Az előző negyedévi jelentős javulást követően év végére mérséklődött a hazai családi cégek hangulata, a K&H családi vállalatok index 0 ponton áll. Ennek oka,...
Digitális fejlesztési hullám jöhet a hazai családi cégeknél. Több mint felük már stratégiai szinten foglalkozik ezzel, minden ötödik vállalat pedig ezeknek a fejlesztéseknek köszönheti...
A Duna House előrejelzése aktívabb ingatlanpiacot, vásárlói szempontból támogató környezetet, így több hiteles vásárlót mutat a 2024-es évre. A nagyvárosi ingatlanok mellett a jó...
A mesterséges intelligencia üzleti célú használatára már Magyarországon is egyre több a példa, bár az MI megítélése korántsem egységes a vállalkozók és felhasználók körében....
A hazai televíziós piac karakteresen átalakult az új évezredben a technológiai fejlődés, a médiafogyasztási szokások változása és a digitális platformok megjelenése miatt. 1997 óta...
A dolgozó fiatalok fele, 51 százaléka érzi biztosnak a munkahelyét, mindössze 11 százalékuk mondta bizonytalannak az állását – állapította meg a K&H ifjúsági index...
Kiemelt figyelmet fordítanak a hazai vállalkozások a digitális átállásra, a K&H Innovációs Indexe alapján a cégek fele továbbra is dinamikusan fejleszt ezen a téren....
2023 első negyedévében közel 30 százalékkal többször utaztak külföldre a magyarok az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A téli szezonban az utazók többsége Európába...
A 11. osztályos lányok jobb matematikai érdemjegyeket szereznek, mint a fiúk, ennek ellenére kevésbé vonzóak számukra a STEM pályák. Ha mégis ezeken a területen...
A közösségi médiát használó magyarokat érdekli adataik biztonsága. A Sophos tanulmánya szerint a válaszadók 63 százaléka figyel oda egy új weboldal adatvédelmi szabályzatára és...
Idén szeptember-novemberben ismét nagyobb tér nyílt az alkuk előtt a lakáspiacon, ez tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Különösen a családi házaknál...
A technológia és az oktatás szorosan összefonódik, és a következő években a mesterséges intelligencia forradalmasítja az oktatási technológiát, azaz edtechet. Az MI olyan új...
Tízből négyen terveznek idén karácsonykor adományozni és/vagy önkénteskedni; a legtöbben az állatmenhelyeket, az állami gondozásban élő gyerekeket és a mélyszegénységben élőket segítenék – derült...
Bár az egy évvel korábbihoz képest javult a helyzet, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei második negyedév végén még mindig mintegy 80...
Az egy évvel ezelőtti bezuhanás után idén stabilizálódott a vállalkozásoknak a következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index. A jelenleg -6...
Növekvő érdeklődéssel, ennek ellenére negyedével kevesebb tranzakciószámmal zárta az évet a hazai ingatlanpiac, ahol érdekességekben 2023-ban sem volt hiány. Kétmillió forintnál is magasabb négyzetméterár...
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...