Kategória: Tv/Rádió

- Hirdetés -

Az Apám lánya lett a Legjobb magyar film a Verzión

A 22. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon 5 kategóriában versenyeztek a filmek. A Legjobb dokumentumfilm elismerést a Szerződés kilenc hónapra című georgiai film kapta,...

Hollywoodi céggel lépett stratégiai partnerségre a United Illusions

A United Illusions Virtual Production Studio stratégiai partnerségre lépett a Los Angeles-i Orbital Studios-szal. A két stúdió a jövőben közösen dolgozik azon, hogy tapasztalataikra...

Irány a nemzetközi színtér – interjú Ács Emesével

A tavalyi évet mérföldkőnek tekinthetjük, mivel az volt az első, amikor három országos televíziós csatornának készítettünk műsorokat, és ezt azóta is tartani tudjuk –...

Európai Filmdíj jelölt a Véletlenül írtam egy könyvet

Az Európai Filmakadémia a Lakos Nóra rendezésében, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Véletlenül írtam egy könyvet című mozifilmet jelölte az Európai Fiatal Közönség Díjra....

Érkezik Chris Hemsworth új dokumentumfilmje

Világszerte több mint 57 millió ember él demenciával, amelynek leggyakoribb formája az Alzheimer-kór. Évente mintegy 10 millió új esetet diagnosztizálnak –felmerül a kérdés: mit...

Tízmilliós bírságot kapott a Rádió 1 a „Balázsék” miatt

Több mint tízmillió forint bírságot szabott ki a „Balázsék” című műsorszám egyik adása miatt a Rádió 1-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)...

Új magyar kisjátékfilm érkezik

November 22-én mutatják be a tavaly nagy visszhangot kiváltó Holdról Holdra kisjátékfilm folytatását, a Sovány Holdat. A második rész tovább viszi az első film...

Új korszak a tévés tartalomfogyasztásban – interjú Kolosi Péterrel

Nem véletlenül indítottuk el az új digitális stratégiánkat már három évvel ezelőtt – mondta Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, utalva arra,...

Újabb vérfagyasztó film érkezik az HBO Max kínálatába

November 21-én kerül fel az HBO Maxra a horror franchise legfrissebb filmje, így az összes Démonok között film elérhető lesz a streaming platformon.A Démonok...

Már most megnyertük az évet – interjú Fischer Gáborral

Jelenleg a folyamatok jóval gördülékenyebben mennek, Vaszily Miklós a dolgok üzleti részével foglalkozik, és kevésbé szól bele a tartalomba, mint az elődje – mondta...

Visszatér a képernyőkre az egyik legnépszerűbb pszichothriller

Sokan emlékeznek a kilencvenes évek egyik legidegfeszítőbb thrillerére, „A kéz, amely a bölcsőt ringatja” dermesztő fordulataira. Most modern, húsbavágó rendezésben tér vissza a történet,...

Jön a Valami különös rendezőjének új horrorfilmje

Új filmmel jelentkezik a Valami különös rendezője, Damian Mc Carthy, méghozzá a Különválás és a Városfejlesztési osztály sztárjával, Adam Scott-tal a főszerepben.A Hokum című...

Meglepő nézettséggel startolt a Most Wanted

A kereskedelmi célcsoportnál még a Házasság első látásra sem bírt a Most Wanteddal. A hét legnézettebb műsora a Magyarország – Írország meccs volt. A mögöttünk...

Ma érkezik Puskás-Dallos Bogi új műsora a VIASAT3-ra

November 17-én 19 órakor rögtön két epizóddal debütál a VIASAT3 és a Show&Game új, saját gyártású műsora. Az első részekben a házigazda, Puskás-Dallos Bogi...

Rugalmasan tudunk alkalmazkodni

Kifejezetten okos stratégia kihasználni a hullámvölgyeket: amikor mások kivonulnak, sokkal olcsóbban lehet figyelmet és piacot szerezni – véli Guttengéber Csaba. Az Atmedia Csoport ügyvezető...

Már a karácsonyra hangol a filmcsatorna

A boltokban már kint vannak a karácsonyfák és a szaloncukrok, így a VIASAT2 sem vár, máris ünnepi díszbe öltözteti a képernyőt: novembertől egészen december...
- Hirdetés -

Digital Center

Bejelentették, min dolgozott az Apple és az LG

Az LG Electronics (LG) hét új, az Apple-lel közösen fejlesztett okosotthon-kiegészítőt jelentett be az Apple Home Collection termékcsalád részeként. A kínálat beltéri és kültéri kamerákat, videós kapucsengőt, okoszárat, okostermosztátot és hőmérséklet-érzékelőt is tartalmaz. Az...

A kibervédelemben is új korszakot nyit az AI

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált. A fenyegetések léptéke és sebessége új nézőpontot igényel,...

Az LG megoldása kerül a Renault Group első szoftveralapú haszongépjárművébe

Az LG Electronics (LG) integrált utastéri megoldást szállít a Renault Group első, szoftveralapú járműarchitektúrára (SDV) épülő, sorozatgyártású haszongépjárművéhez, az új Trafic E-Tech Electric modellhez, amely elnyerte az Év Nemzetközi Furgonja (International Van of the...

Fontos frissítést jelentett be a Samsung

A Samsung Electronics bejelentette a SmartThings legújabb frissítését. A vállalat nemzetközi, összekapcsolt életmódra épülő platformja, a SmartThings 470 millió regisztrált felhasználóval működik, és világszerte több mint 430 SmartThings kompatibilis (Works with SmartThings - WWST)...

Megdöbbentő, miket tud az új csúcsmobil

A HONOR hivatalosan is bejelentette legújabb csúcskészülékét, a HONOR Magic9 Pro Maxot, amely a kínai piacon debütál. A készülék képi és videós munkafolyamatait a professzionális kameráiról ismert ARRI vállalattal együttműködve fejlesztette ki a gyártó...