Az elektronikai cikkek évek óta a legnépszerűbb karácsonyi ajándékok közé tartoznak, ezen belül is többek között okostelefonokra, játékkonzolokra és laptopokra költjük a legtöbbet. Akár...
A Trenkwalder idei Mobilitási Indexe szerint a munkavállalók 46 százaléka hajlandó jelenlegi lakóhelyéről elköltözni: közel azonos arányban gondolkodnak külföldi, illetve belföldi célpontban. Az alkalmazottak...
Karácsonyfadíszt, karácsonyi dekort és játékokat keresnek, illetve vásárolnak a legtöbben a Vaterán az idei karácsonyi szezonban. Az idén magyar tulajdonba került piactéren a tavalyi...
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint decemberben a lakossági várakozások lényegesen, az üzleti szektor kilátásai enyhén javultak novemberhez...
Változó hangulat és aktivitás uralta 2023-ban a hazai ingatlanpiacot, azonban szélsőségekben az idei évben sem volt hiány. Tekintélyes alapterületek, rekord vételárak, örökségüket értékesítő eladók...
Az élelmiszerárak növekedése sok termékcsoportban érte el azt az ingerküszöböt, amely után a fogyasztók megváltoztatják a vásárlási szokásaikat. Érdekes adat, hogy a változtatás mellett...
Egy éve hullámzóak a cégek pénzügyi várakozásai, jelenleg az előző negyedévhez képest enyhén alacsonyabb árbevétel- és nyereségnövekedéssel terveznek. Átlagosan 7,9 százalékos bevétel-, és 3,9...
Egyre népszerűbbek a távol-keleti úti célok a magyar lakosság körében, sőt egyre többen döntenek úgy, hogy az ünnepeket Ázsia valamely egzotikus országában töltik. Aki...
A klíma beszerelése ugyan aránylag nagyobb pénzügyi beruházást igényel, de biztosak lehetünk abban, hogy az relatív hamar megtérül. A klíma nemcsak a rezsiszámlánkat csökkenti,...
Leginkább a használt elektronikai eszközök, főleg a konzolok, az okostelefonok, a házimozi rendszerek és a laptopok iránt nőtt meg a kereslet. A Jófogás a...
A pozitív gazdasági előrejelzéseknek és a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően újra növekedési pályára léphet az ingatlan- és hitelpiac 2024-ben a Duna House cégcsoport várakozása szerint....
Az idei harmadik negyedévben 3,4 millió forintra nőtt a megkérdezettek háztartásainak átlagos megtakarítása a K&H kutatása szerint, ami az előző év azonos időszakának átlagához...
Azon gondolkodsz, hogy fiatal ismerősödnek egy internetre csatlakozó “okosjátékot” (“smart toy”) ajándékozz karácsonyra? A Sophos szerint érdemes alaposan átgondolnod azokat a rejtett, komoly biztonsági...
A fenntarthatósági szempontok érvényesítése a vállalati működésben többé nem választás kérdése: a szabályozói környezet, a változó fogyasztói elvárások és a munkavállalók is megkövetelik ezt...
Bár továbbra is sok a bizonytalanság a gazdaság jövő évi pályáját illetően, 2024 első negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka bővíteni tervezi jelenlegi munkaerőkeretét,...
A mostanában megszokottnál kisebb előnnyel, de a múlt hetet is a TV2 nyerte a 18-59 éveseknél és főműsoridőben. A szombat és vasárnap az RTL-nek, a hétköznap esték a TV2-nek hoztak több sikert.
A múlt hét...
A WPP Media VideoTrack CEE 2025 kutatása részletes képet fest a közép- és kelet-európai (CEE) streamingpiacról. A Lengyelországban egy évtizede futó, az idén Csehországgal, Magyarországgal és Romániával kibővített elemzés rávilágít a fogyasztói szokásokra, a...
Prémium filmélménnyel várja a nézőket az ünnepi időszakra és az új évben is a FILM+ csatorna, míg az RTL HÁROM ikonikus, generációkon átívelő filmklasszikusokat kínál az egész család részére.
Az ünnepek alatt és az új...
Nem volt könnyű év 2025, és várhatóan 2026 is nagyon komoly kihívásokat tartogat majd. Az alábbiakban a Marketing&Media szerkesztőbizottsági tagjainak hagyományos évértékelőit és piaci előrejelzéseit közöljük.
Meghatározó pillanatok
ELKÁN PÉTER 4iG, group head of corporate affairs...
Az év végi ünnepi időszak az egyik legtermékenyebb szezonja az online- és kiberbűnözőknek. Az ünnepek előtt megszaporodnak az internetes vásárlások és forgalom, azonban lankad a figyelem, hiszen igyekszünk minél hamarabb beszerezni az ajándékokat. Az...
A One Magyarország 2025. december 24. és 26. között díjmentes, korlátlan belföldi adatforgalmat biztosít korlátlan adatcsomaggal nem rendelkező előfizetőinek. A szolgáltató ünnepi bevezető kampánya keretében 2026. január 12-ig valamennyi vezetékes és műholdas TV-előfizetője díjmentesen...
A „Kulcs te vagy!” kampány keretében a Médiaunió Alapítvány egy többgenerációs kísérletben vizsgálta, hogyan hat a mesterséges intelligencia az emberek valóság érzékelése. Fiatalok és idősebbek próbálták eldönteni, mely tartalmak valódiak és melyeket készítette MI....
A mobilitási technológiák területén globális vezetőnek számító LG Electronics a 2026-os CES kiállításon (amit Las Vegasban rendeznek meg 2026. január 6. és 9. között) mutatja be új, mesterséges intelligencia-alapú fedélzeti platform (AI Cabin Platform)...
A Kingston Technology Europe Co LLP, a memóriatermékek és technológiai megoldások terén világvezető Kingston Technology Company, Inc. egyik társvállalata, a magyar lakosság* adatbiztonsági tudatosságáról és adatvédelemmel kapcsolatos szokásairól készített felmérést az Europion piackutatóval közösen....