Kategória: Tv/Rádió

- Hirdetés -

Különleges sorozattal ünnepel az HBO

Az HBO az Apollo-program keretében megvalósított Holdra szállás 50. évfordulóját az 1998-as, Emmy-díjas A végtelen szerelmesei – Az Apolló-program című minisorozat ismétlésével ünnepli. Július 15-én,...

Bolgár siker Karlovy Varyban

Krisztina Grozeva és Petar Valcsanov bolgár rendezőpáros Apa című filmjének ítélték oda az 54. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a legjobb filmnek járó Kristályglóbuszt...

Csökkenést hozott az első félév a mozikban

Az év első felében hat százalékkal kevesebb volt a globális mozis bevétel, mint a tavalyi év azonos időszakában. Elemzők szerint a csökkenésben szerepet játszott,...

A Balatonnál is indulhat a verseny a frekvenciáért

Két pályázót vett nyilvántartásba a Médiatanács a balatonfüredi frekvencia-tenderen, Baján és Pakson pedig hiánypótlással folytatódik az eljárás. A testület döntött arról is, hogy eljárást...

Félelmetes ragadózók kerülnek képernyőre

Ismét a cápáké lesz a főszerep júliusban a National Geographic Wildon, a tévécsatorna már hetedik alkalommal rendezi meg tematikus programsorozatát, amely idén egy teljes...

Dupla adagban érkezik a Bezár a bazár!

Változtatott esti műsorrendjén a TV2, a produkció sikerének köszönhetően tegnap estétől kezdődően dupla részekkel jelentkezik a Bezár a bazár! A társaság közlése szerint a nézői...

Teljes adásszünet lesz az RTL Klubon

Tervezett karbantartási munkák miatt 2019. július 4-éről 5-ére virradó éjszaka teljes adásszünet lesz az RTL Klubon. A médiacég tájékoztatása szerint a 00:00 és 6:00 közötti...

Hosszú távra tervez a briteknél a Netflix

Hosszú távra kibérelte a London környéki Shepperton Filmstúdiót a Netflix. Az előfizetős online videószolgáltatást kínáló cég ezzel létrehozta brit produkciós bázisát, ahol Charlize Theron...

Júniusban a TV2 maga mögé utasította az RTL Klubot (x)

A TV2 kiemelkedő eredményt ért el júniusban. A csatorna a 18-49 és a 18-59 éves célcsoport tekintetében a teljes napot vizsgálva győzelmet aratott, és...

Így alakult át a tévézés

A múlt évben naponta fejenként átlagosan 303 percet néztek különböző platformokon videókat a médiafogyasztók, ami minimális bővülést jelent az előző évhez képest. Az IHS...

Hírességekkel érkezik a legújabb Scooby-Doo-sorozat

A Boomerang bemutatja be a Scooby-Doo franchise legújabb animációs sorozatát, amely történetszövésében, tematikájában visszatér a gyökerekhez. A Guess Who? alcímmel debütáló szériát június 27-én...

A TV2 ismétléssel is nyerte a hetet

Múlt héten magasabb közönségarányt ért el a TV2, mint az RTL Klub. A hét legnézettebb műsora is a TV2-n volt látható, pedig egy ismétlésről...

Premierekkel ünnepel a Spektrum

A sikeres műholdindítások után Amerika és a Szovjetunió is ugyanazt a célt tűzte ki maga elé, embert juttatni a Holdra. Az űrversenyben végül az...

Gundel Takács újra a TV2-n

Július 15-től hétköznap esténként újabb évaddal tér vissza a TV2 legendás vetélkedője, az Áll az alku. A rejtélyes Igazgató Úr már készül ajánlataival, Gundel...

Elrajtolt a filmfesztivál Karlovy Varyban

Bart Freundlich neves amerikai filmrendező After the Wedding (Esküvő után) című filmjének bemutatásával pénteken este Karlovy Varyban megnyílt az 54. nemzetközi filmfesztivál. Az ünnepélyes megnyitón...

Egyelőre verhetetlenek a játékfigurák a mozikban

Már a második hétvégéjén bizonyult legyőzhetetlennek a Disney animációja, a Toy Story 4 az észak-amerikai mozipénztáraknál. A rajzfilm negyedik epizódja 58 millió dollárt (16,5...
- Hirdetés -

Digital Center

Megújult sport- és egészségkövetési funkciókkal érkezett az új okosóra

A beltéri síelés mód, a napi terhelés megtervezését segítő Physical Readiness funkció és továbbfejlesztett kerékpáros lehetőségek még többféle sporttevékenység követését teszik lehetővé, miközben az EasyCross szíj a kényelmes mindennapi viseletet szolgálja. Szeptember 21-től Magyarországon is...

A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatkozott az új Robot Phone

A Honor a Kínai Nyelvű Filmek Nemzetközi Promóciós Programjának hivatalos képalkotási stratégiai partnereként mutatta be a Robot Phone-t a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Az ARRI-val közösen fejlesztett Honor Robot Phone komoly figyelmet keltett innovatív...

Új szakaszba lépteti a pénzügyi funkció működését az MI

A pénzügyi vezetők számára a mesterséges intelligencia mára nem távoli technológiai lehetőség, hanem egyre inkább stratégiai üzleti kérdés. A Deloitte FinanceAI Nerve Center felmérése szerint, amely 80 Fortune 500 vállalat vezetőinek bevonásával készült, az...

Tizenötször nagyobb eséllyel térül meg a mesterséges intelligencia ott, ahol odafigyelnek a megbízhatóságra

Miért bírálják felül a dolgozók leggyakrabban az MI döntéseit? Mert a rendszer nem tudja megindokolni őket. A legtöbb szervezetnél még hiányzik az az adatalap, amely megbízhatóvá és nyereségessé tenné az MI-t. A SAS szoftvervállalat és...

Az LG-vel fejleszti az okosszállodákat a Marriott

Az LG Electronics (LG) stratégiai együttműködésre lépett a világ egyik vezető szállodaipari vállalatával, a Marriott Internationallel (Marriott), hogy közösen fejlesszék az okosszállodák következő generációját. Ennek részeként a két vállalat olyan, okostelevíziókra és felhőalapú technológiára...