelentett lezárásának. Ügyvédek, energetikusok, villamosbiztonsági felülvizsgálók, értékbecslők,...
A legfrissebb EEX felmérés szerint az eléréssel szemben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az élő kapcsolatok és kapcsolódások. A kifogástalan kivitelezésnél fontosabbá válik, hogy az...
A női vezetők továbbra is bíznak saját vállalatuk növekedési lehetőségeiben, ugyanakkor lényegesen óvatosabban ítélik meg a gazdasági környezetet és a jövőbeli bővülés lehetőségeit, mint...
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...